Brad Pitt álla

2017.11.28. 09:00

Karikatúra kiállítás a POK-ban

Karikatúra-pályázatot hirdetett a Pannon Oktatási Központ az általános iskolák felső tagozatos diákjai, valamint középiskolás tanulók számára. A pályázat ünnepélyes eredményhirdetését és a munkákból összeállított kiállítás megnyitóját pénteken délután tartották a POK galériájában.

Balla Tibor

A középiskolás győztes, Kovács Amanda karikatúráján plasztikusan lerajzolta Brad Pitt állát Fotó: ZsE

Az eseményen részt vett Dluhopolszky László karikaturista, a Ludas Matyi című szatirikus hetilap egykori főszerkesztője is, aki rövid kiselőadását követően a vállalkozó kedvűek számára karikatúrákat készített.

A megjelenteket Borgulya Zoltán, a POK igazgatója köszöntötte, majd átadta a szót a szervezőnek Fehériné Hamucska Andrea vizuális kultúra tanárnak, aki elmondta, hogy a beküldött alkotások zsűrizésében Páhi Péter, Páhi-Fekete Noémi és Rohonczi István képzőművészek voltak a segítségére.Az eseményen részt vett a zsűri elnöke, Dluhopolszky László karikaturista, a Ludas Matyi című szatirikus hetilap egykori főszerkesztője is, aki mondandóját azzal kezdte, hogy a karikatúra haldoklik, majd a magyar vicclap- és rövid karikatúratörténeti kiselőadását követően azzal zárta, most úgy gondolja, mégsem haldoklik a karikatúra, látva a beküldött munkákat.

A középiskolás győztes, Kovács Amanda karikatúráján plasztikusan lerajzolta Brad Pitt állát
Fotó: ZsE

Eredmények: általános iskolák: I. Lőwinger Dorka (dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), II. Vicol Nikolett (dunaújvárosi Arany János Általános Iskola), III. Urbán Soma (dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), elismerő oklevél: Vincze-Hajnal Blanka (rácalmási Jankovics Miklós Általános Iskola), Fazekas Anita (dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola), Smitt Levente (székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola).Középiskolák: I. Kovács Amanda (dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium), II. Hoffmann Dóra (dunaújvárosi Lorántffy Zsuzsanna Szakközépiskola), III. Sebestyén Ferenc (POK dunaújvárosi magángimnázium), elismerő oklevél: Hekele Dóra (POK), Godányi Lívia (POK), Tóth Adél (POK).

Tekintsék meg galériánkat is !

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában