A panellakások tekintetében tovább csökkentek az árak

2020.08.07. 11:30

Az eladók egy kisebb része elvesztette realitásérzékét

Az idei év második negyedévében a jelzáloghitel-piacon is érezhető volt a koronavírus hatása, a piac volumene csökkent, az ügyletek mutatóinál azonban nem volt jelentős változás az év eleji adatokhoz képest, sőt, júliusban már növekedés volt tapasztalható. A Duna House Pénzügyek közel 1000 ügyleten vizsgálta meg a legfontosabb mutatókat.

Agárdy Csaba

Fotó: Zsedrovits Eniko

A háztartásoknak nyújtott forint lakáscélú hitelek szerződéses összege 2019 második negyedévében 253 milliárd forint volt a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján, amihez képest az idei elmaradás huszonkét százalék körüli a Duna House Pénzügyek becslése szerint.

A hitelpiacon az ingatlanpiaccal párhuzamosan egyértelműen növekedett a közvetítői szerepkör az év eddigi időszakában, hiszen a veszélyhelyzetben jellemzően a közvetítőkön keresztül biztonságosabb, gyorsabb és hatékonyabb volt a hitelfelvételi folyamat, ami így ráadásul jelentős terhet vett le a pénzintézetek válláról. Ügyfelek szempontjából a szigorodó hitelfelvételi folyamatokhoz jóval több szakértői segítség kellett egy-egy ügylet sikeres lebonyolításához, és a megfelelő konstrukció kiválasztásához.

Nincs összhangban a kereslet és a kínálat
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A hitelnagyság a fővárosban az előző negyedévhez képest minimálisan csökkent, de a 18 millió forintos átlagos értékével még így is jóval magasabb, mint a tavalyi évben mért 16-17 millió forintos érték. Nyugat-Magyarországon az átlagosan felvett összeg 12 millió forinthoz közelít, Kelet-Magyarországon pedig átlagosan 10 millió forint körül volt az elmúlt időszakban.

A legkedveltebb balatoni nyaraló célpontokhoz képest féláron kapható ingatlan a Velencei-tó régiójában. Hazánk harmadik legnagyobb természetes tavának települései rohamos mértékben fejlődtek az elmúlt tíz évben gazdasági és turisztikai szempontból is. Az 500 ezer forint körüli négyzetméterár a fővárosi és balatoni hasonló fejlesztésekhez képest félárnak számít.

A használtlakás-piacon a legalacsonyabb átlagos négyzetméterárat Kápolnásnyéken és Sukorón mérte az elmúlt egy évben a Duna House, ahol 200-250 ezer forint körül árulták az ingatlanok négyzetméterét. A legnagyobb árváltozás Pákozdon volt megfigyelhető, ahol 2019-ben 300 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár. Velence és Gárdony árai ennél is magasabbak valamelyest, a fővárosi árakhoz viszonyítva azonban érezhetően alacsonyabb áron vásárolható vízpartközeli ingatlan az említett településeken.

A panellakások tekintetében tovább csökkentek az árak az egész országban, a téglalakások többségénél folytatódott az emelkedés, leszámítva Budapestet, ahol kisebb árkorrekció volt tapasztalható. Az egész második negyedévre jellemző volt az eddigieknél nagyobb számú és mértékű alku.

Az első lakást vásárlók aránya országosan emelkedett. 2020 második negyedévében már a hitelpiacon is tapasztalható volt a Covid–19-járvány hatása. A Duna House becslése szerint a második három hónapban 200 milliárd forint körüli szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel került a piacra, ami 21 százalékos csökkenés a tavalyi év második negyedévéhez képest.

Júliusban országosan 13 ezer 215 ingatlan adásvétele bonyolódott, valamint 60-65 milliárd forint közötti szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. Ezzel idei legerősebb hónapját zárta a hazai ingatlanpiac. Az előző év azonos időszakához képest négyszázalékos, az előző hónaphoz képest pedig tízszázalékos emelkedést mutat. A gyors visszazárást és a folyamatos emelkedést a Duna House meglátása szerint már nemcsak az elhalasztott kereslet okozta szükségszerű tranzakciók, hanem a változó igények és az ezeken alapuló pluszvásárlások is okozzák. Változnak az igények, a karantén­időszak alatt megmutatkozó bezártságnak köszönhetően sokan átértékelték, hogy milyen otthonra van szükségük, milyen ingatlanra vágynak. Az ezekből adódó plusztranzakciók jelenthetik a növekedés egyik motorját, amelyek a Covid hatása nélkül nem vagy csak várhatóan később jöttek volna létre.

De mi a helyzet Dunaújvárosban és környékén? Kis Attila, a Kis Ingatlaniroda ügyvezetője tájékoztatta lapunkat: – A vírus miatt az árak visszaestek, mi olyan tízszázalékos csökkenést tapasztaltunk. Amikor a járvány tetőzött, teljesen beállt a piac, nem lehetett megnézni az ingatlanokat, nem tudtunk értéket becsülni, ugyanis sehova sem engedtek be senkit. Az utóbbi hetekben a piac egy kicsit megmozdult. A kereslet és a kínálat viszont még nincs össz­hangban, többet kérnek az eladók, mint amennyit a vevők fizetnének. Igazán négyzetméterárat sem tudok mondani, mert hatalmas a szórás. Egy átlagos kétszobás lakást a Béke városrészben tizenkétmillió forint körül meg lehet kapni, ez az ár a belvárosban tizenötmillió körül mozog. Az érdeklődők általában az olcsóbb lakásokat keresik. A városkörnyéken most olcsóbban lehet ingatlanhoz jutni, mint Dunaújvárosban, a kisebb településeken kevesebb a pénz.

Ami bizonyos: az eladók egy része elvesztette realitásérzékét. Legalábbis ez derül ki akkor, ha valaki ingatlanhirdetéseket nézeget. Sok olyan ingatlan van, amiért a valós értékének többszörösét, akár öt-hatszorosát is elkérik. A vevők viszont nem balekok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában