A disznóvágás jelentős családi, vagy akár gazdasági esemény

Adony - Egy disznóvágás jelentős családi, vagy akár gazdasági esemény is lehet. Egy pincelátogatás egy jó bormustrára, vagy valami hasonlóra is kerekedhet. Az adonyi csodálatos szőlőhegyen azon a napon, a gasztroprogramok nyomán, a hagyományoknak megfelelően igazán fejedelmi falatok születtek, amik kizárólag az odaérkezők ellátására szolgáltak. Ahogy telt az idő, egyre több pinceajtó nyílt ki, hogy a jó bort keresők meg is találják azokat. A kinevezett találkozási pontra talán csak én egyedül nem vittem a saját, kóstoltatásra szolgáló boraimat. Úgy tetszett, hogy a helyszínre jó kedélyű baráti társaság érkezett. 

Ha invitálnak, menni kell! 

Az odacsalogatásomban két hiteles ember mesterkedett. Elsőként Králl István, a helyi borlovagrend korábbi nagymestere húzta el előttem a mézesmadzagot. Márpedig az ő szava eddig is garancia volt mindenre. Amiről eddig mesélt nekem, kétség sem férhetett hozzá. Tőle Márton Attilához, az esemény házigazdájához vezetett az utam, akihez szintén komoly ismeretség köt. Most ezt mondta el: 

– Ez már a kilencedik hagyományőrző disznóvágás Adonyban. A mostani eseménynek a – szerencsére – sok barát miatt két helyszíne van, a Kenner Misi pincéje és az enyém. A társaságot a régi barátok, a helyi szőlősgazdák és a partnereink adták. A találkozás apropója a disznóvágás, amire nagy figyelmet fordítottunk. Hagyományosan Erdélyből szokott jönni egy régi barátunk, hogy felvegye a böllér szerepét és bemutassa a hagyományos szalmás perzselést. Sajnos a járvány miatt az idén ez nem valósult meg. A helyébe a szakmát szintén magas színvonalon művelő társunk, Jánvári István lépett. Ennélfogva abból a szempontból is hibátlanul zajlott le a mai napunk. Segítséggel is jól álltunk, hiszen a kezdetén három profi fogta és negyven­nyolcan szurkoltak nekik. Így aztán könnyű dolgunk volt. 

A gazda szerepe 

– Ilyenkor mindig kell legyen valaki, aki megmondja, hogy miből mennyi készüljön, és miként történjenek a dolgok. Ez az én szerepem volt. Bár kőművesmester vagyok, de már sok sikeres disznóvágást végigcsináltam, egy szezonban a legtöbb negyvenkettő volt, így a mai sem okozott semmiféle problémát – mondta Márton Attila. Hozzátéve: 

– A Faragó Pali bácsi-féle hagymás vérrel kezdtünk, majd egy csodálatos, ilyen alkalomra való gazdag húsleves, toroskáposzta, friss pecsenye, és a Leicht család kemencéjében sütött malaca következett. Fontos része a programunknak az alkalmi bormustra is, amihez a már említett barátaink pincéikkel adták a lehetőséget. Szíves vendéglátókként invitálták be magukhoz az odaérkezőket egy kis kóstolóra. Azt is megsúghatom, hogy igaz a hír: Adonyban nagyon finom kézműves pálinkákat készítenek, és a legfinomabbakat itt is meg lehetett kóstolni. 

– Ahol mi tanyáztunk, a völgyben, plusz nyolc fok volt és védettek voltunk a széltől, és bennünket erősítettek ezek a finom borok is, amik elfogyasztása után nincs az a szélvihar, ami innét kiverhetett volna bennünket! Nem bánkódtunk, hiszen a régi mondás most is érvényes volt: „Szomjas kocsmáros és éhes hentes nincs, s ha mégis, akkor megérdemli”! Nekünk mindenből bőségesen jutott, nem bánkódtunk! 

Tősgyökeres adonyiak 

Leicht István nagyon szerényen meghívott vendégként mutatta be magát, de mellette a családjával együtt az esemény támogatója is volt. 

– Az édesapámmal és az öcsémmel érkeztünk. Egy, a saját gazdaságunkból származó, huszonegy kilós, itt elkészített sült malaccal járultunk hozzá a mulatság sikeréhez. Mindenféle formában, grillen, kemencében, de kolbászhúsként is szerencsés alapanyagnak számít. A hasonló finomságainkkal soha, sehol sem volt probléma. Tradicionálisan, a déd- és nagyszüleink nyomán (akiktől átvettem a pincéjüket) mi is folytatjuk az adonyi boros hagyományokat. Azzal a termésünkkel, amit ad a Jóisten, minden évben meg vagyok elégedve. Egyszer a mennyiség, máskor a minőség miatt tudunk jó évről beszélni. A munkánk miatt mi csak délutánig mulathattunk, mert utána haza kellett mennünk az állatok etetésére. 

Leicht Ferenc, az édesapa jó előre szólt, hogy elég beszédes fajtának gondolja magát. Igazat mondott. Amennyiben a település helytörténetét akarnám papírra vetni, azt hiszem, hogy az elsők között őt is felkeresném. A legjobb pillanatban érkeztem, amikor a malac­sültet kikapta a kemencéből, hogy újabb praktikákkal tegye még kellemesebbé azt. 

– Azért kellettem hozzá, mert a mi gazdaságunkból származik, és az egyik záró műveletet, a sörrel, borral, fokhagymával való kezelést kellett elvégezni rajta. A sikerhez a kemencetulajdonossal kellett együttműködnünk, mert én ebben még soha semmit sem készítettem. 

– Közel ötven éve volt, hogy az akkori adonyi plébános, a Zoltán atya azt mondta, hogy a településünk hatszázötven éves, és a mi családunk neve már akkor szerepelt a feljegyzésekben. Annak idején a Koller, ma a Kossuth Lajos utcában, ahol a polgármesteri hivatal áll, ott volt az első lakásunk bejelentve. Én is itt, a Bocskai utcában születtem és éltem le az eddigi hatvanhat évemet. A tavalyi szívműtétem után is itt vagyok. Autószerelőként végeztem, abban a szakmában is dolgoztam Dunaújvárosban harminc évig. Tíz évig ott is laktunk, de hazahúzott a szívem. Már húsz éve mezőgazdasági munkát végzek itthon. Az édesapámat hamar elveszítettem, ezért a gazdálkodáshoz, és például a böllérkedéshez való tudást a nagyapámtól szereztem. Megtermeljük a növényt, felneveljük a jószágot és a vágást is magunknak végezzük el. Garantáltan biotermék a miénk. Az állományunk csüngőhasú malacokból áll, aminek a törzsállományát a fiam egy adósság kiegyenlítéseként kapta. Remek fajta, a kellemes fogyaszthatósága miatt mindenkinek jó szívvel ajánlom.