Segítség

2023.02.11. 14:00

Ingyenes ruha-, játék- és könyv börze Előszálláson

Ismét karitatív eseménnyel jelentkezett az előszállási rászorulók részére a helyi családsegítő- és gyermekjóléti szolgálat a minap. A résztvevők száma pedig jól mutatja, hogy az emberek átérzik a szegénysorsú társaik helyzetét és lehetőségeikhez képest igyekeznek segíteni.

Kecskés Zoltán

Fotó: a szerzők

Az akciót Előszálláson, a Balatoni utca 37. szám alatt található művelődési házban tartották. Mint azt a szervezőktől, Varga-Gyenge Ibolya és Lajkó Ernesztina családsegítőktől megtudtuk, az ehhez hasonló kezdeményezések iránt alkalmanként egyre nagyobb az érdeklődés a helyiek részéről, hiszen a mélyszegénységben élők számára a ruhavásárlás luxusnak számít.

Fotós: Szervezők

– A kezdeményezés nagyon sikeres volt. Mintegy 30 fő tette tiszteletét a délelőtti program ellenére, ami nagyon jónak számít. Legfőképpen a gyermekjátékok fogytak, de sok felnőtt-, gyermekruha és könyv is gazdára talált – kezdték beszélgetésünket, majd az akciók céljairól és gyakoriságáról is szót ejtettek:

– A ruhabörzék gyakorisága függ a lakossági- és egyéb felajánlások mennyiségétől. Karácsonykor nagy volt az adakozási kedv, így az ünnepi osztások után volt lehetőségünk egy februári akcióra is az előszállási művelődési házban, melynek a kialakítása, a nagy terei és adottságai jó lehetőséget adnak egy-egy ilyen jellegű program lebonyolításához. Terveink szerint két-három havonta szeretnénk hasonló akciókat tartani. Lehetőségünk van készlet függvényében tartós élelmiszert is osztani, ennek a lakosság felé történő hirdetése folyamatos. Emellett igyekszünk a rászoruló családoknak segíteni egyéb tönkrement eszközeik, gépeik pótlásában is – mondták a feol.hu-nak, akikről hamarosan egy hosszabb interjút is olvashatnak portálunkon, melynek keretében őszintén vallanak arról, hogy hogyan lehet hosszú évekig megmaradni a szociális pályán kiégés nélkül, és hogyan formálja a személyes érintettség a szakmai hozzáértést - írja a feol.hu.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában