Dunaújváros

2022.08.04. 07:00

A harmincadik születésnapot ünnepelték a Gourmandban

A közelmúltban városunk egyik minden korszakban jelentős társasági helyszínének, a Gourmand kávéház újjászületésének a harmincadik évfordulóját ünnepelték. Az eseményre a törzs­vendégekből álló elegáns közönség gyűlt össze, akiket fejedelmi ellátással fogadtak a tulajdonosok. A programot avatott italszakértők előadásai, valamint Kész Petra és Vikukel Dániel pazar koncertje tette teljessé.

Balogh Tamás

Gyönyörű és nagyon finom volt az alkalomhoz illő, jubileumi torta, természetesen tűzijátékkal Fotók: a szerző

 „Ma 10.00-kor nyit az új Gourmand büfé” – adta hírül lapunk elődje 1963. december 20-án. „Új egységgel gazdagodik városunk. Az új büfé a Korányi Sándor utcában nyitott meg” – írták egy hírben. 
Valamikor tehát annak nevezték, és kínálatában a változatos hidegkonyhai cikkek is szerepeltek. Akkoriban majdnem ínyencségnek számított a kaszinótojás, a velőkrémes forró szendvicsek és az infrasütőben hevített virsli. Persze a korabeli italkínálat mellett. 
A rosszabb korszakában még „talponállóként” is üzemeltették. Az azzal járó lesújtó kritikákat aztán már az anyavállalat, az Aranycsillag Szálloda is rosszul viselte, és egy kis minőségi változást vitt a falak közé 1978-ban. Tegyük hozzá, hogy nem kis közfelháborodásra, hiszen a szeszes italokat csak az ételt is fogyasztóknak szolgálták föl. 
A vendégek sem hagyták magukat, és a rendeléseikben gyakran kiabáltak 1 dkg virslit és öt korsó sört követelve. A korszak lezárását az alkohol- és dohányzásmentesség bevezetése jelentette. Az elmúlt évtizedek történéseivel akár egy kis könyvet is megtölthetnénk, de lépjünk tovább az ünneplésre okot adó eseményhez. 
A Gourmand új korszaka akkorra datálható, amikor a Premier Bt. tulajdonosai, Azari Zsolt és Azariné Juhász Irén tulajdonosként vette kézbe a jobb sorsra érdemes üzletet. A korosztályoktól függetlenül, respekttel, de Ircsiként becézett hölgytől a következőket is hallottuk. 
– Az első lépcsős privatizáció keretében, akkor még több tulajdonossal vettük át anno a Gourmand presszót 1992-ben. Akkoriban cukrászdaként, ahogy akkor mondták: presszóként üzemelt. Az eredeti terület egy részén alakítottuk ki a Libra patikát, a másik részén pedig változatlanul a vendéglátás kapott helyet. 
– Az üzlet a már akkor is „divatos” magyaros proce­dúrák miatt, augusztus 6-án nyílott meg. Akkoriban a törvény még engedélyezte a dohányzóhelyiség kialakítását, amit mi is létrehoztunk. Aznap a férjemmel álltunk be a pultba, és nagyon izgatottan vártuk a vendégeket. Elbírtuk az aznapi tolongásukat, hiszen a zárásig összesen nyolcezer forintos forgalmat söpörtünk be. 
– Az első komoly felújításra 2000-ben került sor, akkor lett melegkonyhás az üzletünk. Eleinte palacsintát és hideg-meleg szendvicseket kínáltunk. A legújabb korszakunkat pedig 2012. május 4-étől számolhatjuk, hiszen azóta élvezhetik a vendégeink a mostani nagyon szép környezetet. 
– Ez a rendezvényünk egy jól hangzó elnevezést kapott: ez volt a Gourmand thirty Hampton Water Night! Ezt a két jelentős évfordulónkat szerettük volna megünnepelni a legkedvesebb vendégeinkkel, és az évtizedek óta változatlanul velünk együttműködő beszállítóinkkal együtt. Nem csak az itt bemutatott borkülönlegesség került a vendégek asztalára, hanem igazi ínyenceknek való finom harapnivalók sora is. 

Szittnyai Zalán borszakértő ajánlotta az italokat

Szittnyai Zalán, a Zwack Izabella Borkereskedés borszakértője az est rangjához illő italt ajánlott a vendégek figyelmébe. 
– Az egyik idei újdonságunkat hoztuk magunkkal, amiről mint egy koronaékszerről fogok beszélni. A Hampton Water, a bor és John Bon Jovi, a rocksztár neve összeforrt. Ez az ő saját bora, amit a fiával, Jesse Bongiovival készítenek Gerard Bertrand borász birtokán, Dél-Franciaországban. John Bon Jovi olasz származású, a családja a mai napig tésztákat és tésztaszószokat készít. Az ingyenkonyhájukkal pedig a szegény sorsú embereket segítik. 
– Ez az ital egy nagyon különleges rozé. Ettől nem a hazai acéltartályos friss erjesztésűt kell várni, mivel ez fahordókban készült, jóval ásványosabb és kevésbé tartalmaz attraktív illatanyagokat, mint a mieink. Ez nem egy boros egynyári kaland, hanem három-öt év múlva is őrzi a mai frissességét. 
Ha már a világszínvonalat célozták meg, akkor a séfek és a segítőik a konyhán, de az italbeszállítók is nyilván erre törekedtek nap mint nap. 

Kész Petra énekelt és Vikukel Dániel zongorázott

Ehhez a színvonalhoz szinte játszi könnyedséggel emelkedett föl a dunaújvárosi, móriczos indíttatású Kész Petra az énekével és Vikukel Dániel a virtuóz zongorajátékával. Az ihletett műsort hallva nem egyszer álltak meg a poharak a levegőben, hogy utána a hallgatóságuk a produkciójukat elismerve koccintson egyet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában