eszterlánc

2018.02.04. 08:58

A sasszéra készülve

„En sasszőr szasan sasszé sassz szan szon sien” – mondogatta magában a francia nyelvtörőt Borbála, miután a vadásztársaság elnöke meghívta fácánvadászatra. Mindent megtett azért, hogy jól érezze magát, éppen ezért, felkészült testben és lélekben első vadászélményére.

Szente Tünde

Már régóta figyelemmel követte a megyei vadásznapok történéseit és résztvevőit. A vadászkürtösöket, az egyenruhákat, azok kiegészítőit, fegyelmezett társaikat: a kutyákat. Álmodni sem merte, hogy egyszer ő is a vadászok mellé szegődhet, annak rendje és módja szerint, hajtónak. Lajos alaposan felkészítette, elmondta, mire számíthat, és elsorolta, hogy kik vesznek részt a programon. Megnyugodott, mert a többségüket ismerte, annak külön örült, hogy Dóri is ott lesz, őt korábban befogadta a helyi vadászközösség.

A Fejér Vadászt is átnézte, mégis csak jobban veszi ki magát, ha tájékozott. Elsőként a vadászkürtös tanfolyam hírén időzött. A képzést a nyár folyamán a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság dinnyési kutatóházában tartották. Az egyhetes kurzus végére a lelkes tanulók a terítékszignálok egy részét már egész ügyesen fújták. Az alapokat itt megtanulták, hogy aztán kiből válik igazi vadászkürtös, az már csak rajtuk áll.

Ismerőseit fedezte fel azon a fotón, amely akkor készült, amikor a Fejér megyei vadászhölgyek csatlakoztak a Diana Vadászhölgy Klubhoz. Etelka vezetésével segítik ettől kezdve a megyei és országos kamarai rendezvényeket. Az előző képes tudósításban, a megyében 3. alkalommal rendezett Senior találkozóról ír ugyanő. Fejér megye 231 nyilvántartott, 70. életévét betöltött vadásza közül 92 fő vett részt a programon. Tovább lapozva, Etelka beszámol az 5. alkalommal rendezett István és János-napi jótékonysági vadászatról. A bevételekből lélegeztető gépet vásárol a megyei kórház gyermekosztálya.

Hoppá, egy történeti cikk, lel rá egy izgalmas írásra, amiből kiderül, hogy Fejér megye mezőföldi síkján élő őzek elődeit 125 esztendővel ezelőtt telepítették. A sárosdi vadaskertbe és a zichyújfalui fácánosba hoztak 15 bakot, 15 sutát, meg 5 gidát. Két esztendőn át a kerítésen belül éltek, aztán a kerítést megbontották, és az őzek eldönthették, kívül vagy belül szeretnének élni. A szerző azt állítja, hogy a megyében jelenleg élő állomány képes rekorderek kinevelésére. Az európai legjobb ezer őztrófea kettő százaléka Fejérből került ki. A megye első aranyérmes őzagancsa 1925-ből Baracskáról való.

Értékes kutyákat nézegetett Borbála a lap januári számában. Az országos vizsla főversenyről a téma avatott szakértője, Bíró Tamás készített összefoglalót. Első helyezést ért el Junior-Fauna V. H. Molehout weimari vizsla – áll a képaláírásban. A verseny helyszínéül szolgáló soponyai terület igazán alkalmas egy ilyen vizslás rendezvény lebonyolításához, hiszen nagy kiterjedésű gyepek, nádasokkal szegélyezett halastavak egyaránt rendelkezésre állnak, ezeken a kutyák a mezei és vízi munka minden feladatát látványosan végre tudják hajtani. A rendezvény ünnepélyes zárásán a helyettes államtitkár sem mulasztotta kiemelni, hogy a jó vadászkutya elengedhetetlen a vadászathoz.

„Egy vadász nem vadászik a kutyája nélkül” – no, lám, a ritmusos, orrhangzós francia nyelvtörőben is valami hasonló áll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában