Karanténjelentés a Nagy Almából

Minden olyan távolinak tűnt

Hallottam a vuhani helyzetről és Iránról, Olaszországról is, azt hittem, hogy nem lesz Amerikában ebből semmi gond. New York City-ben nyolc és fél millió ember él, ha ide bejut a vírus, nagyon gyorsan el tud terjedni, ami meg is történt. Az a gond, hogy állítólag az első esetet március első napjaiban tesztelték le a városban, pedig a vírus már hónapokkal korábban itt volt. Engem még nem teszteltek, és a családomból senkit sem, január végén mindannyian átestünk egy olyan influenzán, amire édesanyám is azt mondta, hogy ő még soha életében nem köhögött így. Azt, hogy akkor esetleg koronavírussal fertőződhettünk-e meg, nem tudjuk meg még jó pár hétig, amíg el nem megyünk letesztelni az antitesteket. Volt egy olyan vizsgálat, hogy véletlenszerűen kiválasztottak és behívtak 300 embert és megnézték, hogy hány fő szervezetében található meg az antitest, és kiderült, hogy 14 százalék már átesett a fertőzésen, és nem is tudott róla. Ebből azt a következtetést vonták le, ha ezt New York-i viszonylatban nézzük, akkor több mint 1 millió embernek van már védettsége.

Teszt, csak nem mindenkinek

Igaz, hogy itt sok ember van, és sokat tesztelnek, de mégsem járunk még sehol, a lakosság számához képest kevés embert ellenőriztek. Az elején azt mondták, ha produkál valaki öt, a koronavírusra jellemző tünetet, akkor letesztelik. Az egyik barátomnak megvolt minden tünete, le is tesztelték, egy másik barátomnak pedig, akivel együtt röplabdázok, azt mondták, hogy maradjon otthon, mert nincs elég teszt. Úgy működik, hogy videochaten felhívsz egy orvost, elmondod neki a panaszaidat, majd attól függően, hogy milyen biztosításod van, folytatják a terápiát. Két barátomat, akik nagyon sokat keresnek, letesztelték, a harmadik átlagos jövedelemmel rendelkezőt nem tesztelték le, ennek már két hónapja.

Közhangulat

Azt tapasztalom, hogy két véglet van hangulat szempontjából. Az egyiket igazán nem érdekli ez az egész, és már menne vissza dolgozni, a másik pedig bezárkózik, és nem megy ki az utcára. Én a két véglet közé sorolnám magam, az utcára kimegyek, maszkot viselek, igaz ezt főleg azért, hogy megnyugtassam az embereket, sima orvosi maszkom van, az nem sokat ér. Már az emberek kutyasétáltatáshoz se veszik fel, a környéken a boltok is kinyitottak már, a dolgok rendje módja szerint. Itt azért nem az van, mint például Floridában, Georgiában is, ahol tarthatnak az emberek fegyvert, hogy kimennek és tüntetnek, hogy nyissák ki az országot, mert mennének dolgozni. Amikor elkezdődött ez a vírushelyzet, a pánik, akkor a kézfertőtlenítőt, WC-papírt, fertőtlenítő spray-t vásároltak fel az emberek. Amikor ismét feltöltötték a készleteket a boltokban, sok helyen nagyon megemelték az árakat, előfordult, hogy nyolcszoros árat kértek érte, erre reagálva a kormány megtiltotta, hogy ilyet tegyenek.

Mindennapok

Az életem a vírus hatására nem változott sokat, az utóbbi évben már tudtam, hogy recesszió fog következni, azt nem tudtam, hogy ilyen formában érkezik. Tettem félre pénzt, és most itthon várok, e-bay-en adok-veszek dolgokat, hogy így a lakhatást fedezzem, és élelmiszert tudjak vásárolni. Amint javul a helyzet, majd visszamegyek dolgozni. Egy olyan cégnél vagyok, ahol baráti pókereseményeket szervezünk, én ott vagyok pókerosztó. Az a pókerterem, ahol dolgozok, bezárt, és jól is tettük, mert más termek tovább nyitva maradtak, ott az egyik játékszervező a vírus következtében meghalt, a másik pedig kómában van. Államonként különböző rendeleteket hoztak. Sokan azt mondják, hogy 2022-ig érvényben marad a „social distancing” azaz, hogy távolságot kell tartani közösségben, és maszkot kell viselni. Nem tudom, ezt hogyan fogják a gyakorlatban is alkalmazni, mert például amikor a metrón utazok, megyek munkába, akkor alig férnek el az emberek, akkora a tömeg. Remélem, okosabban jövünk ki ebből az egészből, mint ahogy belementünk, ez lenne a legfontosabb.