A lehető legalkalmasabbat

2021.08.10. 14:00

Beiktatták hivatalába Czeglédi Péter Pál dunaújvárosi református lelkészt

Alaposan megadta a módját a Dunaújvárosi Református Egyházközség Czeglédi Péter Pál dunaújvárosi lelkész ünnepélyes beiktatásának. Az ország több részéből érkeztek egyházi méltóságok, de még korábbi szolgálati helyéről, Hajdúbagosról is eljöttek páran az egyházközségből.

Balla Tibor

Fotós: Ihasz Martin

Az istentiszteleten Márk evangéliumából igét hirdetett Balog Zoltán püspök. Minden kenyér arra a mennyei kenyérre utal. Minden kenyér, amit magunkhoz veszünk, arra a lelki táplálékra utal, ami nem más, mint Jézus Krisztus és az ő igéje. Enni adni. Ez lesz a dolga itt a lelkipásztornak. Enni adni a dunaújvárosi népnek, azoknak, akikben Isten felébreszti az éhséget a szívükben – fogalmazott a Duna melléki Református Egyházkerület püspöke.

Kovács István görögkatolikus parókus is megáldotta
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A beiktatás szolgálatát Hajdú Szabolcs Koppány esperes végezte, aki kijelentette: „...természetesen a lehető legalkalmasabb lelkészt találta meg a dunaújvárosi gyülekezet magának, hiszen nézzenek rá, jó kiállású lelkipásztor, világot látott, nyelveket beszél, kedves, értelmes felesége van, életrevaló gyerkőcei.

Czeglédi Péter Pál felolvasta bizonyságtételének igéjét

Mi kell ennél több? Még az igehirdetését is lehet érteni. Valóban jó reménységgel lehetünk felőle, ezt nem is titkoljuk.” Beszéde után szimbólumként átadta az egyházközség pecsétjét, illetve a kulcsot, amihez hozzáfűzte: kívánom, hogy találd meg minden ember szívéhez az utat ebben a városban!”

A dunaújvárosi hitközség énekszóval, verssel köszöntötte

A jelenlévő lelkészek egyesével, egy-egy bibliai igével mondtak áldást a beiktatott lelkipásztornak.

Külön, rövid beszéddel köszöntötte a frissen beavatott lelkipásztort Stermeczki András evangélikus lelkipásztor, Braun Ervin, a baptista gyülekezet vezetője, Baltási Nándor római katolikus plébános, Kovács István görögkatolikus parókus, Böttger Antal lelkipásztor, Kálló Gergely ország­gyűlési képviselő, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Bölcskei Gusztáv, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, id. Czeglédi Péter Pál a család nevében, Ábrahám János gondnok, valamint a dunaújvárosi református egyházközség tagjai, és levélben Vad Zsigmond esperes, a Debrecen-Nagytemplomi Református Gyülekezet nyugalmazott lelkipásztora.

Balog Zoltán püspök, a zsinat lelkészi elnöke igét hirdetett

A gyülekezet ajándékként gyűjtést rendezett, amelynek összegét Czeglédi Péter Pál az üldözött keresztények javára ajánlotta fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában