Csodaszarvas-program

2021.06.26. 09:00

Százötvennél is több petőfis táborozhat

Egyszerre két napközis és egy ottalvós tábort tartottak a petőfis diákoknak ezen a héten. Hétfőn újabb két napközis foglalkozás lesz, és még Zánkán is vakációzhatnak a felsősök.

Molnár Emese

Ezen a héten a környezetvédelem és a természetismeret kapott főszerepet Fotók: Laczkó Izabella

Fotó: LI

A Petőfi Sándor Általános Iskola minden évben szervez valamilyen táborozási lehetőséget a diákjai számára. Idén sem hagyták programok nélkül a fiatalokat, akik több lehetőség közül választhattak.

Árvai Gyöngyi, az iskola igazgatóhelyettese, a táborok pályázati koordinátora elmondta, több mint százötven gyermeket táboroztatnak a nyári szünetben. Ezúttal a Csodaszarvas Iskolai Közösségi Program támogatásával valósul meg a petőfis táborok többsége.

A táborok céljai, hogy élményekkel gazdagodjanak a gyerekek, és közben fejlesszék a tudásukat is

A Csodaszarvas-program az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program által jött létre. A Dunaújvárosi Tankerület sikerrel pályázott a kiírásra húsz intézményének bevonásával, ennek köszönhetően április 1. és augusztus 31. között olyan iskolai foglalkozásokat szervezhetnek, amelyek a többi között a tanulók kompetenciáit fejlesztik, az egészségnevelést, a mozgásfejlesztést, a környezeti nevelést erősítik. A Petőfi-iskola öt tematikus tábort hirdetett meg a Csodaszarvas-program keretében. Ezen a héten egyszerre három tábor zajlott, két napközis és egy ottalvós. Az előbbieket az alsós diákoknak szervezték: az egyik a közlekedés, a KRESZ és az egészséges életmód köré épült, a másik a környezetvédelem, a természetismeret és a tudatos fogyasztói magatartás köré. Az ottalvós tábor a felsősöknek szólt, a csapat Balatonfenyvesen vakációzott, a nomád kalandozás tematikájában szerveztek élménydús programokat. Jövő héten lesz egy idegennyelvi-alkotói tábor, valamint a digitális világról és a tudatos médiahasználatról szóló tematikus foglalkozássorozat, amelyek már a felsőbb évfolyamosoknak is ajánlottak.

Mint azt Árvai Gyöngyi vázolta, ezek a táborok teljesen ingyenesek a diákok számára. Húsz-húsz fős keretlétszámmal szervezhették meg azokat. Minden táborozónak napi négyszeri étkezés biztosított (az ottalvós táborban ötszöri). Ezenkívül egy-egy zsákot is kapnak, amelyben olyan „szükséges” felszerelések vannak, mint például kézfertőtlenítő, zsebkendő, müzliszeletek, üdítők, ragtapasz, törölköző, pezsgőtabletta. Az iskola pedig két hatalmas doboznyi alkotóeszközt kapott, amelyeket a kreatív foglalkozásokon tudnak hasznosítani. Az igazgatóhelyettes arról is beszélt, hogy a táborok tartalmaznak egy fizetett programot is, a balatonfenyvesi nyaralóik például beiktathattak egy hajókirándulást is. A napközis táboraikhoz 25 középiskolás is csatlakozott, akik közösségi szolgálat keretében segítenek a programok megvalósításában.

A Csodaszarvas-programon kívül lesz ottalvós Erzsébet-tábor is: július 25–30. között mintegy negyven petőfis diák fog vakációzni Zánkán a kísérő pedagógusokkal.

Ezen a héten a környezetvédelem és a természetismeret kapott főszerepet
Fotók: Laczkó Izabella

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában