Vonatkozó szabályozás hiányában még inkább fokozott figyelemre van szükség

2022.06.22. 17:30

Az elektromos roller nem játék

Városunk önkormányzata és a Bird Magyarország április elején indította el Dunaújvárosban a közösségi e-roller-szolgáltatást. Már a bevezetéskor jelezték az önkormányzat vezetői, hogy a rendszer három hónapos próbaidővel indul, amelynek végén online szavazás dönt arról, hogy maradjanak-e a Bird rollerei a városban – olvasható az önkormányzat honlapján.

Brousil Csaba

Fotós: LI

Fotós: LI

Talán az e-rollerekhez kapcsolódó szavazással meg lehetett volna várni a jogszabályalkotók szándékait. Persze, ha már a szavazással kezdtük, lássuk annak jelenlegi állását, bár cikkünk témájához ennek vajmi kevés köze van, de mégis nagyon fontos lesz a végeredmény. Cikkünk írásakor a rollerek megtartására leadott voksok száma szignifikánsan magasabb, mint az egészet ellenző szavazatok. Ami azért érdekes, mert emberekkel személyesen beszélgetve épp az ellenkezője mutatkozik: sokan nem értenek egyet ezzel a rolleresdivel. Rá is kanyarodhatunk, hogy miért a pártolás, miért az ellenszenv. A városban járva láthatjuk, hogy döntő többségben fiatalok használják ezeket az eszközöket. Nincs is ezzel semmi baj, 2022-t írunk, a technika fejlődik, vannak fontos dolgok, amelyekre nem árt, ha az ember már fiatalon reflektál. A mindent eluraló mobilitás megfelelő kezelése környezetbarát módon, a testmozgás fontossága, a szabad levegőn levés és még sorolhatnánk.

Tavasszal még sajtótájékoztatót is tartottak az elektromos rollerek Dunaújvárosba telepítéséről Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Igen ám, és akkor jöhetnek a rollereseket szemlélők negatív érvei. A közúti közlekedésben vesznek részt a rolleresek, de az eszköz használatához nem kell semmilyen jogosítvány, aki rááll, nem visel védőfelszerelést és „mennek vele, mint az őrültek”. Olykor egy rolleren ketten, olykor falkába verődve, mint a motorosok, róják az utakat és járdákat. Majd szanaszét hagyják a város különböző pontjain, amit a szolgáltatónak kell rendre összegyűjtenie.
A városban igazolhatóan egy baleset már történt ebből kifolyólag, csonttörés lett az eset vége. Tapasztalt rendőr mondta egy előadásában az eset kapcsán, hogy a halálos baleset bekövetkezte sem kizárható annak tükrében, ahogy egyes rolleresek közlekednek. Jó volna tehát, ha megszületne az egységes szabályozás az elektromos rollerek esetében. A Jövő Mobilitása Szövetség MTI-hez is eljuttatott közleményében emlékeztetett rá, a hatályos jogszabályok alapján az elektromos roller továbbra sem kategorizálható, az eszközhöz egyelőre nem dolgoztak ki egységes szabályozást. 2020-ban a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy ítéletében kimondta, hogy „amíg az elektromos roller jogszabályi kategorizálása nem történik meg, addig használójával szemben sem a segédmotoros kerékpárra, sem a kerékpárra, sem a gyalogosokra vonatkozó KRESZ-szabályok alkalmazása nem lehetséges”. Mindez azt jelenti, hogy a feltételrendszer hiányában az elektromos rollerekre hatósági szankciókat sem lehet alkalmazni, ugyanakkor a közlekedésben résztvevőkre a közlekedés biztonsága érdekében nem csupán a KRESZ, hanem más jogszabályok is vonatkoznak: a büntető törvénykönyv ittas járművezetésre vonatkozó rendelkezései adott esetben az elektromos roller vezetőjére is kiterjeszthetők – figyelmeztettek. Vannak olyan kölcsönözhető vagy bérelhető, közösségi elektromos rollerek, amelyek használatára a bérbeadó cégek már most is előírnak feltételeket.

A szervezet szerint az elektromos rollereket például balesetek során muszáj kategorizálni. Ilyen esetekben az adott hatóság vagy gyalogosnak tekinti a közlekedőket, mivel az e-roller szabályozás híján nem tekinthető járműnek, vagy egy iránymutatás alapján segédmotornak tekinti.
A városban használható rollerekhez is szükséges egy applikáció, amelyet le kell tölteni. El kell(ene) olvasni, és oda regisztrálva lehet „kibérelni” és működésre bírni ezeket a járműveket. Egy városi gyerekeknek szóló baleset-megelőzési előadáson az derült ki a témát feszegetve, hogy sokan használják a rollereket, de szinte senki nem olvasta el az applikáció biztonságra, ajánlásra vonatkozó részét. Ez olyan ajánlásokat fogalmaz meg, hogy használj bukósisakot, ne rollerezz a járdán, egyszerre csak egy személy utazzon a rolleren és „tartsd tiszteletben a KRESZ szabályait”! És akkor még nem esett szó bizonyos életkor betöltésének kérdéséről, a KRESZ ismeretének igazolásáról, illetve az ittasság-bódultság kérdéséről.
A fentebb már említett szövetség úgy látja, hogy az ideális állapot az lenne, ha csak úgy vehetne részt bárki a közlekedésben, ha ismeri a közlekedési szabályokat. Hasznos lenne, ha ennek meglétét, egyben feltételként határozná meg a KRESZ ahhoz, hogy valaki kerékpárra vagy rollerre pattanjon és részt vegyen a közlekedésben. Ezzel egyet lehet érteni szerintünk mind a felhasználói, mind a „szemlélői” oldalról. Amennyiben a helyi szavazás végeredménye szerint megtartják és megnövelik a helyben használható elektromos rollerek számát, jogszabályi háttér hiányában nem árt tudatában lenni annak, hogy a roller akkor sem egy játékszer, egy jó hecc eszköze, hanem a közlekedésben részt vevő jármű, amely lehet jópofa, de tréfa tárgya nem.

Rolleres balesetről érkezett friss hír                                                                                                                                                   Cikkünk szerkesztése közben érkezett egy hír, amely kapcsolódik írásunk témájához. Íme! "Közúti közlekedési baleset történt június 21-én reggel Székesfehérváron. Egy 38 éves helyi lakos közlekedett elektromos rollerrel a Mészöly Géza utcával párhuzamos járdán, a Szabadságharcos út felől a Palotai út irányába. A Ligetsori kijelölt gyalogátkelőhelyhez érve - szabálytalanul, a rolleren állva kívánt áthaladni - nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező, a Palotai út felé jobbra kis ívben kanyarodó személygépkocsinak, az autó vezetője pedig kellő körültekintés nélkül közelítette meg az átkelőhelyet, így összeütköztek. A baleset során a roller vezetője megsérült." (Forrás: police.hu) Vigyázzunk egymásra!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában