Békét

2024.05.24. 22:16

A fronton nincs túlélési esély

A rendőrök az utcáról buszokba rángatják a férfiakat, így küldik őket a frontra, ahol átlagosan csak három órán keresztül maradnak életben a civilek – mondta a Tényeknek az a három ukrán férfi, akik néhány hónapja menekültek Magyarországra.

MW

Ukrán katonák Donyecknél

Forrás: Anadolu via AFP

Fotó: Diego Herrera Carcedo

Exkluzív interjút adott a Tényeknek három ukrán férfi, akik néhány hónapja menekültek át Magyarországra a pusztító háború elől. Rettegnek, hogy visszatoloncolják őket, ami egyet jelentene a biztos halállal. Az új törvények szerint ugyanis bárkit besorozhatnak. A rendőrök az utcáról buszokba rángatják a férfiakat, így küldik őket a frontra, ahol átlagosan csak három órán keresztül maradnak életben a civilek.

A nyugati vezetők háborúpárti nyilatkozatairól beszélt Menczer Tamás. A kormánypártok kommunikációs igazgatója felidézte, hogy a németek kezdetben csak sisakokat küldtek Ukrajnába, mostanra azonban már a kötelező sorkatonaságot is bevezetnék. A politikus úgy fogalmazott:

Minden egy irányba mutat: Ukrajna nem tud győzni, katonák kellenek, sorkatonaság, be kell menni Ukrajnába.

Ennek azonban tragikus következményei lennének. Hogy pontosan mivel járna, arról exkluzív interjúban beszéltek olyan ukrán fiatalok, akik elmenekültek a kötelező sorozás, vagy ahogy ők mondják, a biztos halál elől. A három fiatalember néhány hónappal ezelőtt szökött át Magyarországra. Elmondták, azt gondolják, Magyarország nem adja vissza az ukránokat, de ha Ukrajna valahogy mégis elintézi, hogy vissza kelljen menniük, félnek, mert az egyet jelentene a biztos halállal. Az új törvény alapján ugyanis már bárkit besorozhatnak, civileket is. Mindhárman megtörten beszéltek arról, bújkálniuk kellett, mivel az ukrán rendőrök az utcáról rángatták el a férfiakat katonának. 

A rendőrök vagy a katonák megállítják az embereket az utcán, elveszik az okányukat, aztán beviszik őket. De akik nem mutatják meg az okmányukat, azokat egyből bedobják a buszba, utána elviszik őket valamilyen katonai táborba, ahol egy nagyon rövid kiképzést követően rögtön a frontra küldik őket.

A fronton szinte esélyük sincs a túlélésre a civileknek. Statisztikák alapján átlagosan három órán keresztül maradnak életben, így gyakorlatilag meghalni küldik őket. 

De amíg az Ukrajnából menekült férfiak rettegnek a háború borzalmaitól, és mielőbbi békére vágynak, addig sok európai vezető tovább folytatná a harcokat. Fegyverszünet és béketárgyalások helyett még több lőszert és rakétákat küldenének a gyilkoláshoz, sőt a háborúpárti vezetők már NATO-csapatok is küldenének Ukrajnába. Ez a lépés azonban végzetes lehet, ugyanis a tagállamokat is belesodornák a háborúba. Így a vérontás a többi országra is kiterjedne. 

A Fidesz és a KDNP véleménye a magyar polgárok elsöprő többségének akaratát képviselve, békepárti álláspont. Mi a háborúpárti őrültek álláspontjával szemben azt képviseljük, hogy azonnali fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség

 - mondta Deutsch Tamás. A politikus arról is beszélt, hogy Brüsszelhez hasonlóan a magyar baloldal is háborúpárti, így a júniusi választás tétje hatalmas, ugyanis Magyarország békéje és biztonsága forog kockán.

A Tények exkluzív riportját itt nézheti meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában