Láncra fűzött gyöngyszemek Pentele életéből

– A nagynéném, Schlitterné Nyuli Anna gyermekkori emlékeiből és az idősek elmesélései alapján, több mint tíz éven keresztül írta a történeteit. A fia halála után került hozzánk a kézirat, elolvastam és úgy gondoltam, ez csak nekünk, a hozzátartozóinak érdekes, de aztán többeket megkérdeztünk, és úgy döntöttünk, másokkal is meg kell osztani ezeket. A leszármazottai egyetértésével és hozzájárulásával, úgy véltük, hogy addig kellene megjelentetni a gyűjteményes köteteket, amíg köztünk vannak azok is, akiknek emlékezetében még ott élnek Panni néni történetei – meséli Kemény Lajosné Bori, a Pentele Baráti Kör vezetőségi tagja. – Szeretnénk, ha a könyvekben szereplő személyek leszármazottai is megismernék őseik hétköz- és ünnepnapjait. A szüleim „baráti köréből” 1985-ben létrejött Pentele Baráti Kör eddigi sokrétű, a hagyományokat ápoló, azokat féltve őrző tevékenysége alapján sikeresen pályáztunk a sorozat első két kötetének megjelentetésére. Megkerestem Hingyi László önkormányzati képviselő urat, szívesen mellénk állt, amit nagyon szépen köszönünk. További támogatók bizalmát élvezzük, folyamatosan gyarapszik a támogatók névsora. A sorozat folytatását az eladott példányok bevételeiből és újabb pályázatokból szeretnénk finanszírozni.

Az adventi időszak kezdetére tervezik megjelentetni a sorozat első két kötetét: – Szeretnénk a József Attila Könyvtárban és a Pentele Klubházban ünnepélyes külsőségek közepette bemutatni a könyveket, de nem állunk meg, hanem a város környékén folytatjuk a bemutatkozást. A szomszédos községekben is hasonlóan éltek az emberek, nekik is érdekes lesz visszaemlékezni erre a korszakra. Ráadásul, a környező településekre széledt szét a rokonság egy része, és a mai napig megmaradtak ezek a kapcsolatok.

Borival folytatott korábbi beszélgetésekből kiderült, hogy az olvasás szeretetével megáldott család az övéké: – Nagyapám testvére rendőr volt Pesten, onnan mindig került haza újság és könyv. Penteléről is sokan elmentek Pestre szolgálni, s jöttek az újabbnál újabb lapok, otthon mindig olvasgatták ezeket. Panni néném is nagyon szeretett olvasni, akik hazajöttek rokonok, ismerősök, hozták a slágereket, megtanulták, és leírta azokat is. Nagyon szép írása volt. A hetedik, nyolcadik osztályt már felnőtt fejjel végezte el, s amikor fogalmazást kellett írnia, fölfigyelt rá a tanára, s mondta neki, ezt nem szabad abbahagyni, írogasson másokat is. Visszakérdezett: – Mégis, mit írjak? – Hát, ami megtörtént az életében, vagy amit hallott innen-onnan – felelte a tanára. Akkortól kezdett el írni. Amikor már nyugdíjas volt, sokat volt egyedül, az idejét ez töltötte ki. A leg­utolsó időben megbetegedett, s már nem tudott írni: 2003 karácsonyán halt meg, 2001-ből valók az utolsó feljegyzései. A Dunaújvárosért Városszépítő és -védő Egyesület elnökét, dr. Bene Károlyt, valamint az Intercisa Múzeumot vezető Matussné Lendvai Mártát mindenképpen meg kell említeni Panni néném életében már kiadott első két kiadvány megjelentetésénél. Attól tartott a nagynéném, hogy nem mindenki venné szívesen, hogy nyomtatásban megjelenne, részben ezért, másrészt finanszírozási okokból maradt el a folytatás. Van, aki szereti, hogy könyvbe kerül, van, aki nem – idézte fel az előzményeket Kemény Lajosné Bori.

Hosszú távra tervez a Pentele Baráti Kör támogatását bíró szerkesztő csapat. További kiadásra várnak Panni néni történetei. A borítókhoz Kaizler Gitta festőművész pentelei alkotásai közül válogatnak. Az Előszót Jakóné Fekete Teréz helytörténész jegyzi.

Négy könyvecske

Schlitterné Nyuli Anna. „Volt egyszer egy Dunapentele…” – Az emberi élet fordulói a bölcsőtől a koporsóig címmel jelent meg az első kötet a Dunaújvárosért Városszépítő és -védő Egyesület ajánlásával: „Örültünk, amikor Schlitter Frigyesné Nyuli Annára bukkantunk, aki emlékeit írásban gyűjtötte össze. Évek óta készültünk írásainak rendezésére, megjelentetésére. Amikor segítőtársat kaptunk dr. Sergő Erzsébet személyében, valóra válhatott régen óhajtott vágyunk.”

A szerzőt az Előszóban így jellemzik: „stílusa lendületes, gyakorlott elbeszélőre vall, aki maga is belülről ismeri a paraszti élet rendjét, ugyanakkor már annyira eltávolodott tőle, hogy kívülről is tudja látni, láttatni.”

A második kötet az elsővel azonos főcímmel, de már a „Négy évszak Dunapentelén” alcímmel 1994-ben látott napvilágot, szintén a városvédők ajánlásával: „érdekes sajátossága, sőt törekvése, hogy írásában a korabeli pentelei beszédet, stílust, hangsúlyt visszaadja. Mindkét kötet az Intercisa Múzeum munkatársainak közreműködésével készült el: „Nem életrajzi regény, nem néprajzi szakmunka, vagy szociológiai felmérés. Ennek ellenére mindegyik műfajhoz van köze. Kisebb elbeszéléseket, történeteket fűz láncra, mint egy-egy gyöngyszemet.” Sergő Erzsébet leírja, hogy „a kényszerű válogatás miatt adósok maradtunk még a sütés-főzés, a mosás-vasalás, a kis- és nagytakarítás, a varrás megtanulásának élményeivel. Sok érdekeset tudna nekünk elmondani Nyuli Panni, ha arra lehetőséget kapunk a jövőben.”

A tervezett harmadik rész nem jelent meg, de a dunaújvárosi Történeti Klub „Múltidéző” sorozatában „Panni néni meséit” olvashattuk tovább az 1999. évi kiadásokban. Az I. kötet címe: „A Magyar utca és a Rácokköze Dunapentelén”, a II. köteté: „Óvoda a 20. század eleji Dunapentelén”.

Farsangoló estéken elhangzott elbeszélések

A szerző magáról és a szándékairól a „Volt egyszer egy Dunapentele…” első kötetben így vall:

„Schlitter Frigyesné születtem Magyarország Fejér vármegye, Adonyi járás, Dunapentele, Magyar utca 22. szám alatt 1925. január 5-én. Lánykori nevem: Nyuli Panni. Apai öregapám és apám parasztok voltak. Kisgazdák. Bérletes és feles földekkel is dolgoztunk. A gazdálkodáshoz volt egy kevés föld, kocsi, két ló, gazdasági szerek, egy tehén, kettő hízó, aprójószág, 700 négyszögöl szőlő is.

Anyai nagymamámat ragasztott névvel Énekes Hingyi Mári néninek hívták. Szép hangja volt, jó hangja volt, szeretett énekelni. Úgy gondoltam, adhatjuk Dunapentelére is az „ínekés” ragasztott nevet. Az ősök elbeszéléseiből és a magam visszaemlékezéseiből is tudom, itt mindig, minden időben az ének és nótaszó járta.

Amikor már több száz olyan éneket, nótát leírtam, amelyek az évek folyamán itt Dunapentelén a dalos lelkűek ajkán elhangzottak, gondoltam egyet. Azt gondoltam, ha ezeket írom, miért ne írhatnám le az életüket is. Dunapentele életét a régi időből. (1940 előtti életét, dédszülőkig visszamenőleg.) Megpróbáltam, amire és ahogyan visszaemlékezem, azt a sokat, amelyeket öregszülők, szülők, idős rokonok, idős penteleiek ajkáról ismertem meg. Főleg farsangoló téli estéken elhangzott elbeszélésekből. Biztosan lesz az utódok között, aki örömmel olvassa majd hogyan éltek ősei. Ha lesz is ilyen, akkor nem hiába fáradoztam e sok írásával, mert őszintén szólva, nehéz volt ennyit leírni. De szíves örömmel tettem abban a reményben, hogy egyszer majd valakinek öröme telik benne, hogy olvashatja. Így legalább tudni fogják a kedves utódok: Volt egyszer egy Dunapentele, így éltek Dunapentelén, az ínekes Dunapentelén.”

Érzelmi tartás és kiút

Nyuli Anna sokgyermekes család tagjaként látta meg a napvilágot. Szerető családi körben növekedett, ahol viszonylag szabadon bontakozhatott ki jó megfigyelőké­pességgel megáldott egyénisége – írta róla dr. Sergő Erzsébet, a korábban megjelentetett kötetek szerkesztője. – Évek múltán összeismerkedett ­Schlitter Frigyessel, akihez 1955-ben feleségül ment. 1956-ban született Ferenc fia, 1958-ban pedig Anna lánya (a Duna­újvárosi Hírlap későbbi újságírója, Kiss S. Anna – a szerk.). 1969-től kényszerült családjával együtt a városba költözni, de Penteléről még akkor sem tudott elszakadni. Azokban az években a visszaemlékezések leírásában érzelmi tartást, kiutat keresett.