Forradalomnak álcázott hatalomátvétel – diktatúrák váltották egymást

Történelem - Az első időszak 1933-tól 1944-ig még hatékony volt, nagy nemzeti befolyással rendelkezett, majd 1952-től 1959-ig, a második ciklusában már diktátorként irányította Kubát. Politikai ellenfeleit bebörtönöztette, terrorista stratégiákat alkalmazott, és szűk csoportjához tartózókkal együtt folyamatosan dézsmálta az állami pénzeket, amiket azután saját javára költött el. 
1952-ben egy vértelen államcsíny következtében került másodszor is hatalomra, akkor azonban már nem volt hajlandó visszatérni az alkotmányos kormányzáshoz, ezért ellenállási mozgalom kezdődött ellene, ez a kubai forradalom győzelmével ért véget. 

A Fidel Castro által vezetett kubai forradalom az 1958. december 31-i Santa Clara-i rohammal vívta ki végső diadalát, másnap a sokak által gyűlölt diktátor, Fulgencio Batista elhagyta az országot. A forradalom győzedelmeskedett, és 1959. február 16-án elkezdődött Fidel Castro korszaka. 
A mai történészek egy része azt állítja, hogy a kubai forradalom kevésbé Batista kegyetlenkedése és hivatali korrupciója miatt robbant ki, mint inkább Fidel Castro ambíciójának köszönhetően. Castro karizmáját még ellenségei is elismerték, így azt lehet mondani, hogy Batista egyszerűen útjában állt Castrónak, aki ezért eltávolította. 

Szegény családba született 

Batista elszegényedett földművesek gyermeke volt. 1901. január 16-án született Banes városában, Kubában, apai ágról ősei szicíliaiak voltak. Szülei harcoltak a kubai függetlenségi háborúban (1898-ban zajlott le Spanyolország és az USA között), így Kuba bár formálisan függetlenséget kapott, de amerikai gyámság alatt, ami egyre csak erősödött. Batista a helyi iskolában kezdte tanulmányait, de anyja halála után abbahagyta a tanulást. A mindössze 14 éves fiatalember volt nádvágó, de munkát vállalt a vasútnál, illetve a kikötői dokkokban, de volt szabó, valamint szén- és gyümölcsárus is. Munkatársai a vasútnál úgy emlékeztek rá, hogy Batista kerülte az esti italozásokkal és nőkkel egybekötött bulikat, inkább a könyveket forgatta. 1921-ben belépett a kubai hadseregbe, ahol gyorsírói állást kapott, majd nemsokára őrmesterré lépett elő. 1926. július 10-én feleségül vette Elisa Godínez Gómezt, a házasságból három gyermek született. A pár húsz év után elvált, majd Batista másodszor is megnősült, elvette 1946-ban azt a Marta Fernandez Mirandát, akivel haláláig együtt élt. 

Az őrmesterek lázadása 

1933 szeptemberében a Columbia-laktanya tisztjeinek felkelése megdöntötte Gerardo Machado tábornok hatalmát, helyére Carlos Manuel de Céspedes ideiglenes elnök került. Batista mint fiatal őrmester a hadseregben megszervezte az altisztek úgynevezett „őrmesteri lázadását”, majd ezredesi rangban átvette az irányítást a fegyveres erők felett. Ezzel Kuba legbefolyásosabb embere lett, kezdetben igyekezett a maga számára megnyerni a különböző diákcsoportokat és szakszervezeteket, ami sikerült is neki, így valóban ő uralta a szigetországot. Az első elnöki ciklusát gyakorlatilag innen lehet számolni, annak ellenére, hogy hivatalosan csak 1940-ben választották meg Kuba elnökének. 1938-ban új alkotmányt fogadtatott el, már akkor is úgy intézte, hogy a politikai pálya neki lejtsen, de az akkori világ közvéleménye – a kirobbanni készülő második világháború végett – nem Kubára figyelt. Mandátuma alatt Kuba hivatalosan is belépett a második világháborúba a szövetségesek oldalán, mégpedig az 1941. december 7-i, Pearl Harbor elleni japán támadás után már két nappal hadat üzent a felkelő nap országának, valamint Németországnak és Olaszországnak. A második világháború időszakában még Batista elnökölt, a gazdaság jó és stabil volt, ennek ellenére az 1944-es választásokon dr. Ramón Grau legyőzte őt. 

Az amerikai évek és a visszatérés 

Vereségét követően Batista az Amerikai Egyesült Államokba távozott, ott nősült meg másodszor is, s öt további gyermeke közül kettő az USA-ban született. Nyolc évig élt amerikai földön, ott is folytatta politikai tevékenységét, annyira, hogy 1948-ban Floridában beválasztották a kubai szenátusba is. 1952-ben újra jelöltette magát Kuba elnökének, de a közvélemény inkább másik két ellenfelét támogatta. 
Három hónappal a választások előtt Batista katonai államcsínnyel átvette a hatalmat, így diktátorként vezette országát, uralma alá hajtotta a sajtót és a kongresszust, majd hatalmas összegeket vett el az akkor már amúgy is gyengélkedő kubai gazdaságtól. Az összeesküvők először átvették az irányítást a Camp Columbia katonai telephelyén és La Cabaña erődjén, majd fokozatosan elfoglalták a stratégiailag fontos helyeket, mint a vas­utakat, közműveket és rádióállomásokat. A hivatalban lévő elnök túl későn értesült a puccs­ról, megpróbált ugyan ellenállást szervezni, de belebukott, végül a mexikói nagykövetségen kért menedéket. Érdekes, hogy a szakszervezetek mindjárt hűek lettek az új hatalomhoz, ez talán azzal is magyarázható, hogy a diktátor lefizette azok vezetőit. Batista nagy támogatást kapott volt katonatársaitól, akiket mellőztek a diktátor előtti időkben, majd Batista hatalomra jutása után ismét előtérbe kerültek. 

Ekkor lépett színre egy nagyon fiatal ügyvéd, név szerint Fidel Castro, aki törvénytelennek ítélte meg Batista államcsínyét, sőt a diktátort bíróság elé próbálta állítani, de sikertelenül. Több latin-amerikai ország – amelyek vezetőinek zöme szintén katonai puccsal kerültek hatalomra – gyorsan elismerte a Batista-kormányt, majd nemsokára az USA is úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri az új havannai rezsimet. Batista első dolga az volt, hogy megemelte a katonák és a rendőrök fizetését, megszüntette a sztrájkjogot, felfüggesztette az alkotmányos garanciákat és visszaállította a halálbüntetést. 

Kuba Batista uralma idején 

A kubai turizmus akkor élte a fénykorát, az amerikai vendégek szinte özönlöttek a szigetországba, a szállodák, kaszinók és a bordélyházak tömve voltak észak-amerikaiakkal. Az amerikai maffia is tartósan ott rendezte be egyik főhadiszállását, a híres maffiózó, Lucky Luciano például Havannában élt, de a másik legendás alvilági figura, Meyer Lansky például magával Batistával együtt dolgozott különböző projekteken, beleértve a Havanna Riviéra szállodát is. A diktátor hatalmas összegeket vágott zsebre a kaszinók bevételeiből, pénzének nagy része kenőpénzből és a külföldiektől kapott jutalékból állt. Több híresség is ellátogatott Kubába, mint Ginger Rogers és Frank Sinatra, de a havannai szállodákat meglátogatta Richard Nixon későbbi amerikai elnök is. A fővároson kívül viszont már nem volt ennyire rózsás a helyzet, az átlag kubai ember szegénységben élt, csak kevés hasznot látott az idegenforgalomból. 

Ezt használták ki az időközben megszerveződő lázadók, akik illegális rádióállomást hoztak létre, majd az onnan sugárzott adásokat egyre többen kezdték hallgatni. Ahogy a lázadók a hegyekben erősödtek és befolyásra tettek szert, Batista rendőrsége és biztonsági erői egyre inkább a kínzás és a gyilkosság eszközéhez nyúltak, hogy így felszámolják a lázadást. Az egyetemeket, mint a zavargások hagyományos központjait, egyszerűen bezárták. 1953. július 26-án Fidel Castro egy maroknyi lázadóval megtámadta a santiagói moncadai laktanyát, de az akció kudarcba fulladt. Fidel és testvére, Raúl börtönbe kerültek, de amerikai nyomásra 1955-ben Batista amnesztiát hirdetett, így a Castro fivérek Mexikóba távoztak, ahol előkészítették a kubai forradalmat. 

Az elkerülhetetlen bukás 

Batista uralmát végül Fidel Castro forradalmi erői buktatták meg, a diktátor rezsimje összeomlott, ő pedig családjával együtt 1959 újév napján elmenekült a szigetországból. Végül Portugáliában telepedett le, de Spanyolországban hunyt el, szívroham következtében 1973-ban. Egyesek azt állítják, hogy Batista kormányzása alatt több mint 20 ezer kubai polgárt gyilkoltak meg emberei. Egy biztos: az egyik diktatúrát egy másik váltotta fel a karibi országban, amely a mai napig súlyos gazdasági gondokkal küzd.