mindenki ecsetjében ott lappang a tehetség

2018.08.26. 15:30

Budai Tímea és csapata házhoz viszi a művészetet Dunaújvárosban is

Ezúttal egy különleges művészt mutatunk be, akinek egyik kitűzött célja, hogy mindenki számára élménnyé tegye a festészetet. Budai Tímeával beszélgettünk.

Fodor Tímea

Fotó: BUDAI TÍMEA ART és Élményfestések

Mindannyian keresünk valamit, amivel kikapcsolódhatunk, amivel kiteljesedhetünk. Budai Tímeának sikerült megtalálnia, a tudást pedig nem tartja magában. Hétfős csapatának a keze alatt, garantáltan átlépjük kézügyességi korlátainkat.

Mióta foglalkozol a festészettel? Hogy került az életedbe?

2006 óta festek. Ezt megelőzően 10 évig kerestem valamit, amiről meg sem tudtam fogalmazni, hogy mi az: tevékenység, vagy érzés, vagy valami más. Aztán egy reggel minden előzmény nélkül arra keltem fel, hogy tudok festeni.

Bevallom, amikor először ezt szűkebb környezetemben elmondtam, kissé furán néztek Rám, hiszen én már akkor bizonyos voltam ebben, amikor még ecset sem volt a kezemben. Aztán azt mondtam magamnak: „nem ámíthatom magam azzal, hogy tudok festeni, nekem ezt tudnom kell.”

Felállítottam magamnak egy lépcsősort, amelynek a legalján a rajzolás volt grafit ceruzával, a legfelső fokán a festés. A közte levő fokokon színes ceruza, tempera, akvarellceruza, pasztell stb. volt, amelyeket sorra kipróbáltam, mire eljutottam a festéshez.

2006 augusztusában aztán fogtam magam és a családom, és elvittem őket a nagyszabású Munkácsy kiállításra. Ott olyan szinten hatottak rám Munkácsy alkotásai, hogy egy héten belül festettem. Azóta festek folyamatosan.

Milyen stílusban szeretsz festeni?

Ez nagyon érdekes, mert több stílusban is imádok festeni, ami teljesen lenyűgöz, az az impresszonista, és expresszionista irányzat, ami a tájképeimet illeti, ezeket a képeket általában festőkéssel és olajjal festem, valamint a még nem igazán ismert spontánrealista portrékat nagyon szeretem. Ez utóbbi elég nagy sikert arat az érdeklődők körében. Festményeimre a színkavalkád jellemző, még a portréimra is.

A pillanatnyi hangulatom befolyásolja, hogy milyen lesz az adott festmény. A spontánrealista stílusban készült a kép az adott pillanatban születik meg a kezem alatt, mindenféle előzetes tervezést mellőzve.

Fotó: BUDAI TÍMEA ART és Élményfestések

Az absztraktjaimat is nagyon szeretem készíteni. Kitaláltam egy olyan technikát, amelyet szívesen alkalmazok, bár elég ritka az, amikor ilyen képet festek, hiszen nagyon nagy az anyagigénye ennek a technikának. E képeimet olajjal és festőkéssel készítem.

És nem utolsósorban készítek olyan absztrakt képeket, amelyek olyan benyomást keltenek, mintha üvegdarabokat festettem volna a vászonra.

Érdekességképpen még megemlíteném, hogy Munkácsy munkássága olyan formán néz vissza a festményeimről, hogy én is sokszor fekete alapra festem a festményeimet, mint tette azt Munkácsy, valahogy jobban látom a színeket a fekete vásznon, mint a fehéren.

Mit takar pontosan az élményfestés kifejezés, ez egyfajta technika? Mit kell tudni róla?

Élményfestést, ez a kifejezés most kezd bekerülni a köztudatba. Egyfajta kikapcsolódási forma, lehetőség az önmegvalósításra. A célom az, hogy a hozzám jelentkezők átéljék azt, amit én érzek festés közben. Ugyanis a festés egyfajta meditatív állapot is, festés közben megszűnik a tér és az idő.

Legidősebb tanítványom 83 éves volt, csak alsó korhatár van, felső nincs. 12 évesnél kisebb gyermekeket szülő jelenlétével fogadunk, így elmondhatjuk, hogy minden korosztály számára nyitottak vagyunk.

Az élményfestés alkalmával kizárólag kezdők jelentkezését várjuk a festésekre, ezt nem győzzük hangsúlyozni, mert velük tudunk csodát tenni. Bebizonyítjuk a jelentkezők számára, hogy többre képesek, mint azt magukról gondolták volna.

A jelentkezőknek semmilyen felszerelést nem kell magukkal hozniuk, minden eszközt mi biztosítunk, és a festés végén mindenki az elkészült képpel tér haza.

Mióta foglalkozol az élményfestészettel?

Négy éve foglalkozom a festés ilyen módon történő átadásával, először egy tanoda jellegű cégnél kezdtem a festést tanítani.

Aztán 2017. januártól egyedül, Budapesten, majd Dunakeszin és Budapesten tanítottam a festést, hivatásom mellett, hétvégente, később pedig, 2017. augusztustól elindultam országszerte ezzel a tevékenységemmel. Azt tudni kell, hogy eredeti foglakozásom pedagógus, húsz évet dolgoztam a tanári pályán. Tavaly májusban viszont döntéshelyzetbe kerültem, választanom kellett a tanítás és a festéstanítás között, mert a kettőt már egyszerre nem tudtam csinálni. A döntést pedig egy kutyasétáltatás közben hoztam meg, amikor feltettem magamnak a kérdést, hogy melyik a kettő közül az, amiről nem tudnék lemondani. A festés volt az.

Ma már nincs egyedül

Így történt meg, hogy magam mögött hagytam a 20 éves tanári hivatásom, a 3 diplomám: tanítói, gyógypedagógiai tanári diplomám, és a közoktatás-vezetői szakvizsgám. Életem egyik legjobb döntését hoztam meg ezzel.

Néha azért beszélek egyes és többes számban, amikor az élményfestésről beszélek, mert a kezdetekkor egyedül kezdtem az élményfestések szervezését, mostanra viszont már vagyunk heten, akik vezeti az élményfestéseket. Jelenleg az ország közel 30 nagyobb településén szervezünk festéseket, köztük Dunaújvárosban is.

Miért kizárólag kezdők jelentkezését várod?

Mert velük tudok csodát tenni. Általában felnőttek jelentkeznek a festésre, olyanok, akik nagyon szeretnék magukat kipróbálni ebben a tevékenységben is. Van, akinek régi álmát valósítom meg ezzel, hogy ezt a lehetőséget biztosítom számára.

Milyen gyakran jársz ide Újvárosba élményfestést tartani?

Két- három havonta, addig míg be nem épül a köztudatba, hogy ez a kikapcsolódási forma létezik, és szeretném, hogy ez a BUDAI TÍMEA ART Élményfestések nevéhez kötődjön, mert azért be kell látni, hogy nem megy varázsütésre ennek az elterjedése. Idő kell hozzá. Szeretnék a későbbiek során havi rendszerességgel élményt nyújtó programmal szolgálni a jelentkezők számára Dunaújvárosban.

Fotó: BUDAI TÍMEA ART és Élményfestések

Sokan érdeklődnek a tanfolyamod iránt itt, Dunaújvárosban?

Most még 6-12 fő közötti létszám volt jellemző. Voltunk néhány alkalommal, és még megyünk is. Akik részt vettek a festéseinken, viszik a hírt, minekünk most az a feladatunk, hogy magot szórjuk el. Tulajdonképpen felkeltjük az érdeklődést a festés iránt. Szeptembertől pedig- a nyári szünetet követően újra megjelenünk újabb képekkel, és az eddig ismertekkel.

Mi a garancia rá, hogy tényleg sikerül szépet alkotnia a kezdőknek?

A garancia a BUDAI TÍMEA ART Élményfestések szervezésében eddig elkészült több száz alkotás. Ennél meggyőzőbb érvet nem is tudnék hozni. Visszatérő résztvevőink vannak, akik számára épp az elinduláshoz adjuk meg a kellő biztatást. Akik szeretnének csak kikapcsolódni, vagy az akrilfestésben jártasságot szerezni, azokat szívesen látjuk. És azokat is, akik elmondásuk szerint a pálcikaembernél tartanak. Ők azok, akik számára bebizonyítjuk, hogy képesek megfesteni az általunk felajánlott képet. Először nem hiszik el, majd a nap végére bebizonyítjuk minden kételkedő számára, hogy minden lehetséges!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában