Célegyenes

Élénken él bennem az érettségi időszaka. Bár mindig szerettem alaposan felkészülni mindenre, az írásbeli feladatait nehezen lehetett előre megjósolni. Emlékszem, mennyire örültem Arany János versének – ami egyébként egy tragikus ballada volt –, engem mégis megnyugtatott Petőfi hűséges cimborájának jelenléte. Ezt meg is koronáztam egy jól sikerült nyilatkozattal az egyik helyi tévécsatornának, a nagy felszabadultság közepette sikerült néhány igen kínos megszólalást produkálni. 
A matekot már kevésbé élveztem, a végére a szédülés kerülgetett a sok képlettől. Azonban talpraesett matematikatanárunknak hála, aki hónapokon át külön beiktatott matekórákon gyógyítgatta osztályának sebzett számtantudását, az egyik legjobban sikerült érettségim lett a matematika. Ezt követően már csak néhány vizsga maradt hátra, és az írásbelik után nagyon megkönnyebbültem. Bár az igazi, az elkövetkező évek mámoros vizsgaidőszakait előrevetítő kampányszerű tanulás csak ezután jött, a szóbeli számonkérés valamiért mégis barátságosabbnak tűnt, ma pedig már kedves emlék ez a nehéz időszak. 
Biztos vagyok benne, hogy akik most élik át mindezt, erősebben, magabiztosabban kerülnek ki végül, s még ha nem is minden sikerül úgy, ahogy eltervezik, büszkék lehetnek magukra, hogy megcsinálták és helytálltak – ez már ugyanis a célegyenes! (A társlapjainkból rendszeresen jelentetünk meg írásokat. A szerző a Dunántúli Napló munkatársa.)