Ültettem fát, erdőnyit – vallja Annamária

– Sok munkahelye volt?

- Egy kezemen meg tudom számolni. Van közöttük egy különleges is, mivel akkor úgy éreztem, hogy „világgá kell mennem”, aztán persze visszatértem erre a pályára. Tizennégy évesen találtam meg magamnak ezt a hivatást.

– Különleges képességek birtokában van?

– Kívülről nézve is egy gyönyörű világ az óvodai, de egy felbolydult méhkassá is válhat! Az biztos, hogy nem egyszerű kordában tartani a gyerekeket. A pályatársaimmal együtt nekünk hátul is kell lenni szemünknek, és persze a falon is át kell „látnunk”, hogy például a mosdóban mit csinálnak a gyerekek?! Vissza kell őket vezetni a nyugalmi állapotba, ha esetleg arra van szükség, és persze segíteni kell őket a tapasztalatok útján megszerezhető tanulásban. Az óvodásnak ez a legszebb ajándéka, hogy nagyon sok új dolgot próbálhat ki – mesélte mosolyogva.

– A családok tagjává válnak?

– Sok olyan dolgot kell pótolnunk, ami otthon kimaradt a gyermek neveléséből, vagy a vele való foglalkozásból. Mivel a gyermek sok mindent elkotyog, amit a családja semmiképp sem szeretne, ezért nekünk diszkrétnek kell lennünk, de azok a kis információk a támaszaink is lehetnek, hiszen azokból is láthatjuk, hogy mire kell az esetükben még jobban odafigyelnünk. A diszkréciót csak a bajok megjelenése oldja fel, amikor látom, hogy szükséges a külső segítség egy-egy probléma megoldásához.

– Amíg a gyermek itt van velem, addig én vagyok az anyukája, aki a konfliktusait és a nehézségeit segíti megoldani. El kell ismernem, meg kell dicsérjem és jutalmaznom, amikor önmagához képest jól teljesített.

– Együttműködnek a családok?

– Hála istennek, sok szép példa van rá. Többségükben meghallgatják és felhasználják azokat az információkat és tanácsokat, amikkel hozzájuk fordulunk. Persze bezárkózással is találkozunk, ha nem azt mondjuk, amit tőlünk vártak a szülők.

– Az étkezési szokások?

– Nehéz kérdés, hiszen a kicsiknél az első napokban kiderülhet, hogy nem eszik a gyerek. Aztán rájövünk, hogy nem tud! Ilyenkor nem fogjuk meg, de irányítjuk a kezét, hogy be tudja gyakorolni. Máskor előfordul, hogy nem ismeri az ételeket, és azért nem eszik belőle. Ilyenkor azt akarjuk elérni, hogy megkóstoltassuk vele. Ez a cél, hogy ne ránézésre, hanem az íze szerint döntse el, hogy fogyaszt-e belőle. Sokféle játékos praktikát alkalmazunk a siker eléréséhez.

– Gyakran dicsér?

– Jól álltam vele. Jó szívvel adtam belőle, amikor megérdemelték, mert tudom, hogy az szárnyakat ad nekik. Felejtsük el, hogy „jó vagy ­rossz gyerek vagy”! Ezekkel a kategóriákkal nem lenne szabad élni. Amikor az egyik kislány megtanulta a cipőjét bekötni, nem azt mondtam neki, hogy „jaj, de ügyes vagy!”, hanem azt, hogy nagyon jól begyakoroltad! Mindig az adott dolgot kell konkrétan megfogni és nem általánosságban dicsérgetni.

– A kérem, az egy varázsszó?

– Ugye tudjuk, hogy vannak akaratos kisgyerekek a családokban, akik nálunk is azok lesznek. Sokat küzdünk azért, hogy a követelő szavak helyett, mindannyiunk örömére a „kérem”-mel éljünk, hiszen ezt hallva a másik gyermek is oda fogja adni azt a tárgyat, amivel ő is szeretne játszani. Felnőttkorban is szükség lenne erre a szóhasználatra…

– További tervek?

– Gyógypedagógus is vagyok, és ha szükség lesz erre a tudásomra itt vagy máshol, akkor arra a feladatra még szívesen vállalkoznék. Mellette a házunk környékén is bőven várnak rám feladatok, például szép virágokat szeretnék ültetni és a kertet is rendezgetném!

– Nagyon sok mindent csináltam a pályán eltöltött negyven évem alatt, nem hiszem, hogy szomorúnak kellene lennem ezért, mert véget ért ez a fejezet. Ez a mondás jut az eszembe róla: „Ültettem fát, egy erdőnyit”. Huszonhárom éves itteni tevékenység nyomán eredményes munkát zárhatok le.