történelem

2020.11.08. 07:00

II. János Pál néven választották pápává Karol Józef Wojtyłát

Már többször is leírtam, illetve kijelentettem, hogy személy szerint én II. János Pál pápát tartom a XX. század legnagyobb személyiségének, mert ő volt az, aki a két legvéresebb diktatúra, a fasizmus, majd később a kommunizmus ellen is felemelte hangját. Kelet-Európa bolsevik igáját nyögő népeinek óriási erőt adott, amikor pápaként először látogatott el lengyelországi szülőföldjére, és ott a több százezres tömeg előtt, a szovjet szuronyok árnyékában bátran kijelentette: „Ne féljetek, mert én veletek vagyok.”

Farkas Lajos

7370160a

Fotó: CLAUDIO LUFFOLI/AP/REX/Shutterstock

1978. október 16-án Karol Józef Wojtyła krakkói bíborost, II. János Pál néven pápává választották meg. Ő volt a 264. katolikus egyházfő, 455 év óta az első nem olasz származású pápa, és mindvégig büszke volt lengyel származására. Karol Wojtyła volt az, aki a kommunizmus koporsójába az első szöget beverte, ezért a kezdetektől fogva szálka lett a kelet-európai kommunista hatalmak szemében, így csak idő kérdése volt, hogy mikor próbálnak egy merényletet elkövetni ellene.

Karol Józef Wojtyła

1920. május 18-án született a dél-lengyelországi Wadowicében. Édesapja, Karol Wojtyła katonatiszt volt az Osztrák–Magyar Monarchiában, édesanyja pedig tanítónő. A család három gyermeke közül ő volt a legfiatalabb, apja azért adta fiának a Karol nevet, mert nagy tisztelője volt az utolsó magyar királynak, IV. Károlynak. Gyermekkorában folyamatosan szembesült a tragédiákkal, először bátyját, majd édesanyját veszítette el, a világháború kezdetén pedig édesapját is. Középiskolai tanulmányi után, a krakkói Jagelló Egyetemre iratkozott be, azonban a német megszállás idején az intézményt bezárták.

Mindig is érdekelte a színjátszás, több színtársulatban is tevékenykedett, közben, hogy fenntartsa magát, kemény fizikai munkát végzett egy kőbányában, majd később egy vegyi üzemben. Szerette a sportot, jól síelt, kajakozott, úszott és focizott.

1942-ben jelentkezett az illegalitásban működő krakkói szemináriumba (papnevelő intézet), négy évre rá, már a háború után szentelték pappá. A krakkói érsek látva a fiatal Wojtyła tehetségét és kitartását, Rómába küldte, hogy doktori tanulmányokat folytasson. A teológiai doktorátust 1948-ban szerezte meg, disszertációját „A hit értelmezése Keresztes Szent János szerint” címmel írta. Még abban az évben visszatért hazájába, majd Szent Flórián templom plébánosának nevezték ki. Állandóan képezte magát, munkája mellett teológiai és filozófiai tanulmányokat is folytatott, majd nemsokára az erkölcstan professzora lett.

Krakkó érseke lett

Püspöki szentelésére 1958-ban került sor, majd hat év múlva már ő lett Krakkó érseke. Püspöki jelmondatát később pápaként is megtartotta: Totus Tuus (Egészen a Tiéd). VI. Pál pápa 1967. június 26-án bíborossá nevezte ki. Karol Wojtyła részt vett a II. vatikáni zsinaton, és fontos szerepe volt a Gaudium et spes (latin szó, örömöt és reménységet jelent) kezdetű lelkipásztori konstitúció (összetétel, összeállítás) megfogalmazásában. VI. Pál pápa halála után tagja lett a konklávénak, annak a testületnek, amely jogosult új pápát választani. A római katolikus egyház 1274-ben hozta létre ezt az alkalmi intézményt. A szó jelentése arra utal, hogy a pápát választó testületet befogadó helyiséget kulcsra zárják, ezt jelentik a latin clavis (kulcs) és cum (-val/-vel) szavak. Régen a helyiséget be is falazták, a benti pápaválasztók, csak élelmet kaphattak, hogy a döntés ne húzódjon el, és mások azt ne tudják befolyásolni. VI. Pál döntése alapján azóta csak a 80 évesnél fiatalabb bíborosok vehettek részt a választásban, a testület maximális létszáma pedig 120 fő lehet.

1978-ban megválasztották I. János Pál pápát, aki mindössze 33 napig volt tisztségében, ugyanis a mai napig tisztázatlan körülmények között, váratlanul elhunyt.

Karol Wojtyła 1978. október 22-én a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét
Fotó: Shutterstock

Szent Péter trónusán

Sokak meglepetésére és a lengyelek hatalmas örömére, Karol Wojtyłát választották a katolikus egyház vezetőjének. Az új pápa 1978. október 22-én, a Szent Péter-bazilika előtti téren mutatta be székfoglaló szentmiséjét, amelyen 117 bíborossal és mintegy negyedmillió emberrel együtt imádkozott.

Elődje iránt érzett tisztelete jeléül vette fel a II. János Pál nevet. Pápaként is hű maradt, ahhoz az elvhez, hogy ő Isten szolgáinak a szolgája. Kedvessége, udvariassága és egyszerűsége mindenkit lenyűgözött. Mindent elkövetett a népek és vallások közti egyetértés megvalósításáért, harcolt az emberi élet és méltóság megőrzéséért. Kritizálta a kapitalizmust, de nem szimpatizált a szocialista tanokkal, a béke híve volt, elítélt minden háborút. II. János Pál pápa számos erkölcsi kérdésben egyháza hagyományaihoz híven konzervatív álláspontot képviselt, ugyanakkor más területeken liberálisabbnak számított. Az ő nevéhez fűződik „A katolikus egyház Katekizmusa” című, az egyház tanítását összefoglaló mű kiadása is. Ellenezte az abortuszt, a halálbüntetést, az eutanáziát és az azonos neműek házasságát. 2003-ban tiltakozott az iraki háború ellen, ezért egyik bíborosát el is küldte George W. Bush amerikai elnökhöz, hogy lebeszélje háborús tervéről, de javaslata nem talált megértésre Washingtonban. Azt sem sikerült elérnie, hogy az Európai Unió Alkotmányos Szerződésében említést tegyen az öreg kontinens keresztény örökségéről, pedig ha megvalósult volna elképzelése, Európa ma más külpolitikát is tudna folytatni.

Pápasága alatt 14 pápai enciklikát (körlevelet) adott ki. Katolikus egyházfőként több mint százszor utazott külföldre, 1338 embert avatott boldoggá és négyszáznyolcvankettőt szentté. Érdekes, hogy 2004-ben avatta boldoggá azt a IV. Károly magyar királyt, akiről nevét kapta. A magyar szentek közül ő avatta szentté IV. Béla király egyik lányát, Kingát (Lengyelország és Litvánia védőszentje), illetve Nagy Lajos király lányát, Hedviget, Lengyelország későbbi királynőjét. Kiválóan tudta használni a tömegkommunikáció adta lehetőségeket.

Szent Péter és IX. Piusz után II. János Pál volt a harmadik leghosszabb ideig hivatalban lévő pápa.

A merénylet

A török Mehmet Ali Agca 1981. május 13-án a Szent Péter téren sikertelen kísérletet tett II. János Pál meggyilkolására, miközben a pápa a szokásos heti audienciáját tartotta. A pápa több golyót kapott és súlyos vérveszteséget szenvedett. A merénylőt a rendfenntartók azonnal elfogták, majd az olasz bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte. A merénylet körülményei és okai a mai napig tisztázatlanok, az egyházfő azonban biztos volt abban, hogy Agca nem saját akaratából cselekedett, hanem egy mögötte álló sötét szervezet bábja volt. A merénylet után a pápa megbocsájtott Agcának, sőt felszólította híveit, hogy imádkozzanak érte. 1983-ban felkereste börtönében Ali Agcát, ahol a merénylő állítólag a találkozás végén megcsókolta a pápa gyűrűjét.

