Ma már csak egy utcanév őrzi az emlékét a piacnál

A már említett 1951-es újságcikkben leírták, hogy a kenyérgyár épületén még dolgoztak a vízvezeték-szerelők és a kőművesek is, amikor az egyik kemencét már beüzemelték és sülhetett a kenyér. Szintén a Dunai Vasmű Építője írt arról már 1954-ben, hogy a sütőüzem hónapról hónapra fejlődött a nyitást követő időkben. Akkoriban még 25-40 mázsa között volt a napi kenyértermelés, ami három évvel később már a napi 230 mázsát is elérte. A gyártás beindulásakor a kenyér mellett kiflit és zsemlét sütöttek, pár évvel később már 25 féle péksüteménnyel tudták ellátni az élelmiszerboltokat. Nemcsak városunk lakóit, de a környező településeken élőket is a kenyérgyár látta el a mindennapi betevővel. 1958 májusában ma már szinte elképzelhetetlen dologról írt a Sztálinvárosi Hírlap. Jelesül: a városi tanács ülésén „a legszenvedélyesebb vita a kenyér minőségén viharzott fel.” Az újság utána is ment a témának és kiderítette, hogy a kenyérgyár alacsony raktári kapacitása, az ott dolgozók munkához való vegyes hozzáállása és a liszt minősége együttesen felelnek azért, hogy nem kielégítő a kenyér minősége.

Arról is beszámol az újság, hogy hat év alatt kilenc igazgató váltotta egymást a gyárnál. Illetve korrupciót és iszákosságot is említ a cikk, amit könnyű észrevenni, ha valaki nyitott szemmel jár a kenyérgyárban. De írnak pozitív fejleményekről is: az üzem korszerű laboratóriummal is gazdagodott.

1960-ban szintén a Sztálinvárosi Hírlap írt arról, hogy új, korszerű sütőberendezés érkezett az üzembe, amely óránként 2800 kétkilós kenyér sütésére is képes. Igen ám, akkoriban még volt szériában sütött kétkilós kenyér, ma már nemigen találkozni ilyen termékkel a pékségek polcain, hacsak nem parasztkenyér formájában.

1964-ben 900 ezer forintos költséggel, a kenyérgyártó részről leválasztva, külön sütemény-üzemet rendeztek be a kenyérgyárban. Az új üzemben 24 féle péksüteményt készítettek a város és a környékben lakók ellátására. Ez a részleg napi 40-50 ezer sütemény előállításra volt képes. 1965-ben már fagylaltostya, kohászropogós, kétszersült és sajtos ropogós is szerepelt az üzem kínálatában. 1975-ben szerencsés kimenetelű baleset történt a gyárban: felrobbant az egyik kemence, személyi sérülés nem történt, de a berendezés nyolcvan százaléka tönkre ment, így azt fel kellett újítani, s át kellett szervezni a termelést. 1976-ban már 52 községben fogyasztottak dunaújvárosi kenyeret és az üzem 350 üzletet látott le pékáruval. A termelés ekkor napi 80 tonna volt, de a következő ötéves tervben ezt 90 tonna fölé szerették volna feltornázni. Ekkoriban úgy ír a helyi sajtó a kenyérgyárról, hogy termékei széles körben ismertek és elismertek: híre, rangja van a dunaújvárosi kenyérnek. Ekkorra a kenyérgyár már háromszor nyerte el az Élüzem címet és egyszer a Kiváló Vállalat kitüntetést. 1988-ban még új igazgató kinevezéséről, 1993-ben már privatizációról szóltak a hírek: kft. lett a kenyérgyárból. Sok embert elbocsátottak az üzemből ennek következményeképpen, de a termelés nem állt le, sőt 1995-ben kiugró decemberi „forgalomról” számolt be a helyi sajtó.

2004-ben a gyár befejezte a termelést, 2005-ben pedig megkezdték a piaci látképet meghatározó épület bontását is. Azóta itt üzletsor épült, a terület bekapcsolódott a piaci vásártér vérkeringésébe. Az egykori kenyérgyár létét már csak egy utcanév őrzi, illetve az egykor ott dolgozók, akik, ha tehetik, minden évben egyszer összegyűlnek, és közösen emlékeznek a hajdan volt, mindig jó illatot árasztó kenyérgyárra.