2018.12.01. 10:00
Ökoiskola: országos eredménnyel büszkélkedhet
A város Gárdonyi Géza Általános Iskolája két évvel ezelőtt, 2016-ban nyerte el az Örökös Ökoiskola címet.
Fotó: Pixabay
Az intézményi profilnak megfelelően minden tanévben csatlakoznak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által meghirdetett Fenntarthatósági Témahét projekthez. Az idei Fenntarthatósági Témahetet az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint projektgazda megbízásából a PontVelem Nonprofit Kft. szervezésében rendezték meg az intézményben.
Áder János köztársasági elnök, mint fővédnök, immár harmadik alkalommal tolmácsolta a 2018. évi Fenntarthatósági Témahét üzenetét. A program célja: a Föld napja üzenetének, a fenntarthatóságnak széles körű elterjesztése iskolai keretek között. Ennek kapcsán hirdették ki a SegítsVelem elnevezésű rajzpályázatot. Ebben a kiírásban a diákok jótékony célra fordíthatták kreatív ötleteiket. A pályázat mottója és lényege az volt, hogy az általános iskolás diákok képregény formájában megjelenítsenek egy olyan történetet, amelyben saját környezetükben segítik az egyenlő esélyt teremtő globális célkitűzések elérését.
A pályaműveket az MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoportja, a Vajda Papír Kft. és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkatársai minősítették. A bírálat alapja a pályázati szabályzatban foglalt tematikának és formai feltételeknek való megfelelés volt.
A zsűri döntése alapján az alsó tagozatosok között 1. helyezést ért el: Somogyi Angelika Kármen, a dunaújvárosi Gárdonyi iskola 3. c osztályos tanulója. Kiemelkedő minősítést kapott Simon Emília Hanna, az intézmény 3. c osztályos tanulója. Felkészítő tanáruk: dr. Horváthné Lázár Gabriella.
A pályázati kiírás és szabályzat értelmében az 1. helyezett rajz, az Ooops! Sensitive kéttekercses papír törlőkendő csomagolására kerül. A termék decemberben a hazai és külföldi üzletekben lesz megvásárolható.
Vezető képünk illusztráció.