Vártok Ákos méltán lehet büszke

2018.06.12. 19:42

Kétszázötven gyermekkel dolgozik sikeresen a DKKA utánpótlása

Ahogy minden egyesületnél – az akadémiákat foglalkoztató klubokról van szó – a legfontosabb feladat: minél több tehetséges fiatal kézilabdázót neveljenek fel, akik később majd a felnőttcsapat gerincét alkotják. Nos, a Kohásznál is ez az oktató-nevelő munka ars poeticája.

Jankó Árpád

Vártok Ákos, a DKKA utánpótlás-szakágvezetője dicsekedhet azzal, hogy már az óvodáskortól elkezdődött a gyerekek képzése. De a jelen is dicséretes, nem csupán a jövő látszik annak, és egészen biztos sikereket rejteget magában.

Három utánpótláscsapat is megnyerte ebben a bajnokságban az aranyérmet!

A Kohász Akadémia kétszázötven gyerekkel működik, tizenkét csoportban, összesen tíz edző szorgalmas, szakszerű irányításával. Természetesen a legkisebbeknél az alapok lerakása a fontos minden kötelező sikerélmény nélkül. Persze más a helyzet a már tizennégy éves kortól kézilabdázóknál, ahol a minőségre is oda kell figyelni. Természetesen a gyermek és a serdülő korosztályban a konkrét szakmai képzés kerül előtérbe, hogy jól szerepeljünk a korosztályos bajnokságban. De ezeken kívül különböző kupákon, tornákon is szerepelnek a gyerekeink.

A DKKA szezonzáró utánpótlástornáján a Duna-Pent és a Budaörs gárdája is pályára lépett Fotók: Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A junior korosztály megszűnésével az ifjúsági csapat áll közvetlenül a felnőttgárda alatt. Remekül szerepeltek az ifik, mert megnyerték az NB II-es sorozatot, így jövőre az NB I B-ben fognak játszani. Ez sok szakember szerint – mármint a junior korosztály megszüntetése – nem volt okos ötlet. Én is ezt gondolom.

Az utánpótlásban zajló munka eredményességét mutatja az is, hogy több fiatal játékos is csatlakozott már a felnőttgárdához.

Vártok Ákos szakágvezető méltán lehet erre büszke.

Országos szinten a junior korosztály megszüntetése nem volt jó ötlet

– Klujber Katrin, Grosch Vivien, Nick Viktória, Molnár Beatrix, mind a négyen tagjai a felnőttkeretnek. És újabb négy fiatal lépett be a nagycsapat kapuján: Nagy Zsuzsa, Vártok Ramóna kapus, Mihály Petra, Braun Csenge várhatja a lehetőségeket a bizonyításra. S ha számba vesszük a korosztályos válogatottainkat, akkor az is remek eredményt mutat. Klujber, Vártok junior válogatott, Mihály, Braun tagja volt az ifjúsági válogatottnak. Koronczai Petra, Pál Eszter és Németh Kata a serdülőválogatottban játszhatott. Ezeknek a nagyszerű eredményeknek a kovácsa pedig a kiváló edzői kar Takács Józsefné, Meggyes Rita, Kovács Adrienn, Sánta Dóra, Baranyi Erzsébet, Takács Árpád, Csiszár Ramóna kapusedző örülhet velünk együtt a sikereknek. Mint ahogy én is nagyon boldog vagyok, hogy az ifjúsági együttesem is bajnok lett. De nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy nagyon sok segítséget kaptunk Ferling Bernadett-től, az utánpótlás rehabilitációs-prevenciós edzőjétől. Hasznos munkát végzett Szabó Ágnes gyógyterapeuta, Posta Dóra gyúró-fiziko­terapeuta. Ősztől új munkatárs dolgozik nálunk: Trautmann Nikolett foglalkozik majd az óvodáscsoportunkkal. Az ifisták kezdik a leghamarabb az új sorozatot.

Ők a jövő! Remek évet zárt a DKKA utánpótlása

Július 23-án mennek a viborgi nemzetközi tornára, a többiek augusztusban állnak munkába. A jövő pedig sok szép élménnyel kecsegtet bennünket. A csarnok, a kollégium, az étterem építése azt jelenti, hogy nagyszerű körülmények között fogunk dolgozni, és minden bizonnyal azon leszünk, hogy tartsuk majd a szakmai munka magas színvonalát az utánpótlás-­nevelés terén – nyilatkozta Vártok Ákos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában