Öt és fél óra zakatolás Madeirán – galériával

A MIUT története 2008-ban kezdődött, majd a terepfutás nemzetközi népszerűsödésével évről évre egyre több és több futót, túrázót vonzott a csodálatos természeti adottságokkal megáldott, Portugáliához tartozó szigetcsoport. A versenyre idén is több ezren neveztek több távon (115 km, 85 km, 60 km, 42 km, 16 km) csaknem hatvan országból.

Ahogy Simonyi Balázs Ultra című dokumentumfilmjében hallható: „mindenki csak egy is kocogással kezdi…”

– Gyerekként kézilabdáztam, majd karatéztam. E sportágaknál a futás az alapvető felkészülés része. Mindig is szerettem futni, ám komolyabban sosem foglalkoztam ezzel. Később éveken át kísértük kerékpárral a feleségem testvérének csapatát az Ultrabalatonon. Két és fél éve azt mondtam, hogy a bringázás helyett engem a futás már jobban érdekelne. A baráti közeg is meghatározó volt. Láttam, hogy a hozzám közel álló emberek közül sokaknak milyen sokat ad a futás, hát belevágtam én is.

– Mint azt a fenti eredmény is igazolja, lendületben is maradt, ám adódik a kérdés: számos komoly hazai és külföldi aszfaltos és terepfutó verseny közül miért épp Madeirára esett a választás az első maratoni táv teljesítéséhez?

– A családommal nagyon szeretünk utazni, túrázni. Már korábban is szemeztünk Madeirával, és az ott megfordult ismerősök élménybeszámolói is megerősítettek abban, hogy remek választás lehet. A feleségemmel közösen döntöttünk. Tavaly szeptemberben, a versenynevezés megnyitásának első percében már ott voltam a számítógép előtt.

– Egyedül készült fel, vagy volt mentora, edzője, esetleg egy rutinosabb futótárs, aki tanácsaival, tapasztalataival segített?

– Korábban nem volt edzőm, ám amikor már zsebemben volt a nevezés, úgy döntöttem, jó lesz, ha valaki irányítja a felkészülésemet. Így találtam meg Markocsán Sándor korábbi kétszeres magyar hosszútávfutót, futóedzőt, akivel nekiláttuk a közös munkának. A heti edzésadag mellé beépítettünk hétvégi túrázásokat is a Mecsekbe, a Budai hegységben és a Vértesben. Az utolsó egy hónapban összejött egy kis sérülés, ami főként annak volt tulajdonítható, amit a legtöbb, hozzám hasonló amatőr futó is elkövet. Kispóroltam a bemelegítést, majd a nyújtást, hiszen mégiscsak haladni szeret az ember a legjobban. 

– Madeirán a Monte-től Machicóig tartó 42 kilométert, benne 1700 méter szintemelkedéssel 5 óra 32 perc alatt teljesítette. A célban megveregette a vállát?

– Előzetesen szerényebb eredményre számítottam, hiszen nem tudhattam, hogy egy éles versenyhelyzetben mi várhatok magamtól. Ez volt életem első maratonija, és a 605 indulóból 92.-ként teljesítettem a távot, a saját kategóriámban pedig 37. helyezett lettem. Előzetesen bőven aláírtam volna mindezt. Fantasztikus, életem egyik meghatározó élménye volt. Madeira természeti csodái, a közeg és verseny hangulata is felejthetetlen számomra. A katartikus pillanatok mellett természetesen volt pár kemény holtpont is, de ezeken sikerült időben túllendülni. A táv nehézségét sokan a szintemelkedés leküzdésében látják, ám számomra inkább az ereszkedés fájt jobban, hiszen az ott tapasztalt terepviszonyokra itthon nem lehet felkészülni.

– Madeira csak a kezdet volt?

– Egyszerű hobbifutó vagyok, és még nagyon sokat szeretnék tanulni, fejlődni. Ez a világ most kezd számomra igazából kinyílni, megmutatkozni. Az elmúlt két és fél évben sokat kaptam a futástól. Tudatosabb, kiegyensúlyozottabb vagyok a mindennapokban, a döntéseimben. Meglátjuk, mit hoz az élet, célokban nem lesz hiány, az biztos. Madeirára pedig szeretnénk még visszatérni a családommal, akár egy hosszabb távú versenyre is.