A harag nem azonos az agresszióval!

Harag

A harag, akárcsak a félelem, az öröm és a szomorúság, egy alapérzelem. Akaratunktól függetlenül megjelenik bennünk adott helyzetben, tudatosan nem irányítható. Így senkit sem vonhatunk felelősségre érte, ha haragos, mint ahogy azért se, ha fél, ha szomorú vagy örül.

Az érzelmek az evolúcióban még a beszéd kialakulása előtt túlélő stratégiákra ösztönöztek. Életveszélyben jelentkezhet félelem vagy harag, mely lefagyásra, menekülésre vagy harcra ösztönöz, s ma is életmentő lehet.

Gyerekkorunkban még védtelenek vagyunk, ha veszélyben érezzük magunkat, a harag önvédő mechanizmusként szolgál: hatására tiltakozunk, üvöltünk vagy rúgunk! Utána dacosan elvonultunk és bosszúról ábrándozunk – esetleg bűntudatot érzünk vagy félünk, mi lesz a következménye, ahogyan viselkedtünk… Ezek a mechanizmusok védik a gyermeki ént, segítenek nagyobb pszichikai vagy fizikai sérülés nélkül fölnőni.

Haragot érezni nem bűn. Bár nem mondható, hogy tartósan, egészséges állapot, mint ahogy a félelem, sőt még a szomorúság sem az. A magyar nyelv rokon értelmű szava: mérges, találóan figyelmeztet erre. Ha mérgesek vagyunk, ott rág a méreg bennünk – a harag mérgez minket, mérgezi a kapcsolatainkat… Mai szóval, a harag stressz. Ha nem vezetjük le EGÉSZségesen, káros, megbetegít.

Hmm… Egészségesen? Építően? Igen, a haragban rengeteg életerő feszül, amit hasznosíthatunk!

Felnőttünk, és a harag, mint érzés, valódi veszély nélkül is jelentkezhet – gondolataink által, ha önképünket fenyegetettnek érezzük... Csak egy kép…

Kérdés, mit kezdünk a haragunkkal, kifejezzük-e és hogyan? Megértjük-e, mit mond? Jogos testi-lelki (ön)védelemről van szó? Mindez már felnőttként rajtunk múlik, érettségünk, tartásunk és bölcsességünk próbája – felelősek vagyunk érte. S ez minden érzéssel így működik.

Ha dacosan tartjuk a haragot, ha hagyjuk érzelmileg, verbálisan vagy akár fizikailag agresszióvá válni, amikor eszeveszetten tombolunk – akkor rombolunk. Az baj. Akkor úgy viselkedünk, mint egy maximum hatéves gyermek.

Elfojtani, száműzni a tudatalattiba semmilyen érzelmet sem egészséges, sőt kontrolálhatatlan. Túlnyomással, váratlanul és irányíthatatlanul tör ránk személyiségünk árnyékából… De átélni fontos. S tudtad, ha nem tápláljuk további gondolatokkal, érzésekkel, ha nem szövünk köré mesét, ha nem azonosulunk vele, csak figyeljük, lecseng? (Jill Bolte Taylor agykutató, Mennybe döngölve című könyve többet mesél erről.)

Felnőttünk, s megtanulhattunk értelmesen gondolkodni, intelligensen érezni, együtt érzően és kulturáltan kommunikálni és viselkedni, vagy ha nem, még nem késő! A haragban hatalmas erő feszül, tanuljunk meg építeni belőle!

Nem rombolni – építeni, együttműködni, fejlődni és szeretni jöttünk e világra…

(Az idézetek a Kiút a korlátok közül című könyv „Egy csokor friss tudomány” fejezetéből valók.)