Szombathelyi fiaskó

2024.01.13. 13:04

Keserves hidegzuhany, ha el sem mennek, jobban jár a klub

A Férfi Futsal NB II. nyugati csoport 14. fordulójában a Haladás II. vendége volt pénteken este a Dunaújváros Futsal. A csapat céljait megrengető fiaskót szenvedett.

Balogh Tamás

Rácalmáson fogadják a második helyezettet

Fotó: Laczkó Izabella

Haladás II. – DF 7–3 (3–0)
DF: Tóth Sz. – Csányi, Ivacs, Puskás, Németh. Csere: Tihanyi, Varga, Kuti, Tóth Á.
A házigazdák 6–0-ig jutottak el a 33. percig. Utána a sok hiányzót megszenvedő újvárosi csapatból Németh, Ivacs és Varga szépítették az állást, de a záró találat ismét a Haladásé lett.

Tóth Árpáddal, a csapat edzőjével aludtunk rá egyet és úgy beszélgettünk erről a különleges eredményről.

Tóth Árpád, a csapat edzője
Fotó: Balogh Tamás

– Egy szép kupasiker után lépett pályára a csapat. Az akkor szerzett lendület elszállt péntek estére?
– Sajnos semmi extra nem történt, ahogy elhagyjuk a Dunaújváros táblát végünk van. Ahogy idegenbe megyünk bárhová, már megy a nyüglődés, hogy éppen ki tud jönni a lépés, vagy nem. 

A hozzáállásunk nem volt sportemberhez méltó. A tabella nem hazudik. Idegenben öt pontot szereztünk, és ezzel kiesnénk...

– Borzasztó masszívan nyomult az ellenfél. Hatot lőttek zsinórban. Fel voltak turbózva a nagy csapat játékosaival?
– Dehogy! Mi voltunk olyanok, mint aki pályán sincs. Ha nem megyünk el, jobban jár a klub.

 Ilyen hozzáállással az idegenbeli meccsekhez semmi értelme sincs!

– Talán a tartalék kapus az oka a kínnak? Látatlanban nem bántanám, hiszen eddig alig szerepelt a tétmeccseinken…
– Egyáltalán nem az új kapus az oka! Szabolcs eddig is mindent megtett, amikor szerepet kapott, de ha kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, védhetne nálunk bármilyen kapus. Sajnos, mint már említettem, minden idegenbeli meccs előtt az megy, hogy ki jön, és ki nem...

– Mi történt a többi hiányzóval?
– Alex megsérült az utolsó edzésen, Szilit munkahelyi baleset érte a meccsnapon, Kiss dolgozott, nem tudta elcserélni, Fekete elutazott, Váradi a nagypályára fókuszál, Godslovenak magánügyi gondja van, Vincze beteg. Felsorolni is borzasztó. Ez hét ember, jó játékosok. 

Nem hiszem, hogy magyarázni kellene, de szerintem a gyenge játék mellé ezt már nem bírná el egy csapat sem.

– Az viszont csoda, és remélem jót igér, hogy ilyen szériában négy perccel a vége előtt három gólt lőttek.
– Ez nem volt csoda, de a lőtt góljainkat nem kell különösebben megmagyarázni. Öt perc volt hátra, a Haladás II. kiengedett. és ahogy agresszívebbekké váltunk három gólt is tudtunk lőni. Sajnos addigra bőven eldőlt a meccs.

– Hogyan tovább?
– Egyenlőre ki kell heverni ezt a vereséget, illetve mindenkinek el kell dönteni, mit akar ettől a sportágtól.

 Még mindig van egy szalmaszál, de hatalmas javulásnak kell történni, hogy a hátralévő meccseinken sikeresek legyünk. 

Edzenünk kell, de főleg a fejek nem tiszták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában