figyelnek a belsőépítészeti értékekre is

2019.07.17. 07:00

Jelenleg még bontás alatt a mozi, amelyet újraépítenek

A dunaújvárosi mozi mindig is kultikus helye volt a városnak. Egyrészt, valóban védendő építészeti koremlék, másrészt számos generáció alapélményeinek igaz forrása.

Szabó Szabolcs

Fotó: LI

Volt is legendás vetítés, kultikus koncert és miegymás... Kedden délután egy rapid bejáráson ballagtunk végig a jelenleg felújítás alatt álló komplexumban. Újra kinyitott a városi mozi – igaz csak bejárásunk idejére –, amelynek épülete egyben korszakos építészeti emlékként is szolgál, és mint később, riportunkból kiderül, az akkori tervezők és kivitelezők viszonylag remekül dolgoztak: a kor, azaz a múlt század ötvenes évei követelményeinek tekintetében. Azonban most haladjunk is tovább. A Dózsa Mozicentrum teljes generálon esik át, szóval, amit lehet és kell kicserélnek a szakemberek, a hely szelleme azonban remélhetően nem változik, megmarad igazi városi mozinak a plázarengetegben.

Verasztó Sándor, Cserna Gábor és Izsák Máté a bejáráson
Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Az egész város életében fontos ez a beruházás, amely remélhetően már a 2020-as év első negyedében befejeződik. Jelenleg a bontásnál, feltárásnál tartanak a szakemberek. A mozi mellett az új épület számos új funkciót is kap majd, igazi közösségi-kulturális térként fog üzemelni a város közepén. A város önkormányzata eddig is mindenben segítette a munkálatokat, ez a továbbiakban sem lesz másként. Bízom benne, hogy a felújítás után ismét egy fontos, a közösség életét meghatározó épülettel gazdagodik majd a város – fogalmazott a bejárás során Cserna Gábor polgármester.

Minden jegy elkelt: a premierre bizonyosan így lesz – új széksorokat kapnak a mozi vetítőtermei

Az érintett választókerület önkormányzati képviselője, Izsák Máté lapunknak kifejtette:

– Napi rendszerességgel követem a munkálatokat, és elmondhatom, hogy a mozi jó kezekben van. Fontos kiemelni, hogy nem pusztán csak magát az épületet újítják fel, hanem a környező zöldterület is megújul.

Átlátszó üvegfalat kap majd az egykor Galéria Jazz Klub helyszínéül szolgáló felső színtér

A kivitelezők részéről Nagy Gábort és Baracsi Gyulát faggattuk, ők elmondták:

– Tény, nem egyszerű feladat, hiszen számos plusz szabálynak meg kell felelni a bontás a tervezés és az építés során. Jelenleg a bontási szakaszban járunk, és itt is mindig számos meglepetésre bukkanunk, amelyekre megoldást kell találnunk. A műemlékvédelemtől megkaptuk, hogy mely építészeti értékeket kell megtartanunk és megmentenünk, ezek alapján dolgozunk – fogalmaztak a szakemberek, akiktől arra is kíváncsiak voltunk, milyennek ítélik most a múlt század 50-es éveinek elején épült intézményt...

– A felhasznált elemekből és a kivitelezésből is kitűnik, hogy akkor ez egy presztízsberuházás volt. Azaz, ez jól tervezett és tartós, igényes épület, amely már közel hetvenéves, de még mindig szolgál.

A legfontosabb feladat, hogy értékeit megőrizve újítsuk fel. A munkálatok keretében teljesen megújul a légtechnika, az épületgépészet és teljes szigetelést kap az épület. A korábbi galéria, a Jazz Klub helye nagyban nem változik, de kap egy üvegfalat és többfunkciós kulturális közösségi térként szolgál majd. Megújulnak a moziterek is. A mozi a jövő év elejétől megújult formában újra a város egyik legszebb épületévé, közösségi helyévé válhat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában