jeles alkalom

2021.05.23. 20:00

Ünnepi istentisztelet és táblaavató az evangélikus templomban

Különleges nap volt május 23-a a dunaújvárosi evangélikus egyházközség számára: nemcsak a Pünkösd tette emelkedetté a vasárnap délelőtti istentiszteletet, hanem az is, hogy ekkor ünnepelhették a Szilágyi Erzsébet úti templom fennállásának 25. évfordulóját.

Molnár Emese

Fotós: LI

A hálaadó templomszentelés jubileumán Stermeczki András evangélikus lelkészünk köszöntötte a gyülekezet híveit, és minden érdeklődőt. Az istentiszteletet Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke celebrálta. János evangéliumából idézte az alkalomra szánt isteni alapigét, a Krisztusi béke üzenetét. Jézus azt mondta búcsúzóul a megrettent szívű tanítványainak, hogy ne nyugtalankodjanak, mert „békességet hagyok néktek”. Ez pedig nem a problémák, a tragédiák elfojtását jelenti, hiszen a hazugság és az önbecsapás idővel csak maga alá temeti az embert. Nem is a család és a barátok adta örömforrást jelenti, hiszen szívünkben akkor is nyugtalanság van, mert félünk őket elveszíteni. Arra gondoljunk mindig, hogy Isten békét kötött velünk, és ezért az üdvösségért egyszülött fia életét adta. Ez jusson eszünkbe mindig, ha a keresztre tekintünk. Lehet, hogy nem hallgattuk meg, nem bíztunk benne, vétkeztünk, de az Úr mindig elkísér bennünket szeretetével. A megbékélés erejét pedig nem csak a lelkünkben, vagy éppen a templom falai közt kell éreznünk, hanem kifelé sugárzó erőként áldásként kell hatnia az élet minden területén. Ebben segít minket a Szentlélek, aminek kiáradását ünnepeljük Pünkösdkor.

Kondor Péter, aki az országos presbitérium és püspöki tanács tagja is, az ünnepség fontos elemeként kiemelte, hálát adnak mindazoknak, akik a helyi gyülekezet építésén fáradoztak.

Bár az 1949-en népszámlálás szerint már laktak evangélikus hívők Dunapentelén, sokáig nem volt olyan helybéli lelkész, aki építette volna a közösséget, a dunaföldvári, majd a kisapostagi filiához tartozott a város. A rendszerváltás előszele, az enyhülő politikai hozzáállás eredményeként az Arany János utcában megvásárolt egy épületet az országos evangélikus egyház, hogy gyülekezeti otthon legyen városunkban is. 1985. november 17-én volt ott az első istentisztelet, ekkor Tóth-Szőlős Mihály esperes, kecskeméti lelkész végezte az igehirdetői szolgálatot. Aztán Nagyné Szeker Éva kisapostagi lelkész járt hozzánk is szolgálatot teljesíteni. Ekkortájt vetődött fel a templom építésének gondolata.

1991 és 1997 között Reisch György lelkész vezette a gyülekezetet, és szolgálata alatt sokat fáradozott a templom létrehozásán. A Bajor Evangélikus Egyház, valamint magánszemélyek támogatásával és Nagy Tamás, Ybl-díjas építészmérnök tervei alapján 1993-ban kezdték meg a templom kivitelezését. 1996. május 25-én tartották meg itt az első istentisztelet. A templom építészeti szempontból is különlegesnek számít, a 2002-es Velencei Nemzetközi Biennálén kiállították a terveket és a makettet, 2012-ben pedig Fejér Megyei Építőipari-Nívójat kapott.

Stermeczki András, aki 1999-től vezeti a helyi gyülekezet, arról szólt, hogy a 25 év már egy generációnyi időt jelent, az ő gyermekei is itt nőttek fel. Számtalan élmény, közösségi alkalom, egyházi szertartás, örömteli köszöntő, szomorú búcsú, koncert és előadás alkotja a negyed évszázados történetüket. Ezeket igyekeztek egy jubileumi évkönyvbe is besűrűsíteni, rengeteg fényképpel gazdagítva. A most megjelent kötetet bemutatták a rendezvényen is, ezek eladásával koncertorgonára gyűjtenek.

Az ünnepségen zenélt a Neopolisz együttes, felszólaltak a helyi presbitérium tagjai a templom, a gyülekezet történetéről, és egy jubileumi emléktáblát is avattak a templom bejáratánál.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában