A rádió és az internet őse volt a fővárosi telefonhírmondó

Puskás Tivadar Edison munkatársaként ismerkedett meg a telefonnal, 1879-től Thomas Alva Edison (amerikai feltaláló és üzletember, egyes vélemények szerint minden idők egyik legnagyobb feltalálója) európai ügynökeként kiépítette a párizsi telefonközpontot, majd nem sokkal később, 1881-ben Budapesten is létrehozta az első telefonközpontot. Ebben a munkában Puskás Tivadar egyik közeli munkatársa Nikola Tesla volt, akinek ez volt az első munkahelye. 

A telefonhírmondó 

E találmány a rádió közvetlen elődjének számított, híreket juttatott el a lakossághoz, de a telefonhírmondónak még nem volt saját vezetékhálózata, hanem a telefonnal rendelkezők kérhették a telefonhírmondó kapcsolását. Reggel 9-től este 10-ig volt közvetítés, óránként hírekkel, közte vízállás és időjárás-jelentéssel, tőzsdei árfolyamok beolvasásával. A híradások közötti időt zenei műsorokkal és irodalmi alkotások előadásával töltötték ki egy előre kiadott program szerint, sőt még idegen nyelvi – angol, olasz és francia – leckéket is közvetítettek, amelyhez a tankönyvet külön meg lehetett vásárolni. A közvetítést nem hangszórón keresztül, hanem fülhallgatóval lehetett hallgatni. Kezdetben 25 előfizető volt, amely 1894-ben már 700-ra, 1895-ben 5000 főre nőtt, 1900-ban pedig elérte a 6437 előfizetést, ezért szinte az indulás pillanatában önálló vezetékhálózat kiépítésébe kezdett a vállalkozás, így a századfordulón már 750 kilométer saját vezetékkel rendelkezett. Aki telefonnal rendelkezett, az havi 1,5 korona további díjért bekapcsolódhatott a telefonhírmondó szolgáltatásába is, tehát olcsó volt, ezért lett nagyon rövid időn belül népszerű. Már az első nap az előfizetők megtudhatták, hogy a pápa a jubileumára kiküldött követet mikor fogja fogadni, hogy miképpen zajlott le a szentpétervári francia nagykövet bálja, illetve azt, hogy a tőzsdén a búzát májusra 7,58-on jegyzik, a Duna pedig árad, reggel 440 cm-en állt a vízszint, Budapesten reggel 3,4 fok volt, majd napközben déli szelekkel többnyire száraz, napos idő várható. A telefonhírmondó fénykorában négy szerkesztő és száz tudósító dolgozott a híradásokon, a szolgáltatások pedig egyre bővültek. A művészeti programokat színesítette, hogy közvetlen kapcsolatot építettek ki a fővárosi színházakkal, így már 1896-tól opera-előadásokat is közvetítettek az Operaházból. Az I. világháború alatt az előfizetők száma jelentősen visszaesett, majd 1923-ban egy hatalmas hóesés a vezetékhálózatot alaposan megrongálta, ezért a szolgáltatás hónapokra leállt, és csak a következő évben állt helyre. 1925-től a telefonhírmondó égisze alatt indultak meg a rendszeres rádióadások is, amelyek fokozatosan kiszorították a lakossági telefonhírmondó szolgálatot. Puskás Tivadar sajnos nem érhette meg a találmánya kiteljesedését, az első telefonhírmondó adás után egy hónappal váratlanul elhunyt, talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a szolgáltatás csak Budapesten épült ki. 

A vétel nem volt tökéletes 

A kezdetekkor, mivel a szolgáltatás még nem rendelkezett önálló vezetékhálózattal, az adást az emberek csakis a telefonállomásokon keresztül hallgathatták, de így a külső zajok akadályozták a kifogástalan vételt, ennek kiküszöbölése végett döntött Puskás arról, hogy egy önálló hálózatot épít ki. Viszont alig fektetett le mindössze 70 kilométer hálózatot, váratlanul elhunyt, így a megkezdett munkát Popper István mérnök folytatta, aki rendelkezett megfelelő anyagi fedezettel is, így megalapította a Telefonhírmondó Rt.-t. A vezetékeket először a házak falára erősítették, de egyes háztulajdonosok tiltakozása miatt néha nagy kerülőket kellett tenni. Egy idő után már áttekinthetetlen drótrengeteggé vált mindez, a trónörökös látogatásakor még a zászlók is belegabalyodtak. Ekkor oszlopokra, később pedig a háztetőkre kerültek a vezetékek. A vállalatot először az Erzsébet krt. 24. szám alá költöztették, majd 1894 októberétől a Rákóczi út 22. számú házban volt sokáig az otthona. 

Az említett operaközvetítés mellett egyre több színházi előadásba lehetett bekapcsolódni, s közvetítettek hangversenyeket is. A telefonhírmondóban megszólaltak az akkori kor legismertebb személyiségei, költői, írói és színészei is, többek között Blaha Lujza, Jókai Mór, Hegyi Aranka operett-énekesnő és Rákosi Jenő író, újságíró, színházigazgató és főrendiházi tag is. 1911-ben szerelték fel a pontos idő jelzésére szolgáló óraüzemet, így a Rákóczi úti központból naponta hatszor szabályozták a város különböző helyein levő villamos órákat. A műsor leghangsúlyosabb részének a hírközlés számított, híreket nappal folyamatosan közöltek, és óránként változtattak. Fontosak voltak a tőzsdei jelentések is, kezdetben csak a pestit ismertették, de később már hét európai és egy amerikai városból is közöltek árfolyamokat.

„Egy újság, amit nem írnak, de mondanak; ...újság, amit nem naponként vagy hetenként adnak ki, hanem óráról órára – folyton, reggeltől estig... A szociális forradalomnak ki kell törnie, mert a szocializmus fő szóvivői: a nyomdászok és betűszedők kenyér nélkül maradnak.” Így írt az egyik budapesti lap az akkori telefonhírmondóról. 

A szolgáltatás fénykorában a hírközlést folyamatosan bővítették. Bevezették a „riadójelet”, amely a szenzációs hírek bemondása előtt figyelmeztette a tulajdonost, hogy menjen a készülékhez, majd hordozható állomásokat hoztak forgalomba, amelyek a lakás különböző szobáiban voltak felszerelhetőek, de mint mindennek egyszer ennek is vége szakadt, mert jött a rádió. 

A tehetség utat tör 

Puskás Tivadar, a híres mérnök és feltaláló 1844. szeptember 17-én született Pesten. Apja Puskás Ferenc hajózási vállalkozó volt, de nem volt sikeres a munkájában, így a fiatal Tivadar már nagyon fiatalon rájött arra, hogy csakis a saját erejére támaszkodhat. Tanulmányai idején meghalt az édesapja, és a tőle örökölt kevés pénzen Angliába utazott, hogy ott folytassa tanulmányait. Megtanult angolul, tanulmányai mellett egy angol lordnál vállalt nevelői állást, ebből tartotta fenn magát. Később Erdélybe került, ahol az angol vasúti társaság helyi képviseletének lett a tisztviselője. 1873-ban a bécsi világkiállításon menetjegyirodát nyitott, ami sikeres lett. Kalandvágytól hajtva Amerikába utazott, Coloradóban földet vásárolt arany után kutatva. 
Addig csak a távírót ismerték a világon, ahol Morze-kóddal kommunikáltak, de aztán Alexander Graham Bell feltalálta a telefont, ami ugyancsak kábeleket használt, de ezeken már nem Morze-kódot, hanem hangot továbbított. Miután Puskás Tivadar értesült Bell találmányáról, felkereste Edisont, s meggyőzte, hogy a telefon korszakalkotó találmánnyá válik, ha kidolgozzák a telefonközpont működési elvét. Ezt el is végezte Edison laboratóriumában, ahol 1876 őszétől egy évig dolgozott. Ezután Edison európai megbízottja lett, így Párizsban ő építette ki az első telefonközpontot és telefonhálózatot, akárcsak Budapesten 1881-ben. 

Nem egyértelmű, hogy Puskás lett volna a telefonközpont feltalálója. Amikor Edison 1911-ben Budapestre látogatott, állította, hogy Puskás vetette fel először a telefonközpont gondolatát. Erre azonban semmilyen korabeli forrás nem utal, sőt maga Puskás sem állította. Edison talán a telefonhírmondóra emlékezett, ami az első elektronikus hír- és műsorszolgáltató volt, a mai rádió és internet őse. Ezt valóban Puskás találta fel, s szabadalmaztatta is. 
A legenda szerint (amit Edison is megerősített) a telefon tesztelésénél Puskás Tivadar használta elsőként a „hallom” szóból származó halló szót, ami azóta az egész világon elterjedt. Edison és Puskás többször is megerősítette, hogy a telefonálásnál használt „halló” szó nem azonos a német „hallo”, illetve az angol „hello” üdvözlő szóval. 

Puskás Tivadar a legkimagaslóbb volt azoknak a magyar feltalálóknak a sorában, akik a hang és a kép rögzítését, reprodukálását, továbbítását tűzték ki célul, ezért az utókor sokat köszönhet neki, mi, magyarok pedig legyünk rá büszkék. 

Felhasznált irodalom 
Sitkei Gyula: A magyar elektrotechnika nagy alakjai. Energetikai Kiadó Kht., 2005. 
Lőrinc László: Téves kapcsolások. Felfedezett felfedezők. HVG, 2006. 
Puskás Tivadar, a nagy magyar feltaláló. Bp., 2012. 
A beszélő újságtól a rádióig. Puskás Tivadar és a Telefonhírmondó. Bp., 2007. 
http://www.muszakiak.com/hires-mernokeink/index.php 
Lőrinc László: A telefonhírmondó.