A Dunaújváros kenyere akcióban jött össze a pénz

2019.01.19. 09:00

Ételosztás, kicsit velünk együtt...

A szervezők és a résztvevők is dacoltak a hideggel pénteken délután a Városháza téren szervezett, már szokásosnak mondható ételosztáson.

Pekarek János

Fotó: HK

Meglepően hideg szél fújt a Városháza téren pénteken délután – de ez legfeljebb múló kellemetlenségnek számított a résztvevők körében: a HIT Gyülekezet helyi aktivistái által szervezett, szokásos havi ételosztáson kétszáz adag (illatáról is megítélhetően) elsőrangú gulyás fogyott. A gulyáshoz nemcsak kenyér, hanem desszertként lekváros fánk és a későbbiekre is gondolva húsos szendvics is tartozott, amit részben a téren felállított padoknál, asztaloknál, részben ételhordóban vettek magukhoz a rászorulók.

Dacára a hideg szélnek, a tegnap délutáni HIT Gyülekezet –dunaújvárosi polgárok közös ételosztáson is sokan vettek részt
Fotók: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Utóbbiak körét a városi önkormányzat családsegítő szolgálatának segítségével választották ki a hajléktalanok, nagycsaládosok, kispénzű nyugdíjasok köréből, tudtuk meg az egyik szervezőtől, Horváth Máriától, a HIT Gyülekezet egyik dunaújvárosi önkéntesétől. A pénteki ételosztás egyik különlegessége volt, hogy a HIT Gyülekezet tagjai ezúttal inkább szervezőként jeleskedtek létrejöttében, holott korábban rendszerint ők adták össze az ételek elkészítéséhez szükséges pénzösszeget is.

Most viszont a Széchenyi Pékség (a tegnapi ételosztást ezúttal is friss kenyérrel támogató) által szervezett, lapunkban is bemutatott „Dunaújváros kenyere” jótékonysági akció keretében befolyt pénzből, vagyis tulajdonképpen tőlünk, dunaújvárosi polgároktól a vásárlásaink nyomán a pékségnél maradt, s e célra felajánlott összegből, egészen pontosan négyszázhetvenötezer forintból bonyolították le az akciót.

Ételosztás a Városháza téren, pénteken, hidegben

Amelyen ezúttal is megfordultak régi ismerősök – akik érthető módon viszont nem szívesen adták volna nevüket, fényképüket a beszélgetéseinkhez. Így inkább csak tolmácsoljuk köszönetüket a meleg ételért, a jó szavakért, a készséges kiszolgálásért: azért, hogy ezen a délutánon közvetlenül is érezhették azt, hogy gondolnak rájuk és gondoskodnak róluk, mégoly hideg, szeles napokon is, amikor különösen elkél ez az érzés...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában