Megérdemelték volna, hogy a zsűri szakmai értékek szerint díjazza az indulókat

2020.04.04. 15:30

István a király után szomorúan

Nagy várakozással fogadták az érintettek az „István, a király iskolába megy” elnevezésű pályázatot. A rengeteg elhivatott munka után a színpadra állított produkciókat bárki megnézheti a YouTube-on. A zsűri döntését a különleges közönségszavazati módszerrel, alaposan felülírták a gyerekekkel szimpatizálók.

Balogh Tamás

Az alaptantervben szereplő rockopera egy-egy jelenetének bemutatását az ötezer hazai és külhoni, magyar nyelvű általános iskola számára írták ki. A tervek szerint a diákok adták elő, rögzítették, majd a YouTube-ra töltötték a produkcióikat. Ezután a zsűri és a közönség rangsorolt. Az első forduló után kevés örömük lett a dunaföldvári Beszédes József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola elhivatott diákjainak és az őket felkészítőknek. Nélkülük folytatódik a verseny.

A Beszédes iskola diákjai és tanárai – vagyis a stáb tagjai – itt már jelmezben várták, hogy bemutathassák előadásukat
Fotók: Balogh Tamás

Telekiné Rábai Melinda tanárnő a vokális darabok betanítása mellett a szép jelmezek megálmodását is vállalta. Ma már keserűen tekint vissza a megmérettetésre:

– Ahogy a rendezők mondják a honlapjukon, valószínűleg ez a világ első, a gyermekek számára szervezett online tehetségkutató versenye. Mint a gyakorlatban kiderült, ez egy nagyon kegyetlen dolog. A mi gyermekeink jó pontszámokkal indultak. A verseny értékelése ezután vett érdekes fordulatot. Az eredményünk csökkenni kezdett! Mint hagyományosan a csapatok támogatói, például a hozzátartozók, egytől tízig pontozhatták a versenyzőket. Amikor egy indulót a tízesekkel díjazták, az valamilyen módon növelte a zsűritől kapott pontjaik számát. Amennyiben valaki egyessel „jutalmazta” a produkciókat, akkor szépen olvadtak a századok és a tizedek.

Horváth Klaudia 5. b-s tanuló részt vett a színházi meghallgatáson

Úgy tűnik, ránk gyakran jöttek ezek az értékelések… Hihetetlennek tűnik, de megmondom őszintén, hogy én kipróbáltam, és így volt! Voltak olyan csoportok, akik tőlünk nagyobb támogató közönséget sorakoztattak föl, akár 3500, 7800 szavazattal álltak a kedvenceik mellé. Sajnos mi nem tudtuk ennyire megmozgatni Dunaföldvárt, ezért nálunk még a csoportos szavazatok száma is ezer alatt maradt. A csoportunkat a zsűri az Esztergom jelenetet előadók közül a második helyre tette. Végül a négyből a negyedik helyen találtuk magunkat, vagyis kiestünk!

Előadás közben a dunaföldvári diákok – teljes átéléssel játszottak a színpadon

– A zsűri (a csoportunk produkcióját az eredetiség, a színvonal és a beleölt rengeteg munkát értékelve) különdíjra javasolt bennünket, és ezzel a részünkről lezárult a verseny, tette hozzá a tanárnő.

Teleki Károly pedagógus tervei nyomán született a koreográfia, ami élvezetessé tette a remek előadást. Ő nem az eredmény miatt tekint vissza rossz­kedvűen az eseményekre:

– Valószínűleg a valóságos értékhez közelebb állnának a helyezések, ha a szakmai zsűri döntötte volna el a helyezések sorrendjét, mellette a szimpatizánsok a kedvük és a lehetőségeik szerint alakíthatták volna a közönségdíj elnyerésért folyó küzdelmet. A bemutatót követően úgy jöttem le a színpadról, hogy azt mondtam: remélem, nem jutunk tovább! Nem vicceskedtem, hanem komolyan gondoltam. Egyrészt azért, mert a darabban egyetlen olyan dal sincs, ami ennek a korosztálynak íródott volna. Másrészt a kiírásban azt kérték, hogy kreatívan, a gyerekek elképzelésének megfelelően adjuk elő a műsorunkat. Nem egy másolatot, hanem egy önálló produkciót kértek. Mi ezt csináltuk. Talán ez lett a vesztünk.

Az alkotó tanárpáros: Teleki Károly és Telekiné Rábai Melinda

A zsűri azt mondta, hogy azért adott nekünk kevés pontot, mivel én átírtam a szöveget. Szerintük a szerzők nehezményeznék azt, hogy hozzányúltam az eredetihez. Ezzel szemben én azt mondtam, hogy csak beleírtam azt, amit a szerzők is megtettek volna, ha gyerekek szerepeltek volna az eredeti előadásban. Kész vagyok velük is egyeztetni a véleményemet. Nyolcévesen nehéz dolog énekelni azt, hogy „únom már a politikát”! Én ezt a gyermekek szempontjából megoldhatatlan feladatot, a színpadi mozgásokkal próbáltam meg kiegyenlíteni. Ennyi rengeteg munka után minden résztvevő megérdemelte volna, hogy a Feke Pál, Novák Péter, Károly Kati, Hajzer Nikolett, Karin Dragos, Puskás Peti, Sebestyén Aba, Szulák Andrea és Szörényi Örs alkotta komoly zsűri, a szakmai értékek szerint díjazza az indulókat, és mondja el a véleményét nekünk. Ezzel természetesen az ember bevállalná az elmarasztaló, de bizonyított minősítést is – mondta el Teleki Károly.

Klementisz Kitti (6. c) szintén várja a meghallgatás eredményét

– További keserű pirula is kijutott nekünk... A tervek szerint két növendékünk, Klementisz Kitti Rebeka, a 6. c-ből és Horváth Klaudia az 5. b-ből részt vett a Madách Színházbeli musical-meghallgatáson. A produkciójukat videóra rögzítették, hogy később a tízfős zsűri értékelni tudja azokat. Másnap viszont elkezdődtek a vírus elleni intézkedések, és azzal a színházat is bezárták. Azóta semmiféle véleményről, vagy értékelésről sem kaptunk hírt. Ilyen szempontból is megállt a világ – tette hozzá az előzőekhez Telekiné Rábai Melinda tanárnő.

Premier után boldogok voltak, hogy sikerült! – izgatottan várták az eredményhirdetést

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában