Száz év egyéni, emberi történelme

Még van, aki azt gondolja, hogy száz évet megérni nagyon kedélytelen dolog?

Ha van ilyen ember, akkor őszintén figyelmébe ajánlom Balogh Sándornét, Hermina nénit, akit tegnap délelőtt volt szerencsénk (és ez most nem csak egy illékony szófordulat!) Erdősori otthonában köszöntöttük. A miniszterelnöki és önkormányzati üdvözletet Gombos István alpolgármester adta át.

Az idős hölgy – aki két gyermeket nevelt fel, két férjet temetett el, s akinek három unokája és egy nyolc hónapos dédunokája van – átélte a magyar történelem szinte teljes huszadik századát (1919. január 12-én született), és amit kihagyott a XX.-ból, azt bepótolta a XXI.-ben, ami, hál’ Istennek lényegesen nyugodtabbnak bizonyult az előző századelőnél.

Csak gondoljunk bele… Alig két hónapos korában kezdődtek az igazi bonyodalmak. Első házasságát 1939-ben kötötte. 1945-ben kiderült, hogy annak a házasságnak, bizony, vége: a férje már soha nem fog hazajönni a háborúból. 1957-ben kötött másodszor is házasságot: az sem volt egy, a nyugalmáról híres esztendő…

Nem folytatom. Ez az elképesztő történet a Zala megyei Csesztreg községben kezdődött, jelentős része a Fejér megyei Kishalom-tanyán és Bányavölgyben telt, Alcsút mellett, ahol férje állatgondozóként, Hermina néni háztartásbeliként dolgozott. Bár többször próbált a háború után hazaköltözni Csesztregre, kettesben a fiával, szülőfaluja akkor a határsávba esett: a fiatal anyát kerékpárral állította elő a rendőr a közeli Lentibe. Értsd: a rendőr kerékpározott, az előállított előtte gyalogolt az úton…

Hermina néni huszonegy éve él a lányával városunkban, és bár sok betegségen átesett, kedélye és mesélőkedve nem hogy töretlen, de egészen páratlan!