Képgalériával

2022.01.30. 11:38

Szalagavató ünnepséget tartott a Rudas

A Rudas Közgazdasági Technikum és Kollégium szombaton este tartotta meg szalagavató ünnepségét a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnokában. A hangulat remek volt, és természetesen telt ház.

Agárdy Csaba

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Szemenyei István igazgató, mint a korábbi években mindig, most is valami rendhagyó dologgal rukkolt ki beszéde előtt. Ezúttal Vers mindenkinekkel készült Diákom címmel. Azzal a megjegyzéssel, hogy Fluor Tomi dalszövege alapján írta egy XXI. századi ismeretlen dunaújvárosi igazgató.

 

Részlet a versből: 

„Nem lehet ma az utolsó nap,

Töriből még húsz tétel hátra van.

Veled mennek a stresszoldók,

Ó, diákom.

Emlékszel még, mikor kezdtük,

Mondd, gólyákból vének, hogy lettünk

Ugye visszatérünk a padokba 

Ó, diákom.. ó, diákom..

 

A beszédét pedig így kezdte a szalagavatón: „Szeretettel köszöntöm a megjelenteket az év legnagyobb ünnepén. Régi aforizmaként kering iskolánkban ez a megállapítás, amit három érv is alátámaszt: jobban várjuk, mint a karácsonyt, keményebben készülünk rá, mint az érettségire, többe kerül, mint egy lakodalom.”

 

Befejezésképpen pedig a lényegre hívta fel figyelmet: „A mai este a táncokról szól. Záró gondolataim is ide kanyarodnak. Sokféle táncot ismer a köznyelv. Menyasszony-, nyitó-, Palotás-, indián-... és sorolhatnám a végtelenségig. Az utolsó tánc értelmezését a Punnany Massiff együttes tette sajátossá. A ti táncaitok is összetettek lesznek ma este. Bizonyos értelemben elsők, hiszen sosem láthattunk ilyen koreográfiát tőletek, és mégis utolsók, mert magukban hordozzák az elválás fájdalmát. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy a pillanat hevében forró, mozdulatlan világ ajándékát együtt éljük át. A múlás martaléka bár figyelmet int, de itt ma a remény és jövő általatok diadalt arat. Mert tudjátok és tudjuk: a világ nem annyi, mint aminek látszik.”

 

Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy remek este volt, a műsor gerincét adó osztálytáncok, keringők között rendkívül színvonalas előadások is tarkították a programot. Befejezésképpen pedig jött az est fénypontja, a szalagtűzés, rengeteg édesanya, rokon, barát könnyeinek áradata – no, meg a látványos konfettieső - közepette.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában