fejlesztés

2018.08.23. 08:14

Sétány és hajókikötő is lett a megszépült földvári Duna-parton

Megújították a sétányt, elkészült a személyhajók fogadására alkalmas kikötő Dunaföldváron. A sok lehetőséget rejtő és már eddig is nagyon kedvelt Duna-parton így még nyüzsgőbbé válhat az élet.

Budavári Kata

Teljesen megújult a Duna-part Dunaföldváron. Sétány kialakítására, kikötőfejlesztésre 124 millió forintot nyert az önkormányzat közösen a Dunaföldvári Vízisport-kör Egyesülettel. Ezt a város jelentős önerővel egészítette ki, hiszen 2017-es és 2018-as költségvetéséből is több, mint száz-százmillió forintot különített el erre a célra. A már amúgy is vonzó városrész mostanra a megyében egyedülálló, kikapcsolódásra, sportolásra, a turisták fogadására alkalmas hellyé változott, amely egyébként valószínűleg országosan is a párját ritkítja. A terv az, hogy egybefüggő turisztikai egységet alakítanak ki a Duna-parttól a Mély úton át a Templom térig, bízva abban, hogy megnövekszik az idegenforgalom, amely akár a vendégéjszakákban is megmutatkozik.

[caption id="" align="aligncenter" width="1354"] Sétány és hajókikötő a vonzó, megszépült földvári Duna-parton fotó: Teol.hu[/caption]

Mint azt Horváth Zsolt polgármestertől megtudtuk, a tervezés 2016-ban kezdődött, 2017 az előkészítés, míg az idei a kivitelezés éve volt. A városvezető reméli, hogy a folyami turistahajók megállnak majd Dunaföldvárnál, ahol megszépült sétány fogadja őket, amely új burkolatot kapott. Kiss Csaba önkormányzati képviselő, az egyesület tagja elmondta, hogy elvégeztették az állóhajó rekonstrukcióját, illetve a terület kotrását. Az állóhajó közösségi térként, illetve csónakkikötőként is funkcionál. A kikötőt pedig olyan mélységig kikotortatták, hogy oda hatvan-hetven főt szállító hajókat is várnak. Erre eddig nem volt lehetőség. A kisebb kirándulóhajókat és a vízi turistákat a dunaföldváriak szeretnék megállítani, kiszolgálni infrastruktúrával, vízzel, villannyal, üzemanyaggal ellátni. Horváth Zsolt arra a kérdésre, hogy számoltak-e a Duna vízszintjének mostanihoz hasonló apadásával, egyértelmű igennel válaszolt.

Elkészült természetesen a Mélyút, itt 273 méteren új burkolatot építettek a folyó partját a Rókus pincefaluval összekötő szakaszon.

Vannak még terveik ezeken kívül is

Mint arról korábban beszámoltunk, uniós forrásra pályáztak, de a kért 400 millió forint helyett csak 120 milliót nyertek, így csökkentett műszaki tartalommal valósítják meg a beruházást. Még így is közel 300 millió forint az összköltségvetése az idegenforgalmi fejlesztéseknek.

A Duna-part felújításának tervezésekor gondoltak a mozogni szerető felnőttekre is, így kültéri fitneszeszközök és wifi-tér kialakítása is bekerült a projektbe. A park megújítása egy játszótér kialakítását is tartalmazta, amelyet új játékokkal bővítettek. A későbbiekben kerékpár- és kajakkölcsönzőt is szeretnének építeni a dunaföldváriak. A beruházással olyan közösségi teret kívántak létrehozni, ahol mindenkinek lehetősége van arra, hogy hosszabb-rövidebb időt eltöltsön.

A mostani fejlesztés a fürdőt és a kempinget nem érinti, arra külön fejlesztési koncepciója van az önkormányzatnak. Az elképzelések ebben a tekintetben szálloda építésére, a gyógyvíz hasznosítására vonatkoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában