A szülő tünete a gyermek kiégése - ezek a jelei és így tehetünk ellene

– A napokban találkoztam egy idézettel, mely így szólt: „Sok ember már 25 évesen meghal, de csak 75 éves korában temetik el.” Kettő szempontból találtam ezt roppant érdekesnek. Először is Benjamin Franklintól származik, aki államférfi volt, sőt az USA alapító atyáinak egyike. A másik, hogy ez az idézet több, mint 200 éves. Elképzelhető, hogy Franklin a kiégett emberekre gondolt?
– Valóban nagyon sok kiégett emberre igaz ez a megállapítás, de tudtommal a kiégés definícióját az 1970-es években fogalmazták meg először.

– Költői a kérdés, vajon miért pont 25 évesen gondolja a szerző, hogy bekövetkezik ez az állapot? Ettől fiatalabbakat nem érinthet a kiégés?
– Ó, dehogyis nem! Én tudok kiégett fiatal felnőttekről, sőt gyerekekről is!

– Hogy éghet ki egy gyermek?
– Ma találkoztam az egyik közösségi médiafelületen egy olyan hozzászólással, ami számomra nagyon furcsa volt és nagyon nem tetszett. Vettem a fáradságot és megnéztem az illető profilját. A borítóképen három gyermeke, tizenévesek lehetnek. A profilképe szivecskés grafikákkal gazdagított és erőteljesen mosolygós. De nem is ez az igazán lényeges, hanem az, hogy rögtön a neve után volt néhány, általa megosztott, mindenki számára látható mondat. Ez így hangzott: „Nincs kifogás, csak nyafogás, nincs lehetetlen, csak tehetetlen! Minden fejben dől el!”  Szóval, hogy éghet ki egy gyermek? Hát így. Ilyen szellemiségű családban minden további nélkül. Ennél is komolyabbra fordítva a szót, első lépésként nézzük a kiégés egyi közérthető definícióját. A burnout egy olyan állapot, amikor hosszú ideig tartó stressz és túlterheltség miatt a személy fizikailag és mentálisan kimerültnek érzi magát. Maradt a kérdés: Vajon gyermekeink ki vannak-e téve hosszú ideig tartó stressznek, sőt akár túlterheltségnek? Úgy gondolom, hogy a válasz egy határozott „igen”.

– Tudnál erre példákat is mondani? 
– Igen ehhez kapcsolnék is rögtön két rövid történetet. A tíz éves Évike már kisgyermekkora óta tudja, hogy egyszer orvos lesz, aki sokat fog keresni. Mindezt persze szüleitől tanulta, ahol anyuka orvos, apuka ügyvéd. A kislány nyomás alatt van, az elfoglaltságok és az elvárások prése alatt. Osztályelső, kitűnő tanuló. Minden idejét leköti az iskolai és az otthoni tanulás, meg az ilyen szakkör, meg az olyan fejlesztő foglalkozás. Évike okos, kedves kislány, de nem tud játszani, sőt nagyon nevetni sem, a gyerekes dolgok nem is érdeklik, „koravén vagyok” - így fogalmaz. Szülei elfoglaltak, kevés idejük jut rá. Ez a jelenlegi állapot. Vajon ez a kislány megtanul-e valaha örömmel élni? Vagy a fokozódó nyomás alatt ki fog égni?

– A másik történet főszereplője Feri, aki éppen március elsején lett 12 éves. Szülei egyszerű, de szorgalmas emberek. Édesapja valamikor régen arról álmodott, hogy főállású focista lesz. Ez az elképzelés álom maradt, s helyére csalódottság fészkelte be magát. No, de itt van Feri, aki még lehet kiváló focista. Ügyesen terelgeti a labdát a fiú, el is jár szorgalmasan az edzésekre, hiszen rájött, hogy az apai szeretetet csak így tudja megtartani. Az kit érdekel, hogy Feri sarkkutató szeretne lenni, a sportot titokban már utálja, és kezd a tanulmányi átlaga is csökkenni. Lesz ebből gyermek burnout vagy sem, ma még nem tudni, de ha nem változik a helyzet, akkor azért borítékolható.

– Mi a közös a két esetben?
– A közös pont a két történetben, hogy tartós stressz alatt vannak ezek a gyerekek és feltöltődésre vajmi kevés az esélyük. Nem a saját álmaikat valósítják meg, hanem másokét. Ehhez kapcsolódóan hadd meséljek röviden egy harmadik sztorit is. Barátom családjában hat gyermek nőtt fel. Öt már kirepült, egy még velük van, most középiskolás. Értelmiségi szülők gyerekei, akik meghagyták nekik azt a szabadságot, hogy azzá legyenek, ami a szenvedélyük volt gyermekkorukban. Nem mondom, hogy döccenőmentes volt mindegyik útja, de a szülői odafigyelés és támogatás csodákat művelt velük. Nem voltak túlzott elvárások, de az egészséges kontroll és példamutatás mindig jelen volt. Pillanatnyilag semmi jel nem mutat arra, hogy a kiégés felé tartanának. Elmondásuk szerint a legnagyobb kihívás az volt, hogy abban segítsenek a gyerekeknek, hogy azok úgymond, megtalálják azt a tevékenységet, ami először hobbi, majd szenvedély lett az életükben.

– Mi az ami felgyorsíthatja a gyermek kiégésének folyamatát?
– Talán már a történeteimből is sejthető, hogy a szülő hozzáállása gyermeke teljesítményéhez alapvetően meghatározó. Hat jelenségre hívnám fel a figyelmet, ami bölcsője lehet a gyermek burnoutnak. Először is itt van mindjárt a maximalizmus. Nem csak saját magával szemben, hanem a családja felé is testet ölt. Alapvető elvárás a gyerek felé, hogy a maximumot hozza, vagy inkább afelett teljesítsen. A második az irreális elvárások. Itt arra gondolok, hogy elfelejti a szülő, hogy mégis csak egy gyermekről van szó sajátos szükségletekkel. Ilyenekkel mint például játék, bolondozás, közös idő a szülővel, szülőkkel, és nem utolsó sorban annak figyelembevétele, hogy melyek a gyermekem erősségei. Ezzel szemben mit csinál sok szülő? Túlterheli a gyermekét. Nem veszik figyelembe, hogy ő mit szeretne.

– A harmadik a túlzott szülői beavatkozás: Ha a szülők túlzottan beavatkoznak a gyermek életébe, és nem engedik, hogy önállóan megoldja a problémái zömét, az szintén stresszt okozhat a gyermek számára. Az állandó szülői beavatkozás megakadályozhatja a fejlődését, egészséges önbizalmának kiépülését és ez bizony hosszú távon a burnout kialakulásához vezethet. A negyedik a támogatás hiánya. Ez is jelentős hatással lehet a gyermek pszichés egészségére és életminőségére. Szintén melegágya a kiégésnek. Hogyan? A szülői támogatás hiánya magányossághoz, alacsony önértékeléshez, magatartási problémákhoz, még több stresszhez és szorongáshoz vezethet. Ez borzasztó nagy lelki teher egy gyermek számára. Persze nem árt ha tudjuk, hogy a szülői támogatás minősége és mennyisége változó lehet a családokban és a kultúrákban. A fontos az, hogy a gyermeknek biztosítva legyen a biztonságérzet és az érzelmi támogatás, amely segít neki abban, hogy megbirkózzon a stresszel és az élet kihívásaival.
Ötödik a családi problémák. Itt leginkább a konfliktusokra gondolok. A veszekedések elbizonytalanítják a gyermeket, akinek a biztonságérzete ezáltal csökken, vagy meg is szűnhet. Ez nem kis stressz a számára. Vagy ha a szülőknek vagy más családtagoknak magánéleti problémáik vannak (például válás, betegség vagy halál), az az egész család dinamikáját befolyásolhatja, és szintén stresszt okozhat a gyermek számára is. A hatodik ok a csonka családok. Hatalmas stresszforrás lehet ez is a gyermek számára. Külön beszélgetést érdemelne ez a nagyon sok családot érintő probléma.
Nem szedtem külön pontba, de természetesen nem szabad megfeledkeznünk az iskolai terhekről, a szociális nyomásról, valamint a digitális világ növekvő jelenléte által okozott stresszről sem. Mégis miért nem részleteztem ezt? Azért, mert próbáltam, próbálok olyan jelenségeket összeszedni, amire jelentős ráhatása lehet a szülőnek.

– Mi lehet a megoldás?
– A legjobb megoldás a megelőzés, ami az én meglátásom szerint legalább 90 százalékban a szülő lehetősége, feladata, illetve felelőssége!

– Miből áll a megelőzés?
– Szülőként figyelembe veszem gyermekem életkorát, terhelhetőségét és ehhez igazítom az elvárásaimat vele szemben, illetve ügyelek a szabadidejének hasznos, feltöltődős kihasználására. Hadd jegyezzem meg gyorsan, hogy ez utóbbi esetben nem a telefon önfeledt nyomkodására gondoltam.

– Kifejtenéd, hogy mire gondoltál?
– Közös programok, offline játékok, mint szaladgálás a friss levegőn, sport, némi fizikai munka, vagy éppen támogatás a hobbijában. Persze a sort még folytathatnám.

– Mit tehet az a szülő, aki ennek az írásnak a hatására jön rá, hogy gyermeke nagy valószínűséggel kiégett?
– Néhány egyszerű tanácsom van a számukra. Előtte viszont röviden a tünetekről: Kedves szülő! Ha úgy tapasztalod, hogy gyermeked örömtelen, állandóan fáradt, csökkent a teljesítménye, az átlagtól is gyakrabban betegeskedik, megjelent és egyre inkább teret nyer az érdektelenség az életében, akkor mindenképpen érdemes a burnout témájában elmélyedni, sőt akár szakember segítségét is igénybe venni. Visszatérve a szelíd tanácsaimhoz. Mi az, amin azonnal változtathat a szülő? Újratervezés. Amennyiben rajta áll, csökkenti a gyermekére nehezedő terheket, felelősséget. Ez nem keverendő össze a gyermekem kiszolgálásával, a problémái, kihívásai általam történő megoldásával! Ne essünk át a ló túloldalára. Aztán itt vannak a stresszkezelő technikák. Érdemes közösen megtanulni néhányat, ennek mindenki nyertese lehet. Mindenképpen felülvizsgálatra szorul a pihenésre, feltöltődésre szánt idő kihasználtsága is.

– Vagy mehet a gyermek egyből pszichológushoz? 
– Persze, el lehet citálni hozzá, de én azt vallom, hogy először a szülő találkozzon a szakemberrel! Lehetőleg nyitott, elfogadó szívvel, és lélekkel lépje át a rendelő küszöbét. Borítékolni merem, hogy az esetek túlnyomó többségében a szülő a kulcs a gyermeke kiégésének elkerülésében, vagy éppen a megoldásban is! Persze ezt belátni a mai nárcisztikus társadalmunkban nem egyszerű. Azt elfogadni, hogy az én tudatlanságom, személyes (rossz) példamutatásom és túlzó elvárásaim generálják a gyermekem kiégését, nos, az nem könnyű. Főleg nem, ha én magam is kiégtem és még a tagadás állapotában vagyok. Sajnos tapasztalatból mondom azt is, hogy a szülők zöme szabályos bástyákat épít fel az önigazolásul összehordott érveikkel. Hogy mit, miért nem lehet, s volt, hogy odáig is eljutottunk, hogy ő inkább a körülmények áldozata, semmint az a személy akinek ráhatása lehetne a kiégés felé tartó gyermeke életére.

– Mégis, talán  az alábbi három kérdés segíthet. Először is: Kedves édesanya, édesapa, a probléma, vagy a megoldás része akarsz lenni? Másodszor: Csak beszélsz, vagy a tettek mezejére is lépsz? Harmadszor: Amit ma mélypontnak érzel, az lehetne egy fordulópont?

– Jól értem, hogy a gyermekburnout az egyik legszomorúbb dolog, ami történhet a gyermekünkkel? 
– Igen. Az egyik legszomorúbb. Kettő szempontból is. Az első: A gyermek kiszolgáltatott, leginkább a szülőjének, nevelőjének. Belegondolt már valaki is, hogy gyakorlatilag nem is a gyermeken múlik, hogy mekkora burnout kockázatot vállal fel?! Mint ahogy az sem, hogy kiég-e, vagy „megússza” a dolgot?!
A második, és ez szintén nagyon húzós: A kiégett gyermekeknek elvesznek az önfeledt, kacagós, játszós  gyermekévei. Ilyen állapotban megérkezni a felnőttkor küszöbére nem egy lélekemelő állapot. Tovább megyek: Milyen felnőtt lesz belőle? Mikor fog megtanulni örömmel élni? Lehet, hogy soha?! Tessék csak körülnézni!