Csak azért is jó kis fesztivál lett belőle

Az emlékek leírásánál nem követünk semmiféle rangsort, hiszen a fellépők hasonló szép reményekkel – a hosszú pihenő színpadi rozsdáit leverni, a közönséget kiszolgálni, a rajongásukban megfürödni – érkeztek. A tapasztalatok szerint elégedetten távozhattak, a kiválóan megszervezett, békés eseménysorozatról. Reméljük, hogy a metálban és az extrém koncertekben járatos, vagy legalábbis toleráns olvasóink a megemlegetettek között sok kedvencet találnak!

A megjelenésük alapján a legdrágább fesztiválok VIP részlegében is szívesen látták volna őket, pedig a Metal Factoryn találkoztunk. A világ legtermészetesebb módján, szemmel láthatóan jól érezték magukat a Hideghengermű színpadhoz közeli teraszon. Az igazi kellemes meglepetésre már a beszélgetés közben került sor.

Varga Csillától ezt hallottuk:

– A fiamat szeretném látni, aki a Tales of Evening basszusgitárosként fog fellépni a Covid utáni első koncertjükön. Nincsenek vele szemben különleges elvárásaim, de azért szurkolok, hogy tökéletesen tudjon teljesíteni. Szeretem a zenéjüket. A környezet is kedvemre való, mert szép helyen van a fesztivál. Nagyon féltem eljönni, de a fiam viccesen, de azért egy-két abszurd eset lehetőségével felkészített. Úgy jöttem, hogy majd csak valahogy kibírom, de hamar kiderült, hogy jó világ van itt. Szerencsére semmi baj sincs ezzel a közönséggel. Jó dolog ez a rendezvény.

Patkós Csaba mások mellett a Ferencváros ’92-ben bajnokcsapatának is a tagja volt, máig remek sportos külsővel dicsekedhet. A fesztiválon is otthonosan mozgott.

– Szívesen jöttem, mert szeretem az ilyen koncerteket, és azokat az embereket is, akik eljöttek, hogy jól érezzék magukat. Az, hogy mi másként öltöztünk, mint a többség, csak a külsőség. Úriemberekkel vagyok körülvéve. Az ide érkező gyerekeknek a sport mellett ez is egy jó lehetőség, hogy el tudják fogadni egymást, és megtanuljanak barátsággal viselkedni a többiekkel. A zenekarok pedig mutassák meg a teljesítményüket, igyekezzenek a lehető legjobbak lenni! Tudod mit vártam a közönségtől? Jó hangulatot, őrjöngést és a táncolást. Szó szerint egy jó bulit. Minden pontosan úgy működik!

Innistrad

A soproni csapat ezt mesélte az első benyomásairól.

– Szerintem teljesen bejött. Apróbb hibáktól eltekintve jól ment a dolog. A közönség a második-harmadik számtól a várható létszámban megérkezett, és jól reagálta le a koncertet. A reakcióik és a visszajelzéseik is megfelelőek voltak. Úgy érezzük, hogy nyolc hónap kihagyás után, jó színpadon, príma hangosítás mellett egy jó fesztiválon, ez egy kiváló visszatérés volt.

– Nálunk ne keresd a zenekarvezetőt, mert nincs olyan pozíció. Egyenrangúak vagyunk, egy baráti társaságként működünk. A súlyosabb dolgokat is megbeszéljük. A rangidős a bőgősünk.

– Dobosként nekem kéne begyorsítani a közönséget, de az elmúlt időszakban komoly tragédiák érték a családomat, ezért nem volt egyszerű a feladat. Igyekeztem minél jobban odatenni magamat, úgy érzem, hogy sikerült. Bennünket gyakran hívnak másik zenekarokba is, de én ezen komolyabban el sem gondolkodtam, nem vállalok ilyesmit, itt maradok a barátaimmal.

– Nagy menet volt – mondta gitáros –, a kihagyásnak sokféle hatása van, például a második számnál begörcsölt a kezem, ami aztán növelte az izgalmakat. A hajrázást újból meg kell szokjuk, de óriási élmény volt, végre egy koncert. És a közönség szuper! Amikor megvan velük a „kémia”, a köztes mosolyok, nem lehet hiba a buliban. Elindult a Metál Világ, másra nincs is szükség. Nem aludtuk át a pandémiás időszakot, így az ötös bandával együtt próbáltunk (nem állhatunk le, hogy mindent elfelejtsünk) és stúdióztunk is. Három új dallal jöttünk erre a fesztiválra. Úgy szólaltak meg, ahogy szerettük volna, és a közönség reakciója is nagyon rendben volt. Sokan már ismerték, és nekünk ez a legjobb visszajelzés volt. A stílusunkat thrash metálnak mondanám, ami ugyan egy hatalmas paletta, de maradjunk annál. Ez ugye nem egy populáris műfaj, ezért nagyon szűkösek a fellépési lehetőségeink, de tudtuk, együtt élünk vele. A rajongóink lelkesek és hűségesek, és az kárpótol bennünket. A helyszín teljesen rendben van. A szervezőkkel nagyon jó a kapcsolat, a fogadtatás, a színpadtechnika és a segítők is azok voltak. Öt éve jártam itt utoljára, most nagyon szerettünk volna a Metal Factoryn játszani, mert ez a fesztivál, csak a mi műfajunkról szól. Jövőre is ezt választanánk.

New Friend Request

A jó kiállású csapat már a látványával is elkényeztetheti a rajongó lányokat. Ez az interjú sem volt egy sima ügy, néha mindenki egyszerre mondta jó humorral a magáét, persze követhetetlenül, randonban.

– Hogy honnét jöttünk? Mondjuk úgy, hogy Pest megyéből. Jó barátság köt össze bennünket, és folyamatosan tudunk együtt dolgozni. Az igazi nyári formánk még nem állt össze, de keményen dolgozunk, hogy ha lehetőségünk nyílik rá, jó produkcióval léphessünk fel.

– Egy normális, vírusmentes időszakban egy rendszeresen, egész évben turnézó zenekar vagyunk, évente ötven bulival számolhatunk.

– Elégedett vagyok, mert amikor összeálltunk, ez volt a célunk, hogy egyszer csak, ahogy most történik, itt állhassunk és elmondhassuk, fő műsoridőben a nagyszínpadon játszottunk. Szerencsére a zenekarban van annyi ambíció, hogy ezt nem a végállomásnak tekintjük, hanem szeretnénk tovább haladni fölfelé. Komoly célokat tűzünk magunk elé, és azért dolgozunk, hogy megvalósítsuk azokat, aztán majd jönnek az újak. Nálunk nincs olyan, hogy végső határ.

– A dalszerzés egy kicsit kollektív munka, de főleg Tomi hozza az ötleteket. Nézz rá, a szeme sem áll jól, abból látszik, hogy miben mesterkedik. Gyanúsan könnyen születnek az új nótáink.

– A saját hangszeremen írom meg azokat, digitális kottára, amit a Zoli és a többiek is megkapnak. Ez egy élvezetes munka. A szövegünkben a saját életünkből vett tapasztalatokat, őszinte gondolatokat mondunk el. Ezt is értékeli a közönségünk és közel húz bennünket egymáshoz.

– Én a dobos vagyok, akit persze igyekeznek elnyomni – mondja nevetve –, de nem hagyom magamat. A dalok születésénél szerencsére szabad a pálya. A legnagyobb tempónk a 190-es. Jó hangulatban érkeztem, mert ide mindig jó visszajönni. Az, hogy most a nagyszínpadon kaptunk lehetőséget, egy kis izgalomra adott okot, de amint láthattad, alaposan felkészültünk.

– Öt éve vagyok a zenekarban. Mi egy modern metal vonalat képviselünk. A hörgéstől az ordibáláson át a dallamos betétekig mindenféle alkotóelem megtalálható benne. Nagyon jó a komfortom a zenekarral. Ezer évnek tűnik, amióta a bandával vagyok és, ha jól számolom, van is annyi. A basszeros vagyok, sok méllyel, csak a csattogás a stílusjegyem. A helyszín? Imádjuk.

Perfect Symmetry

Egy jó banda Pécsről. A jókedvű diskurzusunkat csupán a zenekar frontlányának a hiánya árnyékolta be – az interjú idejére egyszerűen felszívódott!

– Túl vagyunk a koncerten – mondja Kusinka Tamás (gitárok) –, egy kicsit meleg volt ugyan, de jól éreztük magunkat. Bár már volt egy fesztiválunk Szigetváron, de örültünk annak, hogy újból a színpadon lehettünk. Körülbelül azt kaptuk, amit vártunk. A kilencvenes évek derekán mi progresszív metálosnak neveztünk magunkat, és ez talán még mindig így van.

– Én egy „új gyerek” vagyok a bandában – csatlakozik Révész György (gitár) –, mert még csak két éve játszom velük. Régóta ismertem őket, nem okozott gondot a beilleszkedésem.

Valentai Attila, a zenekar dobosa a szakma kritériumainak megfelelően a játékán túl arról is híres, hogy 50 méteren belül, háttal is levágja, ha valamilyen különleges külsejű személy érkezik…

– Elég szolid tempóban nyomjuk, úgy 120 és 160-as bpm között játsszuk a dalainkat. Elég sok számunk van feszes tempóban is. Nem szeretnénk monoton végigszáguldani a koncerteket. A main jól éreztem magamat, mert a technika és a személyzet is nagyon korrekt volt. A hőmérséklet olyan +35 fokos lehetett, ráadásul a ventilátorom rossz irányba dolgozott, ezért jól bemelegedtem. Őszintén szólva a vírus előtt kicsit már untam ezt az underground életet, a kis létszámú közönséget, azt, hogy nincsenek roadok és magadnak pakolsz. Most, hogy túl vagyunk ezen a szörnyűségen, úgy érzem, hogy mégiscsak jó ezt csinálni.

Közbe- és felkiabálással mondják random-módra:

– Többen is vagyunk dalszerzők ebben a zenekarban. Elhozza az ötletét, a többiek pedig feldíszítik a maguk módján. Közös munkából születik. Ennyi.

– Amennyiben nem jön újabb hullám, megyünk tovább. Már 25 évesek vagyunk, de fölfelé tartunk és tesszük a dolgunkat. A zenekari evolúciónk változatlanul tart. Nem a világot akarjuk meghódítani, mert ha túl magasra rakjuk a lécet, akkor nagyot csalódhatsz. Mindegyikünknek megvan a maga élete, a munkája, de összetartozunk és szeretjük egymást. Ez a muzsikálás a ráadás, az életünk sója.

Dying Wish

Jöttek, láttak, győztek. Az interjúzást nem erőltették túl, hiszen Ács Sándor egymagában képviselte a bandát. Megbízhatóan és vagányul.

– A koncert után vagyunk, nem vertek meg, jól sikerült. Vidéki zenekar vagyunk, bírjuk a megpróbáltatásokat. Egy hullámhosszon vagyunk mind az öten. A stílusunkat régen melodikus, modern death metal. Korábban sok északi ízt raktunk a dalainkba, az utolsó két magyarul íródott lemezünk viszont letisztultabb, és a tempója is lassabb. Talán egy kicsit modernebbnek mondható. Dömötör Balázs az egyik énekesünk, nagyon jó, elgondolkodtató és kritikus szövegeket is ír. A fölállásunk: két gitár, bőgő, szinti és dob. A billentyűs hangszeresekkel nem egyszerű az élet, ezért az ő játékuk a gépről szólal meg. Mellettük négy énekes áll a színpadon, abból kettő hörög, kettő pedig énekel. Ezek miatt egy nagyon fegyelmezett munkát kell végeznünk a siker érdekében. A Covid miatt nem tudtunk és mertünk tervezni, pedig az idén huszonöt éves a zenekarunk, és húszéves a Neverending Road című lemezünk. Ezért ezt az évet az ünneplésre tettük föl. A lemezt megjelentetjük vinyl hordozón, hozzá pólókat készíttetünk, a Hammer kiadja ezt az első két demónkkal együtt. Szóval van mit csinálnunk, de túl sok energiát nem fektettünk egy tíz-húsz emlékkoncert leszervezésébe, amit majd a vírus keresztülhúzhat. Lesz még néhány fellépésünk, amelyeken ezt az évfordulót megünnepeljük, méghozzá úgy, hogy felkértük az akkori tagságot (az eredeti fölállásból már csak ketten vagyunk a színpadon), akik máris próbálnak, és velük együtt mutatjuk be a dalokat.

– Van még öt év bennetek?

– Úgy érzem, hogy igen, mert energikus a zenekar és jól állunk új ötletekkel is. Az idei év a jubileum jegyében telik, a következő (reméljük, hogy rendben telhet) pedig már az új zenei anyag bemutatásával.

– Lemész a közönséggel dumálni egyet?

– Hogyne tenném, még egy sört is megiszunk velük! A magyar heavy metal rockzenei műfajban nemigen vannak olyan nagy királyok, akikre vigyázni kéne a közönség miatt.

Csók és könny

Egy jófajta punk, rock banda Ambrózi György ajálásával:

– A Covid óta ez volt ez első koncertünk. És most óriási lendülettel beleálltunk az új sorozatunkba. Kellemes volt. Jó a színpad és a hangosítás is. A fesztivállátogatók kevesebben vannak, mint két éve, de partnerek voltak a kitűnő hangulat létrehozásában. Amikor veszik a lapot, értik a humort és bedobják magukat, akkor lesz ilyen a koncert, mint ma. Van összehasonlítási lehetőségünk, hiszen a zenekart a basszusgitárossal 2003-ban alakítottuk. Jó kezdés után egy kicsit belassultunk, aztán úgy két-három éve azt mondtuk, hogy álljunk bele rendesen. Meg is történt, de akkor meg jött a Covid. Mondhatjuk, hogy most újra kezdtük. Ez a produkció főleg magyarlakta területeken lehet sikeres, bár Angliában is játszottunk már. Külföldi meghívást is bevállalnánk, de nekünk főleg a szövegcentrikus dalaink miatt ez marad a fő irány. (Bár egy fordítóprogram segítségével női hanggal a román nyelvű verzió is elkészült, de mégiscsak az eredeti lesz az igazi!) A Tonyóval mi vagyunk a banda szerzőpárosa. Most nekiálltunk az új daloknak, megfogunk újulni. Mi ezt a dolgot életformaszerűen csináljuk, ezért több zenekarban is szerepet vállalunk. Nem a zenélésből élünk. Ezzel a rétegzenével Magyarországon nem lehetnek vérmes anyagi reményeink. Ahhoz, hogy közülünk valaki befuthasson, nagyon le kell butítania a produkcióját, amire példákat is találhatunk. Az első lemezeiken még találhatunk értékeket, de amikor szélesebb réteghez akar eljutni valaki, akkor az említett dologhoz kell nyúlnia, mert akkor lesz belőle fogyasztható tömegcikk. A Metal Factory egy jó kis fesztivál, az itteni dolgok közül semmibe sem tudnék belekötni. Mondhatnám, hogy legyen olcsóbb a sör, de az nyilván nem lehetséges. Számomra ez az év legjobb fesztiválja. Megmaradtak a régi értékeknél, nem rakták teli reklám transzparensekkel, hanem minden a közönségről és a zenekarokról szól.

Zsiros Robi mintha egy kosztümös kalandfilmből lépett volna elő:

– Én a gitár mögött állok, amit a próbákra és a koncertekre kapok kölcsön. Ehhez vannak még a pengetőim és a két kábelem. Otthon a gyakorlásra van egy akusztikus gitárom. Ennyi a fölszerelésem. Büszke vagyok rá. A mai délutánom is sikeres volt, de nem szeretnék főállású zenész lenni. A bizonytalan megélhetés miatt nehéz döntés lehet. Akkor már több zenekarral, több lábon kell állni. Most például nekem ez a csapatom, és nem megyek el máshová.

– Már nagyon hosszú ideje pengetem a basszusgitáromat, de most úgy érzem, hogy újra nagy kedvem lett hozzá – tette hozzá Dobos Gergő.

Phrenia

A Vajdaságból, Zentáról és Adáról érkeztek. A pandémia korszakát gyakorlással töltötték, és zeneileg megerősödve jöttek ki belőle. Ez a banda is sikerrel lépett föl a színpadon, és utána az interjúban már minden határt túllépve sziporkáztak. Az nem biztos, hogy a legkomolyabb formájukat hozták, de jókedvűek voltak és ők is randomban szólaltak meg.

– Ritkaság vagy a hangszereddel ebben a műfajban. Hogy-hogy bemerészkedtél?

– Nem volt egyszerű. Megálltam a bejáratnál, megmondtam, hogy a billentyű a hangszerem, mire ők: „nem jöhetsz be”! Aztán addig kérleltem őket, amíg végre nehezen, de rábólintottak. Nem húzom túl a lehetőségeimet, ezért egyelőre hagyják, hogy maradjak.

– Látod, ilyen egy harcos dobos kéz! Nagyon benne voltam, majd bele pusztultam a tempóba. És még a dobverőket is összecseréltem, a balkezeset vettem a jobba. Kész szerencse, hogy túléltem. A tempónk 100 és 170 közötti, de erre magabiztosan sietek. A többiek szerint, ahogy belendülök, a teljesítményem exponenciálisan emelkedik.

– A dalszövegeket a Szabi és a Peti írja, a zenét a Juliánnal, mi ketten. Úgy néz ki, hogy a közönségünk nem lázad miatta. Bírják. Nálunk mindenki azt csinálja, ami a legjobban megy neki. Van, aki a pénzügyeket kezeli. A titka, hogy már az oviban is a pénztárca volt a jele. Ettől mélyebb titkokat nem árulhatunk el a pénzcsinálásunkról.

– A zenekar első időszakában pop dalokat alakítottunk át metállá, amit aztán meguntunk, utána jöttek a saját szerzeményeink. A mai stílusunkat modern elektromos rocknak, vagy metalnak nevezhetjük. Attól modern, hogy mások mai stílusából is áthozunk zenei elemeket a sajátunkba. Ahogy kész egy új dal, már ki is toljuk a netre.

– Egy új album első bulija a legnehezebb, mert akkor minden olyan megtörténik, aminek nem kéne. Ezzel együtt hangulatra jó volt, de teljesítményre még nem volt igazi ez a mai. Legközelebb az is rendben lesz.

– A gyakorlások és a próbák az összes szabadidőnket fölemésztik, de nem bánjuk. ez az életünk. Az első zenei műfaj, ami megfogott bennünket, a heavy metal volt. Persze nekünk is van saját kakukktojásunk, neki még a tánczene is bejött. Eleinte.

– Szinte szürreális most ez a fesztivál, hogy ennyi idő után újból létezik, és a sok ember jókedvűen szabadon járkálhat koncertről koncertre.

– Azt mondják, hogy nálatok minden spájzban remek pálinkákat találni!

– Erre fogadhatsz, és nyerni fogsz, de vigyázz, mert sokkal erősebbek, mint az itteniek! És mifelénk főzni is mindenki nagyon tud. Gyere el, és nem bánod meg! Itt is jó helyünk van, szeretettel jöttünk vissza Dunaújvárosba, és ma is élveztük a bulit.

Korosztályi és műfaji határok nélkül

Fónad Attila városunk meghatározó hear stylist-ja, valamint Patrik a kísérője és a testőre, olyan komfortos rutinnal járt-kelt a fesztivál területén, hogy akár az egyik fellépőnek is gondolhatták. Úgy tűnt, hogy neki való volt az a terep.

– Abszolút az én terepem. Hardcores, tresh és nu metalos gyerek vagyok! Minden évben, amikor csak lehet, itt vagyok. Persze nem egyedül járok, hanem a fiammal bandázunk, mivel a rockmaratonos időszakban már ő is „megfertőződött” a fesztivál hangulatától, és persze az ilyen zenéktől. Ő most lesz 9, én pedig már 44 leszek, de tökéletesen elvagyunk együtt. Hogy mi a jó benne? Én már 12-13 éves koromban kezdtem ezt a műfajt, az első nagy kedvencem a Metallica volt. Aztán jött a Sepultúra, majd a death, a grindcore, hardcore, egyre jobban bejött a metal-punk vonal, a kicsit mozgósabb stílusok. A lényeg, hogy zúzzunk (a zenében és a színpadon)! Igazából mindegyik műfajon belül szívesen elevickélek. Vannak határok, de a másfajta zenéket is meghallgatom. Elfogadó vagyok. Aki nem tudni miért, de nem mer ide bejönni, csak (legtöbbször rosszul) megpróbálja elképzelni az itteni viszonyokat, annak azért mondjuk el, hogy a vad zenék és a hozzáillő külsejű közönség dacára, ez egy hallatlanul békés helyszín. Erre a legjobb példa a fiam, a Patrik esete. Amióta bejöttünk rengeteg pacsit, ölelést, „hú, de vagány vagy kishaver” üdvözlést kapott. Hétvége van, nyári szünet, ma bármeddig maradhatunk. Nekem ez egy természetes közeg, ebben érzem jól magamat. Anno, amikor még megvolt a Teke nevű hely (akkor még nekem is hosszú hajam volt) itt Újvárosban, az még egy másik világ volt. El kell fogadnom, hogy sok a fiatal, én pedig negyven pluszos vagyok, de azért látom itt a saját korosztályom képviselőit is. Úgyhogy ez egy jó kis üst, amiben fortyognak a rockerek és a metálosok. Idén a Metal Factoryt rendezték meg, kényszerűségből csupa magyar zenekarral, aminek örülök, mert sok új bandát láthatunk, akikről süt, hogy alig várták ezt a lehetőséget. Persze az én itteni viselkedésem is kívánni valót hagyhat maga után. Azt pletykálják, hogy két alkoholmentes sör után kapunk egy guminőt, de kocsival jöttünk, és abban nem ismerek tréfát, ilyenkor nem fogyasztok alkoholt.