I. László, a magyar történelem egyik legnagyobb uralkodója

Szent László kultuszát a másik lovagkirály, III. Béla teremtette meg. A nép sokáig azt hitte, hogy a szent király „kijön” a sírjából, ha nagy veszély fenyegeti a magyarokat, majd győzelemre segíti népét. Nevéhez rengeteg legenda is kötődik, egy biztos: a középkori Magyar Királyság stabilitását ő teremtette meg. 18 évnyi uralkodása során kiemelkedőt alkotott a törvényhozás, az egyházszervezés, valamint a hadászat terén is.

A korabeli források szerint Szent László nagyon erős és hatalmas termetű volt, nagy testi erejét élete végéig megőrizte. A harcban való jártassága, a csatákban mutatott személyes bátorsága következtében fokozatosan vált népszerűvé. Kiemelkedő fizikai adottságai miatt Isten atlétájának is hívták. László hű volt az egyházhoz, de a pápaságnak nem volt hajlandó engedményeket tenni. Uralkodása alatt történtek meg az első magyar szentté avatások (nemrég foglalkoztunk Szent Gellért püspökkel) eseményei is. Őt magát 1192-ben avatták szentté. Nevéhez fűződik még a magántulajdon sérthetetlensége, valamint Horvátország elfoglalása is.

Száműzetésben született

Családja lengyelországi száműzetésének idején született 1046. június 27-én, a későbbi I. Béla király és Richeza lengyel hercegnő második gyermekeként. András magyar király trónra lépése után tértek haza Magyarországra, de fiatalkori évei a folyamatos hatalmi harcok körében teltek el. Apjával és testvérével együtt eleinte elismerték Andrásnak és fiának, Salamonnak a koronára való jogát, de később mégis apja pártjára áll a trónviszály során. Apja, I. Béla király rövid uralkodás után elhunyt, Salamon komoly német erősítéssel visszatért az országba, így Lászlónak, valamint testvérének, Gézának ismét Lengyelországba kellett menekülniük. II. Boleszláv lengyel király segítségével végül is kompromisszumot kötöttek Salamonnal, aki az ország egyharmadának irányítását átadta a testvéreknek, akik több alkalommal is segítséget nyújtottak a királynak a kunok, besenyők és a bizánciak ellen folytatott harcok során.

Akkor született meg Lászlóról az első legenda is, amikor a Kerlés (falu Erdélyben) melletti ütközetben legyőzte a magyar leányt elrabló kun vitézt. Unokaöccse, Salamon azonban folyamatosan féltékeny volt a testvérekre, főleg Lászlóra, majd tanácsadói befolyásának engedve László és Géza életére tört, ami újabb belharcokhoz vezetett. I. Béla fiai sereget toboroztak, majd a mogyoródi csatában legyőzték Salamon király hadseregét, aki a vesztes küzdelem után elmenekült az országból. Ezt követően a trónra Géza került, de korai halála miatt mindössze három évig uralkodhatott. Géza halálát követően VII. Gergely pápa és az ország főnemesei javaslatára 1077-ben Lászlót koronázták meg Magyarország királyává. A krónikák szerint László egyáltalán nem vágyott a trónra, csak hosszas rábeszélés után fogadta el a koronát.

László, mint magyar király

Uralkodása kezdetét unokaöccse, Salamon ellen folytatott harca jellemezte, akit apósa, IV. Henrik német-római császár támogatott. Salamon a segítségért felajánlotta hűbérül Magyarországot a császárnak, aki ettől fogva állandó veszélyt jelentett Lászlóra és országára nézve. A magyar uralkodó 1078-ban feleségül vette IV. Henrik ellenlábasának, Rajnai Rudolf sváb herceg és Savoyai Adelhaid leányát, Rajnai Adelhaidot. A házasságból három leánygyermek született, közülük csak II. János bizánci császár későbbi feleségéről, Piroskáról tudunk. Őt később Bizáncban szentté avatták.

Salamon halála után László végre rendezhette sorait, így egy önálló bel- és külpolitikát kezdett kiépíteni. A sorozatos belviszályok után Lászlónak helyre kellett állítania a közbiztonságot, a rablást csonkítással vagy halállal büntette. Három törvénykönyvet is megalkotott, amelyek a keresztény vallás helyzetének megszilárdítására, valamint a magántulajdon védelmére törekedtek. Ebben a törvénykönyvben szerepelt első ízben a nemes (nobilis) kifejezés, továbbá I. László foglalkozott a királyi sómonopóliummal is. Az egyházat érintő törvények szabályozták a tized szedését, rendelkeztek a külföldről érkező klerikusokról (egyházi rendbe tartozó pap vagy katolikus papnövendék), továbbá az ünnepekről és a zsidók, valamint az iszlám hitűek helyzetéről is. I. László tehát már országlása elején a törvényhozás révén megszilárdította a trónját, helyreállította az ország belső rendjét. A nádort a király általános helyettesévé, valamint az udvari pecsét őrzőjévé tette, ő volt az a személy, aki az uralkodó helyett és nevében bíráskodhatott. Ezzel megkezdődött a magyar bíráskodás szerkezeti rendszerének kiépítése. A törvény ismerte a kollektív büntetést, a tolvaj 10 évesnél idősebb gyermekeit szolgaságra vetették. Az egyházi rendű tolvaj büntetése viszont kisebb volt, mint egy világié.

