Kajak-kenu évzáró

2023.12.05. 17:18

Sikeres esztendőt követően, már Párizsra vetik a szemüket

A Dunaújvárosi Központi Sportegyesület (DKSE) kajak-kenu szakosztálya hétfőn este tartotta meg évzáró összejövetelét a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola (egykori Gárdonyi iskola) aulájában. Volt mire emlékezni és kiket jutalmazni kiváló teljesítményük alapján.

Agárdy Csaba

Máté Annabella, Horváth Attila edző, Mészáros Mira, Vincze Fanni, valamint Czizmadia Kíra a díjkiosztón

Fotó: Laczkó Izabella

Az évzáró eseményre hivatalos volt a teljes szakosztály, a támogatók, a média munkatársai. A tervek szerint Hüttner Csaba szövetségi kapitány is tiszteletét tette volna az eseményen, de Dunaújvárosba tartva, útközben kapta a hírt, hogy édesapja balesetet szenvedett, ezért visszafordult Budapestre. Először Pető Zsolt szakosztályelnök köszöntötte a megjelenteket, majd felkonferálta a programot nyitó Mikus Edvardot, aki kettős szerepben volt jelen az eseményen. Feltörekvő zenészként és szakácsként egyaránt. Ugyanis az ő dalaival kezdődött az est, és ő készítette a ceremónia utáni vacsorát.

Mikus Edvard kettős szerepben vett részt az eseményen
Fotó: LI

Mikus műsora után Barta Endre, Dunaújváros humán ügyekért felelős alpolgármestere szólt a résztvevőkhöz. – Egy mozgalmas évet értékelünk most. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a kemény munkájáért. Pető Zsolttal rendszeres kapcsolatban vagyok, ezért ismerem a szakosztály életét. A jövő év a párizsi nyári olimpia jegyében zajlik majd. Már többször említettem, hat dunaújvárosi olimpikonnal számolok, ebből kettőre a kajak-kenu szakosztályból. Hajrá, csak így tovább – üdvözölte a megjelenteket a politikus.

Pető Zsolt értékelőjében különvette a nemzetközi és a hazai eredményeket. – Az évünkre rányomta a bélyegét, hogy Hajdu Jonatán olyan betegséget kapott el, ami miatt az orvosok hathetes szobafogságra ítélték. Ezért kiváló eredménynek tartom, hogy Fekete Ádámmal az Európa Játékokon negyedikek lettek kenu kettesben ötszáz méteren. Ezután nem volt kétségem afelől, hogy ez a páros együtt marad, de a szövetségben nem így gondolták, szétszedték őket. Hajdu Jonatán így is tagja a párizsi keretnek.

Pető Zsolt
Fotó: LI

- A németországi világbajnokságon Hajdu Jonatánnal és Slihoczki Ádámmal a soraiban negyedik lett ötszáz méteren a magyar férfi kenu négyes, Hajdu, Takács Kincsővel párban 500 méteren a negyedik helyen zárt. A hölgyeknél a kajakos Szellák Szabina az U23-as világbajnokságon és Európa-bajnokságon is remekelt ötszáz méteren. Az előbbin négyesben aranyérmesek lettek, olyan időeredménnyel, amivel a felnőttek között is az élmezőnyhöz tartoztak volna. Az Eb-én pedig párosban végzett az első helyen – foglalta össze a legfontosabb eredményeket a szakosztályelnök.

Szellák Szabina, Hajdu Jonatán és Slihoczki Ádám Fotó: LI

Pető Zsolt ezután kiemelte,

 Magyarországon száznyolcvanöt szakosztály működik, és ezek közül az összesített rangsorban a DKSE a tizenhatodik lett. De ebbe beszámították a sárkányhajó és a SUP eredményeit is, és ezekben a szakágakban a dunaújvárosiak nem versenyeztek. Ha csak a kajak-kenut vesszük, akkor a tizenkettedik az országban a DKSE. Az annak eredménye, hogy három korosztályban összesen harmincegy érmet szereztek a versenyzőik az országos bajnokságokon.

 

Horváth Attila edző adja át az év legjobb női kajakosának járó díjat Szellák Szabinának az évzárón
Fotó: LI

Összesen ötezer versenyző van hazánkban, ők küzdenek meg a különböző korosztályokban a válogatottságért, vagyis a nemzeti csapatba kerülni nehéz, és nagy büszkeség. A párizsi olimpiai keretben Hajdu Jonatán, akinek az edzői Molnár Gergely és Németh Szabolcs, a Los Angeles-i olimpiai keretben Slihoczki Ádám, őt is a Molnár-Németh páros készíti fel és Szellák Szabina, akinek a szakmai munkáját Horváth Attila irányítja,  kapott helyt. A serdülők közül válogatott kerettag Bebők Lara, edzője Máthé Krisztián, és Katona Réka Sára, akinek Dolezsál Zoltán az edzője 

– tudtuk meg Pető Zsolttól.

Dolezsál Zoltán és tanítványa, Katona Réka Sára megérdemelten kapott díjat az évzárón
Fotó: LI

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség létrehozta a Kammerer Zoltán Regionális Akadémiai válogatottat. Ide meghívót Bebők Kitti (edző: Máthé Krisztián), Csernák Lili (Molnár Gergely), Mészáros Mira (Horváth Attila) és Molnár Linda (Horváth Attila) kapott.

Az edzőkről is külön szólt Pető Zsolt. Fontosnak tartotta megemlíteni, hogy nála az edzőkkel kapcsolatban két elvárás létezik: száz százalék a szakmai felkészültség, és száz százalék az emberi tulajdonság. Úgy érzi, most a szakmai stáb mindkét elvárásának megfelel.

Németh Szabolccsal kezdte, aki ugyan a dunavarsányi Merkapt-Mekler László SE trénere, de besegít Molnár Gergelynek az olimpiai felkészülésben. Egy hónapja dolgozik Dunaújvárosban is. 

Porteleki Zsolt november elsejétől a stáb tagja, őt Pető gyerekkora óta ismeri, nagyon elkötelezett szakember, a Kovács Katalin Akadémiáról érkezett a DKSE-hez.– Nagyon jól jártunk vele – mondta róla Pető Zsolt.

Molnár Gergellyel kapcsolatban elmondta, százszázalékos a bizalom iránta, ugyanolyan elánnal dolgozik, mint tizenkét éve, amikor megismerkedtek.

Dolezsál Zoltán rendkívül segítőkész, él-hal a versenyzőiért. Nagyon jól összetartja a csoportját.

Horváth Attila amellett, hogy Szellák Szabina felkészítője, egy remek utánpótlás-csoportot hozott létre, amelynek harminc tagja van, és igen  komoly eredményeket értek el.

Az edzők balról jobbra: Porteleki Zsolt, Máthé Krisztián, Molnár Gergely, Horváth Attila, Dolezsál Zoltán 
Fotó: LI

A DKSE és a Dömsödi Kajak-Kenu Egyesület között a közelmúltban együttműködési szerződés jött létre. Ennek lényege, hogy tizennégy éves korig minden sportoló a dömsödiek színeiben, tizennégy felett pedig a DKSE színeiben versenyez. Ezért Dömsödön is dolgozik két dunaújvárosi  edző, Máthé Krisztián és Katona Lili.

A szakosztályelnök kiemelte a csapatépítő össztartások, az edzőtáborok fontosságát is. Végül köszönetet mondott a támogatóknak azért a segítségért, ami nélkül nem tudnának eredményesen  működni. Külön kiemelte a segítőit, Petőné Parádi Juditot, aki a szakosztály gazdasági vezetője, és rendezvényszervezője (a hétfői évzáró is az ő „terméke”).

Az év búcsúztatón nem  feldkeztek el az egykori kajakosokról, kenusokról, akik még ötven, hatvan, hetven év felett is versenyeznek, vagyis a mastersekről. Őket Pász Péter szakosztályvezető méltatta, külön köszöntötte a Vajda házaspárt, Vajad Józsefet és Vajda Józsefnét. Ők összesen két arany-, három ezüst- és két bronzérmet szerzett a veterán kajak-kenusok bajnokságán Szolnokon. Természetesen nem feledkezett el, a dunaújvárosi kajak-kenu sport egyik ikonjáról, a sportolóként és edzőként – az utóbbi években  mastersként – is kiváló eredményeket elérő Hubikné Tarján Éváról, a mastersek masterséről, aki az idén töltötte be a nyolcvanadik életévét.

A DKSE masters versenyzői is szorgos éremgyűjtők voltak a szezon során Fotó: LI

Az esemény zárásaként az edzők néhány mondat kíséretében díjazták a tanitványaikat, majd jöhetett az utolsó vacsora, vagyis a szezont lezáró bankett.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában