Elmúlás…

Az, hogy ki van jelölve, mikor kell a halottainkra emlékezni, mikor kell a temetőbe menni, meghatódni, én nem eszerint élek. Minden „sír mellett állás” helyett éppen úgy meg tudok rendülni otthon is, ha egyszerűen csak emlékezem, visszagondolok dolgokra – mondta el nekem közel négy éve Koltai Róbert egy vele készített interjúban. Ha belegondolok, milyen igaza is van a művész úrnak.

Singer Magdolna író, mentálhigiénés szakember gondolatai e témában nagyon tanulságosak.

Az élet állandó változás, az első pillanattól kéz a kézben jár az elmúlással

„Miért akarja mindenki visszaforgatni az idő kerekét?” – olvasom. „Miért olyan nehéz szembenézni a mulandósággal? Mit tegyünk, ha veszteség ért minket, és hogyan lehetséges azok után még teljesebb életet élni? Hogyan lehet szépen öregedni, szépen válni és szépen elmenni? Kérdések, amelyekkel előbb-utóbb mindenki kénytelen szembesülni. Az elmúlás és az elengedés témája kapcsán jellemzően a halálra, a veszteség fájdalmára, valami sötét és szomorú dologra asszociálunk. Úgy vagyunk vele, hogy erről az egészről jobb nem is beszélni, egyszerűbb nem gondolni rá. Pedig, ha vennénk a bátorságot, és közelebb engednénk magunkhoz a veszteségeink – így a halál mellett a válás, az öregedés, a meg nem valósult álmaink – nyomán keletkező nehéz érzéseket, rengeteg derűre, a megküzdésből kinyerhető erőre, az újrakezdés lehetőségére bukkannánk. Az élet – ugyanis – állandó változás, és az első pillanattól kéz a kézben jár az elmúlással.”

Most, hogy emlékezünk, gyertyát gyújtunk elhunyt szeretteinkért, gondoljunk erre is!