1091-ben elfoglalta Dalmácia és Horvátország legnagyobb részét, ami a középkori Magyar Királyság terjeszkedésének kezdetét jelentette, ezért viszont megromlott a kapcsolata a Szentszékkel, mert a pápai állam a horvát területeket sajátjának tekintette. Keleten győztes hadjáratot indított a kunok és a besenyők ellen, így a keleti határokat sikerült kellőképpen megerősítenie.

A keresztény hit valódi védelmezője volt

Szent László több eredménytelen hadjáratot indított Bizánc ellen, egy keresztes háború elindításán is gondolkodott, hogy az arab kézbe került Jeruzsálemet és a Jézus által lakott Szentföldet visszaszerezzék a keresztényeknek, de ezt a tervét nem valósíthatta meg. Uralkodása során egyszerre lépett fel a keresztény hit, valamint a szuverén Magyarország védelmezőjeként is. A görögkeleti egyház visszaszorítása érdekében megalapította a zágrábi püspökséget, a kalocsai érsekség központját pedig Bácsba (ma városka a Vajdaságban) helyezte át. Több szent helyet is alapított országszerte, a leghíresebb közöttük a Berettyó melletti szent jobb. Az ő bőséges adományainak köszönhető a középkori magyar egyház gazdagsága és anyagi jóléte. Nagyvonalú bőkezűsége, későbbi népszerűségének egyik fő forrása lett a papság körében.

A legendák kegyes lovagkirályként mutatják be, így nagyon népszerű volt a maga korában, ezért Magyarországon, de a környező országokban is sok templomnak ő a védőszentje. Védte az egyház vagyonát, rendeletet hozott a lerombolt vagy elpusztult templomok újjáépítéséről és felszereléséről, valamint erélyesen fellépett a pogány áldozás és istenek imádása ellen.

Szent Lászlótól tízféle pénzveret maradt fenn, ez azt bizonyítja, hogy úgy kétévenként bocsátott ki új pénzt, az érmék mindegyikén a szent király látható koronával a fején.

Az 1054-ben bekövetkezett nagy egyházszakadás érzékenyen érintette az akkori trónviszályok korát élő Magyarországot, de László ügyes diplomáciájának köszönhetően a keresztény egyházban végbement változások nem érintették különösebben a magyar történéseket. I. László elődjéhez, Szent Istvánhoz hasonlóan az egész magyar egyház vezetőjének tekintette magát.

Mindössze 18 évig uralkodott

Az időközben kitört cseh trónviszály arra késztette, hogy rokona és szövetségese, Ottó herceg fiának, Konrád morva herceg pártján hadba induljon Csehország fejedelme ellen. Morvaországba (történelmi régió a mai Csehország keleti részén) érve, viszont súlyosan megbetegedett. A krónikások szerint itt összehívta főembereit, és utódjának Álmos herceget, testvérének, Gézának a fiát jelölte ki, ennek ellenére egy újabb testvérháborút követően Szent Lászlót nem Álmos, hanem bátyja, Könyves Kálmán követte a magyar trónon.

A nagy király 1095. július 29-én az akkori cseh–magyar határ közelében hunyt el. Először Somogyváron, majd 1113 körül Nagyváradon helyezték végső nyugalomra, sírja később zarándokhely lett.

A későbbi nagy magyar királyok, mint Károly Róbert, valamint fia, Nagy Lajos és Luxemburgi Zsigmond is Szent Lászlót tekintették példaképüknek, többször is ellátogattak sírjához, sőt Luxemburgi Zsigmond meghagyta, hogy halála után László mellé temessék el.

A lovagkirály egy eszménykép lett, személyisége pedig mindörökre összefonódik a magyar nemzettel.

A cikk írásához felhasznált irodalom

– http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1046_junius_27_szent_laszlo_kiraly_szuletese/.

– Glatz Ferenc: A keresztény királyság 1000-1241. Budapest: Officina Nova – Magyar Könyvklub (1995).

– https://archiv.katolikus.hu/szentek/0627-92.html.

– Új magyar lexikon IV. (K–Me). Szerk. Berei Andor és 11 tagú szerk. bizottsága, Budapest, Akadémiai, 1961.

– Dümmerth Dezső: Az új Fehérvár, Szent László király és az Árpád-házi királyeszme továbbfejlődése. Budapest, Panoráma Kiadó, (1977).

– Györffy György: László király emlékezete. Magyar Helikon.

– Romsics Ignác: Magyarország története. Budapest: Kossuth, 2017.