Dr. Szlávik Ferenc főállatorvos rangos elismerésben részesült

Ritka dolog, hogy valaki iskolái elvégzése után beáll egy munkahelyre, egy hivatásba – és még harmincnégy év múltán is ott és azt csinálja, mint kezdetben!

Díjazták tevékenységét

Dr. Szlávik Ferenc ilyen ember: 1984-ben végzett állatorvosként az azóta ismét önállóvá vált állatorvos-tudományi egyetemen, és azóta is a dunaújvárosi járásban állatorvos.

Igaz, némi megszorítással érvényes az a megállapítás, hogy ugyanott, ugyanazt csinálja: a mi járásunkban dolgozik, de most már nem körzeti állatorvosként, hanem járási főállatorvosként, mint a Fe­jér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatala Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztályának vezetője. Ebben a minőségében díjazták tevékenységét a legutóbbi, április 6-i, fehérvári Megyenapon a példamutató közszolgáknak adományozott Fekete János Díjjal.

Az emlékezetesen erős kézszorítású doktor ráadásul feleségével együtt kezdte a munkát a rácalmási és kulcsi körzetben: nejével az egyetemen ismerkedtek meg, a feleség a rácalmási baromfitelep állatorvosa lett. Milyen kár, hogy ez a családi történet nem úgy folytatódik, hogy „és gyermekeik is szüleik hivatását követték”: fiuk matematikusnak készült, majd villamosmérnökké vált, lányuk védelmi igazgatási szakon, tűzvédelmi szakirányon végezte az egyetemet.

Igaz, a Jászárokszálláson született Szlávik doktor sem a felmenők példája nyomán kezdett praktizálni. A dolog úgy történt, hogy nagyapja, apja állattartó volt, és a hatvanas években dúló száj- és körömfájás járvány nyomán az ő állataikat is le kellett vágni, amit a későbbi doktor igen mélyen átélt, és elhatározta, hogy mindenképpen segíteni fog az állatokon.

Így is történt. Körzeti állatorvosként munka után még házi- és díszállatokkal is foglalkozott, kutyától, macskától a papagájig, máig működik az a rendelő első, rácalmási szolgálati lakásukban, amelyet e célra a felesége alakított ki. Ki tudja, gyermekeik talán éppen ezért: a testközelből végignézett, számtalan beavatkozás nyomán döntöttek úgy, hogy mégsem állatorvosok lesznek.

A cseppet sem nőies hivatás is kifejleszthette

Szlávik Ferenc azonban nem bánta meg, hogy állatgyógyászatra adta a fejét, bár a sors igazán nem kímélte: volt dolga nagyon sokféle betegséggel. Most éppen azt várják kollégáival, hogy mikor ér Magyarországra az afrikai sertéspestis, mert, hogy ideér, az sajnos nem kérdéses… Ami pedig azt a bizonyos, legendásan erős kézszorítást illeti: azt ugyan ez a cseppet sem nőies hivatás is kifejleszthette volna (gondoljunk csak arra, amikor például sokmá­zsás szürke marháktól kell vért venni!), de a helyzet az, hogy a mi doktorunk négyéves korától egyfolytában sportol. Lovaglással kezdte, amire a gyerekeit is megtanította, síel (ezt is tanította), vadászik, és sokáig szörfözött is.

Azt mondja: ebben a járásban jó dolgozni, amit az is mutat, hogy pillanatnyilag egyetlen betöltetlen állás sincsen az osztályon. Ami tiszta szerencse, mert munka viszont van rengeteg!