Egy kép a múltból – az uszoda a 90-es években

Az uszoda a kilencvenes években. Mai szemmel szinte békebeli ez a dia pozitívról szkennelt fotó, amelyen még megvolt a hatalmas zöldfelület, és ahova nagyon szerettem járni. Balatoni kötődésem miatt kisgyerekkoromban viszonylag ritkán vittek el a szüleim a városi strandra, és úszni is a magyar tengerben tanított meg apukám. 
 

Ebből a ritkaságból 1977-et követően lett rendszeresség, mert akkor nyílt meg a fedett uszoda. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert kilencévesen jelen lehettem a megnyitó ünnepségen, az erre szóló meghívó a mai napig megvan. Hála a fedett uszodának, felsős éveimben már testnevelés órákon is gyakran mentünk úszni, de igazán a vízi-úttörős kora reggeli edzések voltak emlékezetesek. Reggelenként fél hétkor csobbantunk a vízben és ezer métert kellett leúsznunk. Az álmos csobbanás sokkal nehezebb volt, mint az azt követő monoton tempózás. Azóta érzek nagy tiszteletet minden úszómedencés sportot űző iránt, mert hajnalban félig álmosan vízbe ugrani roppant nagy akaraterőre vall. Az évek múlásával kikoptam a medencék világából, s ez alól csak a főiskolás éveim jelentettek kivételt. A nyári vizsgaidőszakok idején heti két-három alkalommal úsztam ezer métert, ami sokat javított a közérzetemen, és ennyi év távlatából visszanézve is rendkívül hasznos volt. Ha uszodában nem is szabad vízben még most is szívesen úszok nyaranként. A Balaton örök szerelem és a selymes vízében úszkálni mindig örömöt ad. 
 

Évekkel ezelőtt kétszer is részt vettem a remek hangulatú Révfülöp-Balatonboglár átúszáson és a rövidebb távú Füred-Tihany öbölátúszáson is. Amatőrként az átúszásoknak mindig az elejét és végét éltem meg nehezebben. Az indulást követően mindig attól féltem, hogy vajon meddig fogom bírni, és képes vagyok-e végigúszni a távot. A vége felé pedig legtöbbször úgy éreztem, hogy már csak pár tempó van a célig, aztán még vagy fél órát kellett úsznom az érkezésig. Bőven ötven felett nagyon hálás vagyok azoknak az embereknek, akik a hetvenes évek közepén létrehozták azt a csodás komplexumot, amit napjainkban Fabó Éva Sport­uszodának hívnak.