Bocsánatkérései

II. János Pál pápasága második felében a megbékélés érdekében több esetben bocsánatot kért a katolikus egyház képviselői által, a történelem folyamán elkövetett bűnökért, mint például Galileo Galilei meghurcolásáért és a protestánsokkal szemben elkövetett bűnökért.

Elnézést kért továbbá egyes keresztények hallgatásáért a holokauszt idején, a cseh Husz János megégetéséért, valamint az inkvizíció módszereiért.

Nagy-Britanniában találkozott az anglikán egyház fejével, II. Erzsébet királynővel, ő volt az első pápa, aki ellátogatott egy ortodox többségű országba (Görögország), Damaszkuszban egy mecsetbe ment be, imádkozott a jeruzsálemi Siratófalnál és Auschwitzban megtekintette a haláltábort bemutató emlékhelyet, azokon a helyeken, előtte még nem járt katolikus egyházfő.

Történelmi lépéseket tett a katolikusok és a zsidóság megbékélése felé. 1986-ban ellátogatott a római zsinagógába, majd a Vatikánban fogadta a jeruzsálemi főrabbit.

II. János Pál pápa kétszer látogatott el Magyarországra, először 1991 augusztusában, majd 1996 szeptemberében.

Többen kritizálták a pápát a délszláv háborúban a római katolikus Horvátországnak, valamint a lengyelországi Szolidaritásnak nyújtott segítségéért, igaz ezeket a híreket a pápa közvetlen munkatársai azonnal cáfolták. Nagy felháborodást keltett az is, amikor kiderült, hogy több európai és amerikai katolikus pap és püspök szexuális visszaéléseket követett el. A pápát ezekkel az ügyekkel kapcsolatban számos kritika érte.

Az utolsó hónapok

A 25 éves apostoli szolgálat megviselte szervezetét, orvosai már 1991-ben megállapították, hogy Parkinson-kórban szenved, többen azt tanácsolták neki, hogy egészsége érdekében mondjon le tisztségéről, de II. János Pál nemet mondott. Szerinte egy pápa nem mondhat le betegség miatt, hanem haláláig ül a trónján, majd Istenre bízza a döntést, hogy meddig kell betöltenie hivatalát. 2005. február elején kórházba került torokgyulladással, a hamvazószerdai szertartásokon már nem tudott részt venni. Néhány napra rá, ismét belázasodott, kórházba szállították, ahol gégemetszést hajtottak rajta végre. Március 31-én fertőzést kapott, láza felszökött, de nem volt hajlandó ismét kórházba menni, a Vatikánban szeretett volna meghalni. Másnap állapota csak romlott, szívrohamot kapott, délutánra elveszítette az eszméletét majd április 2-án este 21 óra 37 perckor elhunyt. Temetésére 2005. április 8-án került sor a vatikáni Szent Péter-bazilikában.

Utóda XVI. Benedek pápa 2011. május 1-én boldoggá, három év múlva pedig Ferenc pápa szentté avatta.

Felhasznált irodalom:

Stanisław Dziwisz: Egy élet Karol Woytyła mellett. Budapest: Új Ember. 2007.

Arturo Mari: Találkozunk a Paradicsomban. (hely nélkül): Heti Válasz Kiadó. 2008.

II. János Pál megnyilatkozásai I–III. Budapest: Szent István Társulat. 2005.

Pánczél Hegedűs János: Kis Magyar Legendárium (magyar nyelven). katolikus.hu, 2007. március 21. [2008. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. február 10.).

Tad Szule: II. János Pál pápa élete, Fabula Könyvkiadó, Budapest, 1996.

Gergely Jenő (2005). „A „remény pápája”” 4. szám.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában