A szeretet ünnepének hívjuk, de szinte megőrülünk előtte

Van egy szűkebb réteg, amely amerikai mintára már december elején feldíszíti a fát, mindenféle giccset akasztgat a lakásába, rénszarvasos pulcsiban és Mikulás-sapkában tolja az arcunk alá a tömény cukormázat. Várja a karácsonyt, amikor rengeteget költ díszdobozokra, csomagolásra és mindenféle külsőségre. És van a nagy magyar átlag, amely az ideg-összeroppanás szélén áll ilyenkor.

Állj sorba az élő halért. Anyádékhoz menjünk előbb.Miért ide rakod az égősort. Nincs becsomagolva semmi. Tipikus kétségbeesett mondatok, amik az ünnepi készülődés, vagy már egyenesen karácsony napjain hangzanak el. De mi lehet az oka annak, hogy ilyen elánnal vágjuk magunk alatt a (karácsony)fát? Miért hagyjuk, hogy ekkora stressz nehezedjen ránk pont akkor, amikor mindennek a meghittségről, a közös időtöltésről kellene szólnia?

A válasz részben a fogyasztói társadalom által felállított elvárásokban keresendő. Igyekszünk tökéletes ajándékot venni, tökéletes vacsorát főzni, tökéletesen díszíteni fel a lakást, és mindezt időben. A megfelelési kényszer nagy úr, és jó néhány lapáttal tesznek rá a gyerekek, akikhez a legjobb formánkban kell érkezni, vagy épp a legjobb formánkban kell őket fogadni. A probléma forrása jórészt a női rokonokban keresendő, azaz a feszültséget elsősorban az édesanya, az anyós és a nagymama generálja, hiszen saját megfelelési kényszerüket kivetítik a család többi tagjára.

A rendi.hu legfrissebb felmérése szerinti eredmények a fentiek tükrében nem is okoznak túlzottan nagy meglepetést, ugyanis az olyan, normálisnak nevezhető fogalmak mellett, mint a szeretet vagy a meghittség, a megkérdezettek 64 százaléka asszociál a főzésre, 56 százaléka a vásárlásra és 38 százalék pedig a nagytakarításra. Lévén, hogy ezek jórészt női szerepkörök, így elmondható, hogy a nőkre brutális stressz nehezedik ilyenkor. A felmérésből továbbá az is kiderül, hogy nagyon kevés az olyan magyar háztartás, ahol december 20-a előtt minden elkészül, és nincs legalább egyetlen tényező, ami az utolsó pillanatra maradna.

Akkor sem nyugodhatunk meg feltétlenül, ha az időmenedzsmentből jelesre vizsgázók szűk csapatához tartozunk, hiszen ha már minden elkészült a terv szerint, egy kérdés akkor is nyitott marad: kivel töltsük a szentestét, és kivel karácsony első, illetve második napját? Számos családban jelent ez veszekedéstémát, a konfliktuskerülőknek pedig nagyon nehéz a dolguk, ha párjuk vagy szüleik között kell választani. Azoknak, akik nehezen húzzák meg énhatáraikat, ám saját magukat könnyedén vetik alá mások akaratának, nem tudtak teljes mértékben leválni a szüleiktől, vagy alapvető nehézségeik vannak a „nem” szó kimondásával, nekik ennek a látszólag egyszerű kérdésnek az eldöntése maga a pokol. Nekik van még egy harci feladatuk: egy olyan, egyébként fiktív valóság megteremtése, ami jelentősen eltér az év többi napján tapasztalttól. Hiteltelen, őszintétlen, olyan, amin jobb túllenni, mert nem esik jól benne lenni.

Karácsony előtt tehát eluralkodik a lakosságon a pánik. Bizonyítani akarnak maguknak, családtagjaiknak, a barátoknak, annak az idegennek, aki kettővel több bevásárlószatyrot tart a kezében, szóval mindenkinek. A pszichológusokat, pszichiátereket jóval többen keresik meg ebben az időszakban, s megnő az öngyilkossági kísérletek száma.

Boldog, békés karácsonyt ülni mindezek ellenére lehet, de ahhoz nem kis bátorságra van szükség. Nemet kell mondani a „kié az értékesebb ajándék?” versenyre, csak annyit főzni, amennyit jóízűen megeszünk, nem túlvállalni magunkat, megtanítani a rokonokat arra, hogy ne másszanak bele a privát szféránkba, nem illemből, hanem szándékból menni vendégségbe, és jót nevetni saját sutaságunkon, ha túlfő a halászlé vagy ferdén áll az órákon át faragott fenyő a talpban.