Rudán Joe – Csoda, hogy még élek

Hogy érzed magad a bőrödben?

– Kiválóan. Soha nem voltam ilyen jól, mint mostanában. Azt csinálom, amit szeretnék, nem kell belebújnom senkinek a bőrébe, nem kell senkinek sem megfeleljek. Tulajdonképpen a magam útját járom, és ez a lényeg.

Nincs még kedved visszavenni a tempóból?

– Egy olyan zenekarba hívtak el, a Dinamitba, ami a gyerekkorom egyik kedvence volt, olyan legendákkal állhatok a színpadon, mint Totya, vagy Zsöci. Bolond lettem volna ezt kihagyni. Gyula annak idején felrakta a lécet rendesen, nem kis feladat ezeket a dalokat elénekelni. Zeneileg jó a zenekar, jók a dalok, jók a lemezek. Ezt olyan szinten magaménak érzem, hogy ezeken a dalokon nőttem fel. Akkor voltam tizenhat éves. Akit akkor megfog egy muzsika, műfaj vagy egy zenekar, az egész életében meghatározó lesz. Én a hetvenes évek vége felé kezdtem ráeszmélni ezekre a muzsikákra, a Deep Purple-ra, a Black Sabbathra, a Zeppelinre és ezeknek a magyar megfelelőire. Nekem azért ez nagyon megtisztelő, hogy ilyen zenekarba elhívnak énekelni. Örömmel csinálom. Ugyanezt elmondhatom a saját zenekaromról. Most éppen harmincéves a Coda zenekar, mert nyolcvannyolc óta játszunk velük. Ez is olyan spontán dolog volt, nem tudatosan csináltunk Led Zeppelin emlékzenekart, hanem volt Pécsen a blues kocsma az Arany kacsában, és ott elkezdtünk játszani, beszálltunk dzsemmelni. Így hozott össze a sors a Coda-tagokkal, akikkel megpróbáltunk egy Stairway to Heavent, vagy egy Immigrant songot. Így alakult ki a Coda repertoárja. Az is egy ösztönzenekar volt, és a mai napig működik, ez a szerencse. Igaz, hogy most már átkereszteltem Rudán Joe Bandre, mert annyira sokan kérik már a magyar nyelvű dalokat. Talán azért, mert rengeteg lemezre az én hangommal lettek felénekelve húsz éve a Pokolgépben, vagy tíz éve a P. Mobilban, vagy öt éve a Mobilmániában. Rengeteg lemez készült az én hangommal. Ha kérik, akkor miért ne énekelném el. Ha a külföldi programot kérik, mondjuk motorostalálkozón, mint ahogy most voltunk Nagyváradon, vagy éppen Szlovéniában, ott direkt a Codát kérték, a Zeppelint, meg a Purple-t. Itthon pedig játsszuk a magyarokat is, mert mindenképpen játszunk klasszikusokat. Úgy nem szeretnék bulit abbahagyni, hogy ne játszottunk volna el egy jó kis Led Zeppelin Rock And Rollt, vagy egy Deep Purple Highway Start, az nekem hozzá tartozik a buli filingjéhez.

De azért mostanában szívesebben lennél többet otthon Kamillával?

– Ja, a kisbabámmal? Persze. Éppen ma esett le a cicatartó állványról. Mondtam neki, hogy ne menjen fel a macska állványára. Sikerült ma leesni. Tudtam, hogy előbb-utóbb ez lesz. Persze, nehéz így eljönni otthonról. Ráadásul annak tudatában, hogy bár most éjjel visszamegyek Kozármislenybe, de holnap megint három napra elmegyünk, ott alszunk Debrecenben, aztán Karcagon is ott alszom, mert megyek tovább Tokajba, ahol az Attila fiai társulattal lépünk fel. Ott is nagy örömmel lépek fel Varga Mikivel, Tóth Renivel, Kalapács Józsival és miszter Babárival. Úgyhogy csak három nap után megyek haza. Többet kéne otthon legyek, de muszáj mennem, mert ez a dolgom, ez a munkám, ebből élek, és szerencsére ez a hobbim is. Ez a legjobb, hogy a hobbimat csinálhatom, és ez másnak még tetszik is, és jönnek az emberek. De már jön az utánpótlás, még egy kisbaba jön. Remélhetőleg kisfiú lesz, bár ha lány lesz, annak is örülnék. Csak most egy lány után jól jönne egy fiú is.

Elég későn vállaltál gyereket.

– Nézd, a feleségemnek is örömet okoz, meg magamnak is. Ez olyan öröm ez a kicsi baba. Szerintem ilyenkor, érettebben máshogy fogja föl ezeket a dolgokat az ember. Lehet, hogy ha fiatalabb koromban lett volna egy gyerek, akkor nem foglalkoztam volna vele ennyit, vagy nem érintett volna meg ilyen mélyen. És ez nagyon nagy felelősség, fel is kell nevelni ezt a kicsi babát, úgyhogy tizennyolc évig azért keményen helyt kell álljak. Okosan kell már élni, úgyhogy be is fejeztem a különféle élvezeti cikkek fogyasztását. Nincsen már rock and roll, meg éjjelig tartó dorbézolás. Véget ért a rock and roll korszak. Elég hosszú ideig tartott, harminc évig égettem a gyertyát mind a két végén, csoda hogy még élek. Egy páran már belehaltak volna ebbe.

Mivel jöttél, Forddal?

– Nem, most kiszedtük a motort belőle, mert megint hengerfejes lett. A blokkot síkba kell köszörülni, úgyhogy most egy kicsit komolyabb felújítás van. De már kész, össze kell csak rakni.

Az oldtimeres élet hogy jött?

– Még az ős Coda korszakban, nyolcvannyolcban volt egy ugyanilyen duplakerekű V4-es Ford transitunk, és azt nagyon megszerettem, nagyon sokáig meg is volt. Aztán haladtunk a korral, a buszokat mindig én vettem a bandának, mert én szeretek ezekkel bíbelődni. Aztán valahogy eszembe jutott, hogy milyen jó volt ez a régi busz, amit bármikor meg tudtam szerelni az út szélén. Addig hajtottam, amíg találtam egy roncsot, ami tűzoltóautó volt, amiben kevés kilométer volt, és ezt újítottam fel. Nem oldtimer őrületnek indult ez sem, csak poénból. Ha otthon ráérek, akkor a kocsikat, a motort szétszedem, összerakom. Nem ez a szakmám nekem, hanem vegyipari gépész, csak hát a suliban tanultam például hegeszteni, esztergálni meg kovácsolni. Úgyhogy nem áll távol tőlem. Megvettem a szakirodalmat, rengeteg könyvem van, meg a YouTube-on megnézem, hogy kell szétszedni az önindítókat.

De hát ebben nincs megállás. Aztán jött a Capri mellé?

– Igen. Gyerekkoromban a kedvenc matchboxom a narancssárga Ford Capri volt, és kellett egy ilyen. Jól sikerült a Transit, akkor kajtattam egy Caprit. Hollandiából hoztuk, az is egy roncs, mert ugye én akarom megcsinálni. Ezt a V6-ost is szétszedtem apróra, még a kábelköteget is kitéptem belőle, vasig le lett szedve. Vettem egy védőgázas hegesztőtrafót, és nyomatom a karosszériamunkát.

Ennyi idő a világon nincs!

– Ma is azt kellett volna csinálnom. A motort szedtem szét, és ma éppen a deknit akartam visszarakni, de másként alakult. Meg ma koncert van, nem akartam magam nagyon összekenni, mert elég hülyén nézne ki, ha olajos körmökkel fognám a mikrofont. Ez a hobbim. Más elmegy horgászni, vagy a csajokat kergeti. Én ezt nem tehetem, mert van egy kedves kislányom, meg egy kedves feleségem, úgyhogy most otthon a ház előtt elbogarászom az autókon. Egyszer majd kész lesz. Ha nem lesz kész, az se baj, elvagyok vele.

A Rockmaraton nálad pirosbetűs ünnep a naptárban, vagy olyan, mint a többi?

– Nekem most már olyan, mint a többi. Addig volt pirosbetűs, amíg Szekszárdon csináltuk. Ugye, Csörge tónak indult ez az egész. Gyimesi Sándor, Gyimó barátommal csináltuk, ő kért meg, hogy segítsek neki. Tíz évig Szekszárdon volt, aztán átkerült Pécsre a Malomvölgyi tóhoz. Ott még azért aktívan részt vettem benne. Én ezt már nem hívnám Rockmaratonnak, ezt inkább heavy metál maratonnak hívnám, ez már nem az én világom. Nyilván tiszteletből, mert ott voltam a bölcsőnél, minden évben meghív a Varga Zoli engem is, és nagyon szívesen elmegyek. Az egy dolog, hogy a heavy metált is szeretem, és nagyon jó énekesek ezek a srácok, de én a heavy metál bölcsőjének a Led Zeppelint tartom. Én inkább a hard rockos, bluesos vonalat érzem a szívemhez közelinek, annak ellenére, hogy a heavy metálban is helytálltam, meg lehet hallgatni a Pokolgép-lemezeket, nem véletlen voltam ott húsz évig. Ez a Rockmaraton engem már nagyon nem dob fel, ez nem az én világom. Öreg vagyok én már ehhez.

Hány tár van még benned?

– Remélem, hogy még van egy pár. Most készülök egy olyan koncertre Pécsett a Kodály Központban november huszonharmadikán lesz, Rudán Joe ötvenöt munkacímet viseli. Szimfonikus zenekar is lesz, és mivel éneklek a Harkány Big Bandben is, egy kis fúvós rész is lesz a koncerten, vendégül hívtam az Attila Fiai Társulatból a barátaimat és még balettos lányok is lesznek. A Kodály Központot a legjobb akusztikájú teremnek tartom Magyarországon. Ezer fős a terem, azt jó lenne azért megtölteni. Készülök egy ilyen kétfelvonásos történetre. Nagyon keményre nem akarom venni a figurát, mert nem illik a helyhez. Lesz egy lemez is ebből, és DVD-re is felvesszük. Egy szál akusztikussal indítunk és úgy fejlődik majd fel. Ez az a terv, amit szeretném, ha ebben az évben megvalósulna. Aztán, ha ez jó lesz, akkor még elmehetünk a Művészetek Palotájába is ezzel a produkcióval. Szentesi Zöldi Lacit kértem föl, hogy csináljunk egy önéletrajzi könyvet. Ezt el is kezdtük, nem szeretnék egyetlen formációt sem kihagyni. Minden benne lesz, a jó is, meg a rossz is, csajozástól kezdve minden. Szeretném, ha a koncertre ez is elkészülne.