Apám hitte…

Édesapám részt vett az ´56-os forradalom eseményeiben. Több mint húsz éve nincs már közöttünk, talán nem haragszik ott fent, ha rajta keresztül (is) emlékezem azokra az időkre.

Várkonyi Zsolt

Budapest, 2019. október 23. 1956-os felirat az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján a Parlament előtti Kossuth Lajos téren, ahol egész nap családi programok várják az ünneplőket 2019. október 23-án.

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

A kommunizmus megdöntésében hitt, igaz, akkor még nem tudhatta, hogy az ´56-os megtorlások kemény időszaka után egy álságos szocializmus következik. És ezeknek az egymást követő korszakoknak tevékeny részesei voltak azok az emberek, akiknek közvetlen leszármazottai ma demokráciáról papolnak. Köztük olyanok is, akik vissza akarnak térni a hatalomba. A történelmi emlékezeten nagyvonalúan átlépve. A megtorlásokban megalázott emberek és családjaik ugyanakkor sokáig nem tudták, vagy nem merték „felemelni a fejüket”. Pedig volt és van is mire büszkének lenniük! Nekünk, utánuk jövőknek erről a mindent ledaráló kommunista rendszerről nem szabad megfeledkeznünk!

„1956. október 23-án a szabadságától megfosztott, és a kommunizmus igájában senyvedő nemzet kimondta: eddig és ne tovább! Felkelt a megalázott magyar. Gyermekek, fiatalok, egyetemisták, munkások, asszonyok, lányok mind ott voltak a pesti utcákon. A világ csak bámulta a csodát, de segítség sehonnan nem érkezett. Egyedül maradt a nemzet, mint mindig a történelem folyamán… Az ötvenhatosok szerezték vissza a nemzet önbecsülését, a tisztességét, amitől az elnyomók megfosztották. Erre a nemzeti tisztességre kell vigyáznunk!” – írta másfél évtizede a forradalomról megemlékezve az Erdélyi Napló.

Apám végül is nem szállt fel azon teherautók egyikére sem, amelyek a nyugati határ felé vették útjukat. Itt maradt, nem hasonult meg, soha nem lett párttag.

Vezető képünk illusztráció.