A jótékonyság két keréken érkezik

Orosz Tamás foglalkozását tekintve tűzoltó, civilben pedig bicikliszerelő, de mondhatnám fordítva is. A lángokat ugyanis „mindössze” húsz éve szelídíti, amíg a kétkerekű paripákat negyedszázada bütyköli. Utóbbival ráadásul a minap mérföldkőhöz érkezett, hiszen túl van a 200. felújított bringa átadásán is, mindezt egy év alatt.

Saját műhely helyett, ingyenes javítás

Orosz Tamás elmondása szerint csaknem negyedszázada foglalkozik kerékpárok javításával. Több városi bicikliboltban is szerelt, majd jött az „isteni szikra”: saját boltot alapít. A kereslet azonban olyannyira lecsökkent, hogy ingyen javításra adta a fejét, tehát a vasparipa tulajdonosának csak az anyag árát kellett fizetnie, a munkadíjat nem. Ez az üzleti modell sem volt működőképes, majd egy véletlen folytán indította el a kezdeményezést 2020 nyarán:

„Nagyjából egy évvel ezelőtt felajánlottak egy férfi mountain bike-ot, hogy javítsam meg, és adjam tovább, mert az, akitől kaptam, már nem tart rá igényt. Innentől datálható a kezdeményezés indulása, ez volt az első kétkerekű, azóta pedig folyamatosan történnek velem a dolgok, csak hozzák és hozzák a bicikliket, Van egy kis műhelyem a Liszt Ferenc kertben.”

A biciklik többsége javítható, jó állapotban van, így némi ráfordítással helyrehozható, majd továbbadható az arra rászorulók számára. Az adományozás folyamata a közösségi oldalon történik. Tamás meghirdeti saját privát felületén, adományozóval – ha kérik –, technikai paraméterekkel, majd az első jelentkező számára oda is adja a kétkerekűt. Elmondása szerint ugyanis nem szeretne emberi sorsok, rászoruló és rászoruló között rangsort felállítani.

Kereslet-kínálat

Orosz Tamás heti szinten 30-40 órát tölt a kétkerekűek helyrepofozásával. Azonban felmerül a kérdés, hogy fogyasztói társadalmunkban és a tömegtermelés üzleti modelljét figyelembe véve: van-e igény a felújított biciklikre, illetve az emberek részéről van-e hajlandóság arra, hogy ne kidobják, hanem megkeressék azt a módot, hogy a megunt (?) régi, rossz kétkerekűt a lehető legmegfelelőbb formában hasznossá tegyék?

– Ez változó. Nemekre nagyon jól le lehet ezt bontani. A férfiak általában műszaki beállítottságúak, ők megveszik maguknak a legjobb bringát, vagy megszerelik saját maguk. A gyerekek esetében szintén elmondható ugyanez, a szülők nem spórolnak ezen. A női kerékpárból viszont nem tudok eleget felajánlani, az a legkelendőbb. Összességében azonban az állampolgárok is hajlanak arra, hogy felajánlják a biciklit és hasznosítsák azokat.

Gyermekkori szenvedélytől hajtva

Stílszerűen a biciklit lábbal hajtjuk, Tamást pedig a szenvedélye viszi előre, ami kiskorától eredeztethető. Bevallása szerint – kocsi hiányában – mindenhova kerékpárral közlekedett. Mivel a bicikli amortizálódott, pénze gyerekként azonban nem nagyon volt javításra, így bejárt a szervizekbe és autodidakta módon megtanulta megszerelni a saját kerékpárját. Később mindkét nagy helyi kerékpárboltban (Aquarius, Magellán) dolgozott, majd ahogyan a cikk elején írtuk, jött a saját üzlet.

A társadalmi munkájában két barátja is segíti Tamást: Kovács Ákos Flórián a kerékpárok szállításában segít, ha azokat nem tudják elhozni, valamint Makai Gábor, aki több alkalommal is szerszámokkal és kenőanyagokkal látta el az „üzletet”. Emellett több alkalommal is névtelen támogató segítette munkájában. Arra a kérdésre, hogy mikor áll le a biciklik javításával, azt mondta:

– Nem tudom, jelenleg ezt élvezem, szeretem csinálni. Azt gondoltam korábban, hogy 100 biciklinél majd megállok, azonban akkor annyira jöttek-jöttek, hogy nem lehetett megállni. Jó érzés segíteni, és egy rosszból, vagyis működésképtelenből valami jót, működőképes dolgot csinálni.