Rengeteg az egyedülálló

2024.01.20. 07:00

Tényleg nem divat már párkapcsolatban élni?

Egyre több a szingli, egyre kevesebb a házasságkötések száma, és egyre több házaspár válik Magyarországon, így Fejér vármegyében is.

Szente Patrícia Andrea

Fotó: shutterstock.com (illusztráció)

Sokak döntenek a szingli lét mellett, mások pedig nem találnak maguknak megfelelő partnert. Annyi biztos, hogy a párkeresés menete megváltozott, és nem feltétlenül megfelelő irányba tart. A társkereső oldalak előretörésével megannyi potenciális partner közül „választhatunk”, azonban ez sem könnyítette meg a szinglik helyzetét. Ennek egyik oka az, hogy nem csak az ismerkedési szokások változtak, de a magunkkal és a mással kapcsolatban felállított elvárások is – írja a Magyar Nemzet. Bár a közösségi és társkereső oldalak fellendítik az egymásra találás esélyét, az elköteleződést azonban megnehezítik. Mint írják, összesen 251 ezer szingli élt hazánkban 2016-ban, közülük pedig a legtöbben férfiak.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 2023 februárjában készített kutatásában kitért a párválasztás és a szinglilét kérdéskörére is. Megállapították, hogy a magyarok kétharmada (66 százaléka), pontosabban a 30 év alatti fiatalok 57 százaléka, a 65 évnél idősebbek 77 százaléka úgy gondolja, hogy a biztos anyagi háttér megteremtése iránti vágy az „oka” egyedüllétüknek. A válaszadók közel kétharmada a karrierépítést határozta meg szinglilétük indoklásaként, de sok válaszadó véli azt, hogy a másikkal szemben felállított túlzott elvárások miatt vannak egyedül, többen pedig a valós társas kapcsolatok hiányával érveltek.

Talán az elköteleződés hiánya az oka annak is, hogy egyre kevesebben kelnek egybe. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2023-as év I-III. negyedévében Fejér vármegyében a házasságkötések száma 1853 volt, míg 2022-ben, ugyanebben az időszakban 2297, 2021-ben pedig 2815 volt. A válások számával kapcsolatban azonban meglepő statisztika látott napvilágot. Murinkó Lívia és Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének demográfusai megállapították, hogy az EU-ban Magyarországon a legesélyesebb az, hogy egy ötvenes éveiben járó házaspár elváljon. A kétezres évek óta a negyvenes éveikben elváló nők aránya kétszeresére nőtt, míg az ötvenes éveikben szeparálódók aránya a háromszorosára. Az okok közé pedig az anyagi nehézségek, a családi fészek kiürülése, valamint a válásokkal kapcsolatos megértő magyar attitűd is sorolható – derült ki a valaszonline.hu összefoglalójából.

Manapság tehát nem csak az új kapcsolatok kialakításával van probléma, de a házastársi viszonyokkal is, ráadásul nem csak a fiatalok, de az idősebbek körében is. A témáról Dunaújváros és környéke lakosait is megkérdeztük:

Mit gondol: Mi az oka annak, hogy egyre több ember marad egyedül?

Fotó: Laczkó Izabella

F. Béla elmondta, hogy nem egyszerű új kapcsolatokat kialakítani, de a már meglévőt sem könnyű fenntartani. Mint megjegyezte, 36 évig élt párkapcsolatban, így tudja, hogy működik az együttélés. A kutatásban felsorolt okokkal igazából én is egyetértek, az anyagi háttér, az elköteleződés hiánya mind közre játszhat abban, hogy egyre többen egyedülállók.


Fotó:  Laczkó Izabella

Vass Tamás: „Úgy gondolom, hogy a mostani társadalmi, gazdasági környezetben nehezebb kialakítani és fenntartani a kapcsolatokat. Mostanában túl sok a feladat, így az emberek nem tudnak sem magukra, sem pedig másokra elegendő figyelmet fordítani, és a legtöbbeknél már a szellemi és fizikai tartalékok is kimerültek.”


Fotó:  Laczkó Izabella

Vájer Mária: „Azt nem tudom pontosan, mi lehet az oka, azonban nem mindig probléma az, hogy sokan inkább egyedül élik tovább életüket. Szerintem ezerszer jobb döntés különválni, szinglinek lenni, mintsem egy rossz párkapcsolatban élni. Az, hogy valaki egyedül él tehát nem feltétlen rossz döntés, hiszen lehet, hogy a saját érdekeit figyelembe véve ez volt a legjobb választás.”

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában