Ízletes remekművek Ildingo műhelyéből

2023.10.22. 20:00

„A karácsony témája örök szerelem, szerintem minden mézeskalácsos így van ezzel.”

A puha, illatos mézeskalács mindenkinek az ünnepi pillanatokat, a karácsonyt juttatja eszébe, ami nem is áll messze az igazságtól, azonban ezt a finom édességet miért ne fogyaszthatnánk az év bármelyik napján, amikor megkívánjuk? Szabó Ildikó, azaz Ildingo szemkápráztató mézeskalács csodákat készít minden alkalomra, évszakra, akár napszakra. Rácalmási műhelyében fogadott bennünket, hogy a mesterségéről kérdezzük.

Varga Zsófia

Fotó: Laczkó Izabella

Ilyenek voltak a kezdetek

Mindig is nagyon szerettem sütni, karácsonykor elmaradhatatlan volt a mézeskalács. A családom nem csak ebben az időszakban szeretett volna ebből az édességből enni, így elkezdtem többször sütni. Az akkor még középiskolás fiam egyszer megjegyezte, hogy: „Anya te nagyon finomakat sütsz, de nem fotogének.” Így mi mást tehettem, utánanéztem, hogy hol indul cukrászképzés, addig kutattam a téma után, míg 2016-ban jött egy lehetőség, hogy a dunaújvárosi kereskedelmi iskolában indult ilyen képzés, amire jelentkeztem, kezdte Szabó Ildikó. A mézeskalács témakörben úgy éreztem, hogy további ismeretekre van szükségem, így minden lehetőséget megragadtam, hogy fejlesszem a tudásom, például végeztem tanfolyamot Cserszegtomajon, Békéscsabán, Fonyódon. Nagyon szeretek a műhelyemben alkotni, úgy kezdődött ez az egész, hogy olyan tevékenységre volt szükségem, ami kikapcsol, nyugalmat ad, amit akkor is meg tudok őrizni, amikor sok a munka és feszültnek kellene lennem, tette hozzá.  Eleinte családnak, baráti összejövetelekre sütöttem, azóta is töretlen a mézeskalács iránti szeretetem, gyakran megkérdezik, hogy még szeretem-e, a válaszom határozottan, igen! Nem azt mondom, hogy naponta fogyasztom, de egy héten többször „véletlenül” elrontok pár darabot… Bátyám unokái, akik két utcával mellettem laknak, imádják a mézeskalácsomat, Ildi-keksznek hívják. 

Lássunk hozzá!

-Első lépés a tészta begyúrása, mivel nagy mennyiségről van szó, géppel dolgozok, ehhez a munkafolyamathoz használok csak gépi segítséget, minden más kézzel készül. Utána pihentetem a tésztát minimum egy napig, ezt követően kisütöm, majd ismét pihentetem a páratartalom miatt, hogy a későbbiekben ne deformálódjon el, végül pedig következik a díszítés, én kalácsfénnyel lekenem még előtte minden oldalát, ez lezárja a pórusokat, illetve fényes lesz így a kalács felülete. A dekorálás törtéhet például terülőmázzal, sablonnal, amelyik többrétű, ott színenként viszem fel a mázat és mindig száradás után kerül fel a következő réteg. Mire bekeverem a tojásfehérjéből és porcukorból az alapot, külön a színeket, sőt a terülőmáz esetében még megfelelő mértékben hígítani is kell a masszát, így összeségében több órát is igénybe vehet ez a munkafolyamat, avatott be Ildikó a részletekbe. 

Az ütőfa önmagában is egy művészeti alkotás.
Fotó: Laczkó Izabella

-Kétféle recepttel dolgozok, az egyik a hagyományos mézeskalács recept, amiből díszítetlenül, kilós kiszerelésben tudok sütni. Készítek úgynevezett ütőfás mézeskalácsokat is, itt az eljárás során a tésztában benne marad a minta, amit előzőleg belenyomtam, majd ütögetéssel válik el a formától, innét kapta a nevét. Ezek az ütőfák már önmagukban is valóságos népművészeti csodák. Továbbá használok még sütipecsétet is, rengeteg mintám van, a Mancs őrjáratostól elkezdve az angyalkáig, mindenféle megtalálható. Mindig megfogadom, hogy nem veszek már többet, aztán meglátok egy kiszúrót, amilyen még nincs, aminek nagyon megtetszik a mintája és nem tudok nem tudok neki ellenállni és bővítem a gyűjteményt. 

Ezt a gyönyörű mézeskalács dobozt Ildikó a fonyódi kurzuson készítette.
Fotó: Szabó Ildikó

Mézeskalácsot minden alkalomra

-Minden alkalomra készíthetünk mézeskalácsot, nem csak a karácsonyi időszak illatos édességéről van szó. Adhatjuk például lánybúcsúra, esküvőre, babavárásra, bölcsődébe, óvodába, iskolába, születésnapra (akár tortadísznek), diplomaátadóra. Készítek mézeskalács kifestőket is, stencillel készül a kifestendő minta, próbálkozok szabadkézi rajzolással is, ami külön érdekes, hogy nem tudok amúgy kézzel rajzolni, de ahogy megfogom a zsákot és díszítem a mézeskalácsot, akkor úgy már tudok rajzolni. A sütés szeretetén kívül kézügyességre is szükség van, korábban kötöttem, megtanultam a szalvéta technikát, varrtam, próbálkoztam patchworkkel, mostanában a mandalákat nézegetem, természetesen ebben az esetben mézeskalácsra rajzolt mintákra gondolok, tette hozzá. 

Készül a minta.
Fotó: Laczkó Izabella

-Az egyik kedvenc technikám az airbrush. A munkáim között látható egy méhecske-kaptár, aminél ezt az eljárást alkalmazom. A karácsony témája örök szerelem, szerintem minden mézeskalácsos így van ezzel. Minden technikát lehet alkalmazni ennél az ünnepnél, legyen az terülőmáz, a minták száma végtelen, a kisgyerekektől elkezdve, az idősebb korosztálynak is készíthetek mézeskalácsot karácsonyra. Tavaly például készítettem ünnepi asztaldíszt, amiben led világítás volt, adventi koszorút, naptárat. 

Igazi színkavalkád.
Fotó: Laczkó Izabella

Még több finomság

-Vannak terveim, idő kell mire megvalósítom őket, folyamatosan dolgozok rajtuk. Számomra a 24 óra nem elég, bár kevesebb az alvásigényem. Ez nem főállás, fogászaton dolgozok, nagyon szeretem ezt a munkát, jól össze tudom egyeztetni a mézeskalácsossággal. 

-Újdonság idén karácsonyra az újfajta adventi naptár lesz, ami a harmadik féle már, amit készítek. Vannak új díszeim is és nem csak karácsonyra, hanem mikulásra is. Az ünnepi időszakhoz kapcsolódik a puszedli is, amit szintén készítek, illetve vajas kekszet is sütök, amit szintén sütipecséttel látok el, amiből van ezer meg egy féle. A puszedlik esetében is egyre inkább terjed, hogy ez is olyan, mint a mézeskalács, tehát nem csak karácsonykor lehet fogyasztani. Sokan a gyerekek uzsonnás dobozába tesznek pár darabot csokoládé helyett, fejtette ki. 

Minden alkalomra.
Fotó: Laczkó Izabella

-Próbálkozok olyan recepttel is, ami tejmentes, hogy minél többen megkóstolhassák a kekszeket. Tejmentes mézeskalácsot már készítek és igyekszem ebbe az irányba haladni az alapanyagok megválasztásánál. 

-Tervezem mézestallér készítését is, ami első ránézésre úgy néz ki, mint a hagyományos sajtos tallér, azonban édes, mézes a tésztája. Pillecukrok is érkezni fognak, melyek mályvacukor kocka néven lesznek megtalálhatóak. Ezekből figurákat fogok összeállítani, ez egyelőre még tesztelés alatt áll, illetve rózsa és virágcsokor is készül majd pillecukorból. A grillázs kedvelőinek is kedveskedni fogok, hiszen tervezem grillázs készítését is, ami szintén pára és hőmérséklet érzékeny, mint a mályvacukor, de megéri az odafigyelés, mivel ezek fantasztikus alapanyagok. Megéri a sok munka ezekkel a kézműves édességekkel, hiszen sok sok örömöt okozok velük, egy egy elégedett visszajelzés sokat jelent számomra, összegezte Szabó Ildikó. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában