2022.01.31. 21:00
Letartóztatták a drogkereskedőt
A Fejér Megyei Főügyészség indítványa alapján letartóztatásba került egy 25 éves férfi, aki a nyomozás adatai szerint évek óta rendszeresen, nagy mennyiségben árult kábítószert.
Bilincsben
Fotó: Shutterstock
Az ügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta a férfi letartóztatását. Az elkövető különböző kábítószereket értékesített, mielőtt a rendőrök elfogták, majd lakóhelyén nagy mennyiségben drogokat, a terjesztéshez használt eszközöket és több millió forint összegű készpénzt foglaltak le. A férfi 4-5 éve kapcsolatban áll egy dílerrel, akinek több millió forint értékben adott el kábítószert.
Az eljárás tárgyát jelenleg 5-10 éves büntetési tételű bűncselekmény képezi, azonban a lefoglalt nagy mennyiségű kábítószer szakértői vizsgálatát követően felmerülhet súlyosabb bűncselekmény megállapíthatósága is.
Az ügyészség bűnismétlés és szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás veszélyeztetésének lehetősége miatt tett indítványt a letartóztatásra.
A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítvány szerint egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A döntés ellen a terhelt és védője fellebbezést jelentett be.