Fiatal bárki lehet, de idős csak a legjava – hangzott a köszöntő

Szalai Árpádot, Rác­almás díszpolgárát, a Podmaniczky-díj tulajdonosát, a Városvédő és Szépítő Egyesület megálmodóját és megteremtőjét, korábbi önkormányzati képviselőt, alpolgármestert, múltkutatót sokan ismerik. Sokat tett lakóhelyéért, Rácalmásért és annak közösségéért. A közös munkával töltött éveket idézte fel a kilencvenedik születésnapja alkalmából tartott ünnepség köszöntőjében elsőként Schrick István polgármester. Visszaemlékezett a kezdetekre, amikor 1982-ben Árpád Rácalmásra költözött, és szívügye lett a sziget védetté nyilvánítása, azonnal elkezdett foglalkozni vele. Nosztalgiázva gondolt vissza a rendszerváltás éveire, és arra, milyen nagy utat tettek meg együtt a falu-, majd a városvédőkkel az 1994-es választások óta. Elismeréssel szólt a tökfesztiválról, amely Szalai Árpád nevéhez kötődött, és évek alatt országos hírnévre, fesztiváldíjra érdemesült, mellette az almavirág fesztivál is nagy siker, az általa megálmodott és megszervezett Raáb Ervin-művésztáborok pedig nemcsak eseményként öregbítették Rác­almás hírnevét, de köztéri alkotásaikkal jelentős értékkel is gazdagították a települést. Szervezte a faültetéseket, a város köztéri parkjainak szépítését, virágosítását, meghirdette a Virágos Rácalmásért versenyt. Szívügyének tekintette az értékek megóvását, a helyi épített és természeti kincsek védetté nyilvánítását, ezeket füzetekbe, kötetekbe rendezve mutatta be a helyieknek és az érdeklődő turistáknak, majd elkezdte egyre intenzívebben kutatni Rác­almás múltját, bújta a levéltárakat, beszélgetett emberekkel, ami szintén írásra ösztönözte, hogy megossza ismereteit, a feltárt anyagokat, történeteket másokkal is. 
– Mindeközben összekovácsolódott egy komoly, tettre kész csapat, egy közösség Árpád háta mögött, amelynek tagjait összefogta, irányította és motiválta őket, a városvédőket és a nyugdíjasokat nem egy vagy két évig, de évtizedeken keresztül. Sokat köszönhet nekik a település – mondta a polgármester. 
A Napfény Nyugdíjas Klub tagjai nevében Bánhegyesi Attiláné Marika köszöntötte Árpádot egyebek mellett azzal a szép gondolattal, hogy „fiatal bárki lehet, de idős csak a legjava”. Steiner Lajos, a Rác­almási Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke különleges ajándékkal kedveskedett a nagy elődnek: számozott emléklapot alapított az egyesület, és az elsőt Szalai Árpádnak, a másodikat pedig a feleségének, Ilikének adományozták ebből az alkalomból. Mert talán mondanunk sem kell, hogy mint minden sikeres férfi, úgy Árpád mellett is ott áll egy fantasztikus asszony, akire mindenben számíthat. 
Malomsokon született 1932-ben, ahol öt elemi iskolát járt, majd a Pápai Református Kollégiumba került, ott tanult az érettségiig, 1952-ig. A Veszprémi Vegyipari Egyetemre jelentkezett, a szerencséjének tudja be, hogy felvették, mert abban az időben az egyházi iskolai előmenetel hátránynak számított. A forradalom évében, 1957-ben kapta meg a vegyészmérnöki diplomáját. Munkát keresett, és mivel tudta, hogy a vasműben mindenkit felvesznek, jelentkezett és a kokszolóban helyezkedett el, művezető lett. Az irodája ablakából figyelte a papírgyár építését, nagyon vágyódott oda, és a gyár indulása előtt egy évvel át is ment a papírgyárba. A cellulózgyártás vonalára került, ahol a fiatal vegyészmérnök Szalai Árpád számára nagyon sikeres évek következtek. Technológiai újdonságnak számított ez a szalmacellulózgyár abban az időben, a finn és az angol építőkkel együtt kísérleteztek nagyon sok mindenben, és fejlesztették a gyártást folyamatosan. Ide jártak hozzájuk a szakemberek tanulni Egyiptomtól kezdve Kubáig nagyon sok országból, és ők is kiutaztak számos országba, így volt szerencséje megismerni a fél világot, hogy közüle különlegességet említsünk, Szíriát is. Árpád nagyon sokat publikált abban az időben, könyvben és szakmai folyóiratban egyaránt várták a tapasztalatokat összegző, tudásanyagot átadó írásait például a szalmacell-technológiáról, a gyártás során keletkezett szennyvízről, annak tisztításáról. Sok állami és helyi elismerést kapott annak idején.

Úgy érzem, teljesítettem, amit az élet rám osztott, megtettem a magamé
– Nyugodtan mentem nyugdíjba 1992-ben, mert teljesítettem, amit az élet rám osztott, megtettem a magamét. Öröm, hogy sokan látják és élvezik ténykedésem hasznát, eredményeit – mondta el Szalai Árpád a születésnapja alkalmából. Ilikével közösen büszke és boldog szülőként, nagyszülőként mesélnek lányukról, Gabiról és fiúkról, Balázsról, az öt unokájukról és a déd­unokájukról, akivel most, a születésnapján ajándékozta meg Árpádot az élet. További örömteli jubileumot is hozott számára ez az esztendő: most jelent meg a Rácalmást bemutató könyvsorozatának ötödik kötete, 65 éve kapta meg a diplomáját, 40 évvel ezelőtt költöztek ki Rácalmásra és 60 éve házasok Ilikével. 
A rengeteg szakmai tapasztalattal, széles körű vezetői ismeretekkel, energiával és tett­erővel teli ember nem pihent a korábbi babérjain, újakat kezdett gyűjteni nyugdíjazása után is. A természet szerelmese, a környezetvédelem elkötelezettje a lakóhelyére össz­pontosított. Az akkor még falusias, rácalmási környezetben a régi hobbiját egy egyedi minőséget kínáló vállalkozássá fejlesztette: létrehozta az akkor még különlegességnek számító faiskolát, a Zöldcentrumot. Tettre kész, rutinos vezetőként vette kézbe a dolgokat a kilencvenes években. Meg akarta mozgatni a helybelieket, hogy ne várjanak másra, tegyenek rendet maguk a portájuk körül! A falu szépítését, a rendet és a helyi értékeket fontosnak tartó embereket maga köré gyűjtve megalapította az egyesületet. Előbb csak a házak környékét csinosították ki, majd a közterületeket is... 
Így kezdődött. Nagyjából egy évtizede már csak a településtörténetre összpontosít. Feleségével naphosszat ülnek a számítógép előtt, böngészik az információkat, előfizetnek különféle keresőprogramokra, illetve kapcsolatban vannak egyházakkal is, amelyek támpontul vagy éppen adatokkal szolgálhatnak. „Ili biztat, együtt örül velem, hálás vagyok érte neki. Sokat segít nekünk Tóthné Méhes Györgyi családkutató és Kovács Györgyné Incike is.” 
– Mit érez, amikor rábukkan egy-egy újabb hírességre, vagy már ismert hírességről újabb adatra, történetre? – kérdeztük. 
– Elégedettséget érzek ilyenkor. Örülök annak, hogy nem volt hiábavaló az erőfeszítésünk, új leletre bukkantunk, és azért is örülök, mert tovább gyarapíthatom ezzel a helyiek ismereteit. Boldog lennék például, ha a helyi általános iskola tanárai, tanulói fel tudnák használni a könyveimet a történelemtanulmányok teljessé tételében. Öt évvel ezelőtt, 2017. március tizenötödikén például nagyon jó érzés volt, amikor az ünnepi dramaturgiai játék, az előadás a Márkus-kúria, mostani művelődési ház azon termében volt, amelyben Márkus élt és dolgozott annak idején. Az akkori 1848-as műsor előadása az én kutatómunkámra, a helytörténeti könyvemre épült. Közben a rendezvény részeként a művelődési ház egy másik termében az Emlékezzünk régiekre könyvemet dedikáltam. Páratlan élmény volt – mondja Szalai Árpád. 
A kilencvenedik születésnapja alkalmából bemutatott legújabb kötete hite szerint az utolsó a sorban. De nála soha nem lehet tudni... Egyszer csak újabb leletre bukkan, ami további keresésre ösztönzi, aztán az új ismereteket meg kell osztani másokkal. 
Reméljük, így lesz. Mert meggyőződése szerint az újabb és újabb feladatok, a tettek és a sikerélmények viszik előre az embert, adnak erőt és lendületet időskorában is. Éppen ezért még sok-sok tennivalót, ezekkel együtt járó örömöket, boldogságot és jó egészséget kívánunk! Isten éltesse, Árpi bácsi!