konferencia

2017.10.10. 09:00

Mindent a hegesztésről! Előadás, bemutatók a mérnököknek

Hegesztési szemináriumra várták a szakembereket egy neves hegesztő cég magyarországi képviseletének tagjai tegnap a Dunaújvárosi Egyetem konferenciatermébe. Természetesen a gyakorlati bemutató sem maradhatott el.

Balla Tibor

a

A stuttgarti székhelyű neves hegesztő cég három hazai képviselője a héten az Óbudai Egyetemre, a Kecskeméti Egyetemre, a Miskolci Egyetemre és a Nyíregyházi Egyetemre is ellátogat majd, ahol a a tegnapi dunaújvárosi eseményhez hasonlóan beszámolnak a cég jövőjéről, fejlesztéseikről, és hangsúlyt fektetnek arra is, hogy a következő generáció hegesztőmérnökeit maguk mellé állítsák.

A megnyitón dr. Palotás Béla, a Dunaújvárosi Egyetem tudományos és kutatási rektorhelyettese bemutatta az egyetemet, és elmondta, mindig örömmel adnak helyet szakmai rendezvényeknek, különösképpen, ha a hegesztésről van szó, hiszen a DUE is kiemelt figyelmet fordít a mérnök képzésre.

A délelőtt folyamán dr. prof. Gerald Wilhelm, a Lorch Speed eljárások elméleti és gyakorlati alkalmazhatóságáról tartott előadást. Délután gyakorlati bemutatókat tartottak három munkaállomáson, majd önálló gépteszten ismerkedhettek meg a legújabb technikákkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában