megalapozott gyanú

2021.10.26. 19:00

Két belga embercsempész került letartóztatásba

A Fejér Megyei Főügyészség többszörösen minősített embercsempészés bűntette miatt indítványozta két belga férfi letartóztatását, akik illegális bevándorlóknak nyújtottak segítséget nyugat-európai úticéljuk eléréséhez. 

duol.hu

kék villogó baleset

Forrás: illusztráció

Fotó: shutterstock

A megalapozott gyanú szerint a 64 éves férfi és 22 éves fia 2021. október 22-én Kecskemét környékén tizenöt szír állampolgárt vettek fel kisteherautójukba, hogy pénzért Ausztriába fuvarozzák őket.

A rendőrök útjuk során Székesfehérváron a Sárkeresztúri úton igazoltatás alá vonták őket, így a bűncselekmény lelepleződött.

Mivel a férfiak külföldiek, alappal feltételezhető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a hatóság számára elérhetetlenné válnának, továbbá fennáll a bűnismétlés, valamint annak veszélye is, hogy a bizonyítást veszélyeztetnék.

A Székesfehérvári Járásbíróság az ügyészi indítványnak helyt adott, és mindkét férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte. A bíróság döntését a terheltek tudomásul vették.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában