áldozatos munkájukért

2018.04.17. 17:30

Köszönjük szépen, dajka nénik!

Hétfőn délután valamennyi helyi óvoda képviselői összegyűltek a Csillagvirág tag­óvodában, hogy köszöntsék azokat a pedagógiai munkát segítő dolgozókat, akik nélkülözhetetlen szereplői az óvodai életnek.

Tóth Alexandra

Gyenes Józsefné intézmény­igazgató nyitóbeszédében elmondta, hogy a tagóvoda-vezetőkkel együtt sikerült megállapodni azokról a dolgozókról, akiket áldozatos munkájukért kiemelkedőnek tartanak a segítők közül. Egyben köszönetet is mondott azért az összefogásért is, ami egyes tagóvodák óvónői és dajkái között működött a nagy felújítások, beruházások során. Ezek leginkább az Aprók Házát és a Napsugarat érintették. Az igazgatónő kiemelte, hogy a magas szervezettség és az önzetlen munka az, ami lehetővé tette az óvodák gyors fogadóképessé varázsolását, a felújítások gördülékenyebbé tételét.

A rendezvényen Hertzné Jankovics Gabriella és Fülöp Mária, aki verssel mondott köszönetet Fotó: ZsE/Dunaújvárosi Hírlap

Köszönetet mondott a dolgozóknak egész éves munkájukért, majd átadta a szót a tagóvodák vezetőinek, akik egy rövid méltatás után egy szál gerberával, oklevéllel és könyvvel köszönték meg az év legkiválóbb dajkáinak áldozatos munkáját. Gratulálunk mi is az elismerteknek: Magyar Sándorné Ildikónak (Aprók Háza), Szabadiné Barabás Évának (Arany­alma), Hájas Béláné Juditnak (Bóbita), Suszter Csabáné Juditnak (Csillagvirág), Szabó Mihályné Gabriellának (Duna-parti), Gyalus Zoltánné Ritának (Eszterlánc), Törökné Hujber Hortenziának (Katica), Léopold Évának (Kincskereső), Ködmön Józsefné Irénkének (Margaréta), Czei­linger Mártának (Napsugár), Bíró-Fogas Edinának (Római), Winter Évának (Százszorszép) és Kováts Tiborné Györgyinek (Margaréta).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában