Az ellátottjaikat nem tehetik ki semmilyen veszélynek sem

– Külön kell választanunk az ellátási formáinkat, a házi segítségnyújtást, az étkeztetést és a bentlakásos ellátást. Az étkeztetés tekintetében 230 adag ételt visznek ki a kollégáink, házi segítségnyújtás keretében pedig körülbelül 110 ellátottról gondoskodunk. A házi segítségnyújtásban kiemelném, hogy a bevásárlásokat, gyógyszerkiváltásokat most megpróbáljuk csökkenteni, optimalizálni a patikába, boltba járások számát. Az ellátottjaink 80 százaléka ugyanis olyan idős, aki a lakásából eddig sem tudott kimenni, gyakorlatilag mi fürdetjük, etetjük, pelenkázzuk, öltöztetjük őket. Jelen helyzetben pedig megpróbálunk minden erőnkkel azokra koncentrálni, akiknek az otthonában, a környezetében valóban senki nincs, aki segítségükre lehetne, akik ágyhoz kötött idősek. Náluk az a legfontosabb, hogy megvédjük őket, ne juthasson be hozzájuk a fertőzés, és mi se vigyük tovább egyik időstől a másikig közlekedve a kórokozókat. Mert a dolgozóink, a kollégáim hét végén és hét közben is reggeltől estig járják a várost, és látják el ezt a több mint száz idős embert.

Létkérdés, hogy megfelelő védőfelszerelést biztosítsunk számukra. Természetesen nálunk is felfokozott a hangulat, nem tudjuk, mi van előttünk, az aggodalomtól nehéz szabadulni, hogy mindent meg tudunk-e oldani, minden időst el tudunk-e látni, és ami még fontos, meg tudjuk-e védeni őket ebben a nehéz helyzetben. Nem akarjuk kitenni az ellátottjainkat semmilyen veszélynek, a lehető legbiztonságosabban próbáljuk megszervezni az ellátásukat úgy, hogy mindenkire jusson elegendő idő. Minden nagyrabecsülésem a kollégáimé, akik egy emberként összefogva dolgoznak az idősekért, a betegekért, ha tehetik, akkor nem mondják, hogy kisgyermek vagy nagygyermek van otthon, mindenki jön, nem megy senki sem szabadságra, ezt a három hónapot megoldjuk akárhogyan is, hogy az idősek a házi segítségnyújtás keretében is minden segítséget, ellátást megkapjanak.

– A szociális étkeztetést megoldják a járvány idején is?

– Természetesen. Aki eddig is jogosult volt szociális étkeztetésre, benne volt a rendszerünkben, annak az ellátását továbbra is mi oldjuk meg azzal a különbséggel, hogy eddig választhatott az idős önellátási képességétől függően, hogy kiszállítással kéri az ételt, vagy bejön érte valamelyik gondozóházunkba, akár helyben fogyasztja el ott az ebédet és kicsit összeül, beszélget a többiekkel. Sokaknak ez egy programlehetőség volt, ami most nincs meg. Most ugyanis nincs választási lehetőség, és éthordózás sem, mindenkinek kiszállítjuk az ételt egyszer használatos, eldobható edényekben. A mi ellátásunkat azonban nem szabad összetéveszteni azzal, amit az önkormányzat nyújt most a koronavírus-járvány idején a helyi vészhelyzeti rendelet alapján a 70 év felettieknek. A kettő nem ugyanaz. Mi továbbra is csak a szociális étkeztetéssel foglalkozunk, amelynek megvannak a feltételei, hogy mi alapján jogosult rá valaki. A házi segítségnyújtás tekintetében szintén ugyanez a helyzet, akik eddig is benne voltak a rendszerünkben, azokról természetesen továbbra is mi gondoskodunk. Akik viszont csak azért igényelnének ellátást, mert a járvány miatt most nem hagyhatják el az otthonukat, azoknak az önkormányzathoz kell fordulniuk, mert őket a szociális gondozásba nem vehetjük be. Akinek átmenetileg gyógyszerkiváltási, bevásárlási segítségre van szüksége a mostani vészhelyzet miatt, őt szintén az önkormányzathoz kell irányítanunk. Mi akkor lépünk csak be a képbe, ha alapápolási, gondozási szükségletek is felmerülnek.

– A bentlakásos otthon egészen speciális területe az idősekről való gondoskodásnak, amiből kettő is működik Dunaújvárosban az ESZI égisze alatt. Nagy felelősség hárul önökre!

– Igen, jelentős a teher, de tesszük a dolgunk, küzdünk az ellátottjainkért. Két telephelyen összesen 210 idős, beteg emberről gondoskodunk. Ezekben a mostani hetekben elsődlegesen a védelem a legfontosabb, amit szem előtt tartunk, az, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a fertőzés veszélyének eshetőségét. Két hete már látogatási tilalom van a gondozóközpontjainkban. Első héten még tudtunk fogadni csomagokat a hozzátartozóktól, de utána azt is megszüntettük, mert ahogyan mondani szokás, az ördög nem alszik, a vírus kiszámíthatatlan, igyekeztünk úgy szervezni a házon belüli életet, hogy lehetőleg semmi kórokozó ne jusson be az intézmény falain belülre. Kizártunk minden kintről jövő behatást, így most már „csak” a dolgozóknak kell megtenniük mindent, hogy rajtuk keresztül se jusson a vírus az időseink közelébe. Folyton-folyton kezet mosunk, fertőtlenítünk, nem visszük fel a személyes, utcai holminkat az osztályra, fokozottan betartjuk a higiénés előírásokat, hordjuk a maszkot, használjuk a gumikesztyűt. Ellátottjainknak több mint a fele súlyos állapotú, demens beteg. Néha az is kérdés, mikor teszünk velük rosszabbat, ha rajtunk van a maszk és halálra ijednek, vagy ha nincs rajtunk a maszk. Őket képtelenség teljesen bekorlátozni, nekik nem lehet azt mondani, hogy ne járkáljon, maradjon a szobájában, ne jöjjön ki onnan. Az intézményben mindenki rájuk vigyáz, a mosodástól kezdve a konyhásokon keresztül a takarítókig és az irodasoron dolgozókig. Állandóan mossuk a kezünket, kint vannak a fertőtlenítők a folyosókon a falra szerelve. Nehezíti a házon belüli mindennapokat az is, hogy felborult az időseink megszokott napi ritmusa. Elmaradnak a csoportos foglalkozások, a közös programok, a séták, a mozizások, amiket megszoktak. Rosszul élik meg azt is, hogy nem láthatják a hozzátartozóikat. Mindezeket nehezen viselik. Fokozott figyelmet igényelnek tőlünk, nekünk kell megoldani mindent, gondozni és megnyugtatni őket egyéni foglalkozásokkal, egyéni beszélgetésekkel. Nem szabadna érezniük rajtunk a feszültséget, hiszen azonnal reagálnak a legkisebb rezdülésre is, főleg a demensek, ők egyből megérzik azt is, ha kicsit más a helyzet, ha nyugodtak vagy nyugtalanabbak vagyunk, az rájuk is kihat. Tehát nagyon-nagyon figyelünk, hogy nyugalmat, biztonságot sugározzunk, most erre fokozott hangsúlyt kell helyezni.

– De eddig sikerült megóvniuk az időseiket és minden rendben van önöknél!

– Örömmel mondhatom, hogy eddig valóban semmi probléma nem volt. Nagyon szigorúan betartatom a dolgozókkal a szabályokat, az előírásokat, azt például, hogy akinek külföldről jött haza gyermeke, férje, hozzátartozója, nem jöhet ide dolgozni. A kisgyermekes kollégáim közül így is sokan kiestek, mert végképp nem tudják megoldani a munkába járást. Munkáltatóként annyival tudom könnyíteni a tizenkét órázó kollégáim életét, hogy az egyik autónkat munkásjárattá neveztük ki a kijárási korlátozás bevezetése óta, reggel összeszedjük vele a dolgozókat és behozzuk, este pedig hazavisszük őket, illetve fordítva. Egyúttal kizárunk egy kockázati tényezőt is azzal, hogy nem kell tömegközlekedési eszközzel munkába járniuk, kitéve magukat a vírusfertőzés kockázatának.